Czóbel Minka neve talán ismerősen cseng az irodalmi berkekben járatos embereknek. Az egyik első költőnőnk, aki ráadásul a Mándok közelében található Anarcson született és élt.
Első verseskötete 189o-ben jelent meg, versírásra a családjához tartozó Mednyánszky László festő bíztatta, s olyan rajongói voltak, mint Jókai Mór.
Ady előfutárának is tartják szimbolista költészetét. Mivel külföldön is tanult és több nyelven beszélt, kiváló műfordító is volt. Például ő fordította le először Verlaine verseit.
A kötőnőről több infó itt
Anarcson még a Czóbel-kúria, amelyben élt.
Több infó Anarcsról itt
S alább az egyik verse a hangulat kedvéért.
Csend
Ne zavarjátok az álmot, az álmot!
Mért tépnéd mindjárt a nyíló virágot?
Tavaszi légben dallam ha szállna -
Zavart ne légyen a hangok álma!
Ne csókold ajkát halott leánynak -
Az álmok, az álmok oly könnyen elszállnak.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. január 11., hétfő
Kerekek és lépések
A Kerekek és lépések műsorkészítői gyalog járták be Magyarország tájait. Többször is jártak a mi vidékünkön. Most megtaláltuk az egyik nálunk készült filmet. Ezen keresztül megismerhetjük a környéket: Tiszamogyorósról érkeztek anno Mándokra, hogy utána tovább menjenek Tornyospálca, Anarcs, Kékcse és Domrád felé.
Jó filmnézést és filmes utazást kívánunk!
Kerekek és lépések 26,21
2015. december 14., hétfő
Széphalom regénye
Az Aegon-Díjat 2o15-ben Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye kapta. Ezt a díjat kortárs írók adott évben megjelent művei közül választják ki.
Péterfy ezen regényének főhőse Kazinczy Ferenc, kora a 18. század vége, a 19. század eleje. Sajátos az elbeszélés stílusa, hiszen a történetet az író felesége, a nemesi származású Török Sophie mondja el.
Sophie idézi fel közös életüket Kazinczyval, kezdeti boldogságukat, anyagi nehézségeiket, egészégi gondjaikat. Kazinczy hét évet töltött osztrák börtönökben, mivel részt vett a jakubinus összeesküvésben. Kiszabadulva veszi feleségül Sophie-t és Széphalomra, a családi birtokra költöznek, ahol kúriát épít.
A történet legérdekesebb része azonban Kazinczy barátsága a Bécsben élő afrikai Angelo Soliman-nal. Ő egy kakukktojás a konzervatív osztrák városban, ahol egyetlen fekete emberként igencsak magára vonja a figyelmet. Hányatott gyerekkora után végül családra és munkára talál, ám élete mégis az áldozatról szól.
Azért ajánlom a művet, mert a közeli Zemplén hegyei között megbújó Széphalom az egyik fő helyszíne. De megjelenik a regényban Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj, Miskolc, Kassa és Munkács is.
Érdemes személyesen is ellátogatni a Magyar Nyelv Emlékhelyére, Széphalomra.
Széphalom
Magyar Nyelv Múzeuma
Péterfy ezen regényének főhőse Kazinczy Ferenc, kora a 18. század vége, a 19. század eleje. Sajátos az elbeszélés stílusa, hiszen a történetet az író felesége, a nemesi származású Török Sophie mondja el.
Sophie idézi fel közös életüket Kazinczyval, kezdeti boldogságukat, anyagi nehézségeiket, egészégi gondjaikat. Kazinczy hét évet töltött osztrák börtönökben, mivel részt vett a jakubinus összeesküvésben. Kiszabadulva veszi feleségül Sophie-t és Széphalomra, a családi birtokra költöznek, ahol kúriát épít.
A történet legérdekesebb része azonban Kazinczy barátsága a Bécsben élő afrikai Angelo Soliman-nal. Ő egy kakukktojás a konzervatív osztrák városban, ahol egyetlen fekete emberként igencsak magára vonja a figyelmet. Hányatott gyerekkora után végül családra és munkára talál, ám élete mégis az áldozatról szól.
Azért ajánlom a művet, mert a közeli Zemplén hegyei között megbújó Széphalom az egyik fő helyszíne. De megjelenik a regényban Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj, Miskolc, Kassa és Munkács is.
Érdemes személyesen is ellátogatni a Magyar Nyelv Emlékhelyére, Széphalomra.
Széphalom
Magyar Nyelv Múzeuma
2015. november 2., hétfő
Útvonalterv: Báthory Anna nyomában
Korábban beszámoltunk Ugron Zsolna: Erdélyi mennyegző című regényéről. Azóta megjelent a regény folytatása, A nádor asszonyai címmel.
Ennek a könyvnek is a főhőse Báthory Anna, a reneszánsz kor alakja, aki történetesen épp a mi vidékünkön élt. A két regény helyszínei a Mándok közelében található történelmi települések: Nyírbátor-Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki.
Ezek a települések anno egy országban, a nagy Magyarországon voltak megtalálhatóak. Ma négy országba kell utaznunk, hogy meglátogassuk ezeket a helyeket. Hozzánk legközeleb Kisvárda városa van. A regényben található vár maradványa, egyik fő fala még ma is áll. A lápos vidéken nem dombra, hanem a sík vidéken a mocsáros rész közepére épült a vár. Jelenleg várszínház működik benne, nyaranta rendeznek itt előadásokat. Aki Kisvárdára látogat, az fürödjön egyet a vár mellett található Várfürdő gyógymedencéiben, vagy látogasson el a régi zsinagógában berendezett, a régiót bemutató Rétköz Múzeumba.
A Báthoryak ősi városa Nyírbátor. Ahogyan a neve is mutatja, ősi családi-nemesi fészek ez. Anno a közeli Nagyecseden, az ecsedi láp közelében volt uradalma a Báthory családnak. Ma több épület is hirdeti az ő dicsőségüket a városban, pl. a gyönyörű gótikus református templomban van eltemetve Báthory István fejedelem, a minoriták barokk temploma, valamint a reneszánsz várkastély is megér egy látogatást. Az ecsedi láp természetvédelmi övezet, ezért ide óvatosan, lehetőleg kísérővel közelítsünk.
Nyírbátor és Kisvárda Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, innen utazunk a szomszédos Hajdú-Biharba, ahol Nagykereki található. Az itteni kastély volt Báthory Anna központja, még ma is áll a várkastély egy része.
Ha innen keletnek indulunk, akkor a román-magyar határon átkelve a határ közelében találjuk Nagyváradot, Váradot, a másik Báthory székhelyet. A Szajna partján fekvő város őrzi történelmi-irodalmi emlékeit. Itt van eltemetve Szent László, itt élt és alkotott Ady Endre is.
Nagyváradról északnak indulva Kárpátalján, a mai Ukrajnában talájuk Munkács városát. Itt már magasodnak a Kárpátok hegyvonulatai, a város ismert vára is az egyik sziklára épült, s elég jó állapotban vészelte át az évszázadokat. Itt gyerekeskedett II. Rákóczi Ferenc, hiszen anyja, Zrínyi Ilona tulajdona volt a vár.
Munkácsról nyuganak véve az irányt, s átlépve az urán-szlovák határt érjük el a határon fekvő Királyhelmec városát. Mándokról, a közeli Tetenge hegyről is látszódnak a város hegyei, a völgyben fekvő panelépületek. Személyesen még nem voltunk itt, de reméljük hamarosan erre is sor kerül.
Aki pedig nem tud utazni, annak figyelmébe ajánljuk Ugron Zsolna regényeit és Báthory Anna kalandos életét.
Linkek:
http://nagyecsed.hu/tortenelme
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyhelmec#Nevezetess.C3.A9gei
http://www.nagykereki.hu/index.php?modul=21
S itt van egy térkép az útvonaltervvel:
Ennek a könyvnek is a főhőse Báthory Anna, a reneszánsz kor alakja, aki történetesen épp a mi vidékünkön élt. A két regény helyszínei a Mándok közelében található történelmi települések: Nyírbátor-Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki.
Ezek a települések anno egy országban, a nagy Magyarországon voltak megtalálhatóak. Ma négy országba kell utaznunk, hogy meglátogassuk ezeket a helyeket. Hozzánk legközeleb Kisvárda városa van. A regényben található vár maradványa, egyik fő fala még ma is áll. A lápos vidéken nem dombra, hanem a sík vidéken a mocsáros rész közepére épült a vár. Jelenleg várszínház működik benne, nyaranta rendeznek itt előadásokat. Aki Kisvárdára látogat, az fürödjön egyet a vár mellett található Várfürdő gyógymedencéiben, vagy látogasson el a régi zsinagógában berendezett, a régiót bemutató Rétköz Múzeumba.
Kisvárda, Vár
A Báthoryak ősi városa Nyírbátor. Ahogyan a neve is mutatja, ősi családi-nemesi fészek ez. Anno a közeli Nagyecseden, az ecsedi láp közelében volt uradalma a Báthory családnak. Ma több épület is hirdeti az ő dicsőségüket a városban, pl. a gyönyörű gótikus református templomban van eltemetve Báthory István fejedelem, a minoriták barokk temploma, valamint a reneszánsz várkastély is megér egy látogatást. Az ecsedi láp természetvédelmi övezet, ezért ide óvatosan, lehetőleg kísérővel közelítsünk.
Báthory várkastély
Nyírbátor és Kisvárda Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, innen utazunk a szomszédos Hajdú-Biharba, ahol Nagykereki található. Az itteni kastély volt Báthory Anna központja, még ma is áll a várkastély egy része.
Nagykereki, várkastély
Ha innen keletnek indulunk, akkor a román-magyar határon átkelve a határ közelében találjuk Nagyváradot, Váradot, a másik Báthory székhelyet. A Szajna partján fekvő város őrzi történelmi-irodalmi emlékeit. Itt van eltemetve Szent László, itt élt és alkotott Ady Endre is.
Nagyvárad
Nagyváradról északnak indulva Kárpátalján, a mai Ukrajnában talájuk Munkács városát. Itt már magasodnak a Kárpátok hegyvonulatai, a város ismert vára is az egyik sziklára épült, s elég jó állapotban vészelte át az évszázadokat. Itt gyerekeskedett II. Rákóczi Ferenc, hiszen anyja, Zrínyi Ilona tulajdona volt a vár.
Munkács vára
Munkácsról nyuganak véve az irányt, s átlépve az urán-szlovák határt érjük el a határon fekvő Királyhelmec városát. Mándokról, a közeli Tetenge hegyről is látszódnak a város hegyei, a völgyben fekvő panelépületek. Személyesen még nem voltunk itt, de reméljük hamarosan erre is sor kerül.
Királyhelmec romvára
Linkek:
http://nagyecsed.hu/tortenelme
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyhelmec#Nevezetess.C3.A9gei
http://www.nagykereki.hu/index.php?modul=21
S itt van egy térkép az útvonaltervvel:
2015. október 5., hétfő
Kepes András: Tövispuszta
Az ismert tévés személyiség regénye Tövispusztán játszódik. Ez egy kitalált tanya, falu, amihez hasonlót találunk az Alföldön, vagy akár Szabolcsban is. Tövispuszta lehetne akár Mándok is.
A regény több család több generációjának történetét meséli el. A 2o. század elején indul a történet e vidéki településen, ahol jól megfér egymás mellett sváb, cigány, paraszt, báró és zsidó. Mindenkinek megvan a helye a faluban, mindenkinek megvan a szerepe. Mindenki más, egy másik hagyományt követ, de mégis jól kiegészítik egymást ebben a színes közegben.
A báró taníttatja a parasztgyereket, a cigány hegedűórákat ad a magyarnak, a zsidó szolgálja a helyi vegyesbolttal a lakosokat. S barátság is szövődik a fiatalok között, három jóbarát történetét követhejük végik keresztül a 2o. századon. A parasztfiú Veres István, akinek az apja és a fia is az István nevet kapta, akár a nagyapám. A zsidó gyerek Goldstein Dávid, aki Budapestre, majd Amerikába keveredik, átélve holocaustot és 56-ot. A bárófiú pedig Szentágostony Pál, aki Oxfordban tanul, majd mindenét elvesztve még be is börtönzik. De mindannyian élnek, túlélnek.
Itt egy rövid részlet kedvcsinálónak.
"...Amikor aztán a kastély parkjába érve meglátták az öreg bárót a franciaerkélyen, kezében a duplacsövű vadászpuskával, elszántan és mégis kiszolgáltatottan, a két István, a Veres meg a Lázár, alig győzte az embereket csitítani. Veres a Bibliára, Lázár meg arra hivatkozott, hogy erőszakkal nem lehet a másét elvenni, mert az ugyanolyan lopás, mint a magántulajdon. Majd csak megérti a báró úr, ahogy Károlyi gróf is megértette, és szétosztotta a birtokait a parasztok között, magyarázta Lázár fennhangon, hogy az öreg báró is hallja az erkélyen...
...Veres István lázadt néha, de csak úgy, mint a magyar ember: kurucosan. Értette ezt mindenki. Tudták, aztán úgyis marad minden a régiben. Az életnek megvan a maga rendje - mondogatta Veres István, és ilyenkor hatalmas tenyerével az asztalt ütögette, mintha annak is bele akarná verni ezt a fafejébe. Úgy építettem a házamat a saját kezemmel, ahogy az ükapám is tette, ugyanott van a kemence, a konyha, a tisztaszoba, az asztal, a sparhelt. Olyan ruhát, csizmát, kalapot hordok, mint az öregapám, és megbecsülöm a munkát, ahogyan apámtól tanultam..."
2014. november 13., csütörtök
Verses kihívás
Egy nyáron kezdődött őrületről szeretnénk beszámolni. Augusztus végén indult egy víruskampány a Facebookon. Egy irodalmár kihívta ismerőseit, hogy megosszák kedvenc versüket. A csodás gondolatot sokan továbbadták, magyar versektől zengett a közösségi oldal.A kezdeményezés érdekessége, hogy elemezték az eredményeket, megosztásokat. A legtöbb verset a mi megyénkből, Szabolcs-Szatmár-Beregből osztották meg! Még mondja valaki, hogy sötét Szabolcs, és hogy itt nincsenek kultúrlények. No lám!
A Facebookon elindított őrület hatékonyabb és népszerűbb lett, mint a régi korok tévéműsora, a Vers Mindenkinek.
Mi három felkérést is kaptunk, így három kedvenc verset is megosztottunk. Íme az egyik:
Kányádi Sándor:Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
1994
2014. szeptember 19., péntek
Báthoryak a mi vidékünkön
Közben visszatértek őseik földjére, Erdélybe, ahol a régi kastélyt felújítva szállásadással, vendéglátással kezdtek foglalatoskodni. Emiatt nagyon is közel érezzük magunkhoz Zsolna értékrendjét, gondolkodásmódját.
Most a legutóbbi regényéről szeretnénk rövid ismertetőt közölni. Az Erdélyi mennyegző című írása történelmi tényeken alapuló romantikus nőregény, amolyan női történelmi regény, mivel írója és főbb szereplői mind nők. Főhőse Báthory Anna, akiről keveset tudunk, hiszen inkább a neves család többi tagjáról, Báthory Erzsébetről, Báthory Istvánról és Gáborról maradtak fent történelmi tények.
Anna a fejedelem, Gábor húga. Érzékeny fiatal nő, akit a politika és a történelem sodor különböző szerepekbe, házasságba. A regényt számunkra az teszi igazán izgalmassá, hogy a mi vidékünkön játszódik. Hiszen a Báthoryak szülőföldja a Nyírség, uradalmuk központja Nyírbátor és Nagyecsed. Anna is ezen városokban, ezen várakban él, ám élete során sokat "ingázik" a felső-magyarországi és erdélyi városok között. Bátyja Nagyváradon tartózkodik sokat, van házuk Kolozsváron, Tasnádon. Rokonaik Kisvárdán élnek, ezért ha menekülni kell, ők ide jönnek. Van jóbarátjuk Munkács várában is.

Anna a legtöbbet Nagykereki várában a Kerek-erdő közelében él. A regényben még gyereklány mikor férjhez adják Bánffy Déneshez, de hamar megözvegyül. Aztán szerelemból házasodik meg Jósika Zsigmonddal, kisfia is születik, Gáborka. Ám a török és Habsburg támadások, a hajdúk felkelése, a fejedelem ellen való összeesküvés félreállítja bátyját és őt is. Báthory Erzsébethez hasonlóan őt is boszorkánysággal vádolját, börtönbe vetik, vallatják, míg végül minden vagyonától megfosztva kezd új életet.
Ez a könyv a reneszánsz nők hihetetlenül kemény ám mégis gazdag életét mutatja be. A nők ebben a korban fontos szerepet játszottak, hiszen házasságuk, örökségük révén emelkedhettek fel a hozzájuk kötődő férfiak. Szépnek és erősnek kellett lenniük egyszerre, elviselni megcsalatást, vádakat.
Érdemes lehet beutazni a könyvben említett helyszíneket. Az általunk ajálott "Báthory Anna nyomádban" című útvonal a következő lenne: Nyírbátor, Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki.
Jó olvasást és jó utazást a múltban és a jelenben is!
Az írónővel készül egyik interjú itt olvasható.
2014. szeptember 1., hétfő
Falu végén kurta kocsma
Felépül a faluvégi kurta kocsma! Így nemcsak Faluvégi Vendégház lesz, hanem Faluvégi Kocsma is!
A történet szerint Petőfi Tunyogmatolcson írta ezt a versét. Ráadásul az akkori kocsma gerendájába bele is véste a nevét. A gerendát egy bontás során megtalálták. Most pedig a régió turisztikai támogatásával újra felépül a kocsma. Ha minden igaz, 2015 nyarán már ott borozhatunk.
Addig pedig legyen itt kedvcsinálónak Petőfi verse:
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.
„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, huzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”
„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”
Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.
(Szatmár, 1847. augusztus.)
A történet szerint Petőfi Tunyogmatolcson írta ezt a versét. Ráadásul az akkori kocsma gerendájába bele is véste a nevét. A gerendát egy bontás során megtalálták. Most pedig a régió turisztikai támogatásával újra felépül a kocsma. Ha minden igaz, 2015 nyarán már ott borozhatunk.
Addig pedig legyen itt kedvcsinálónak Petőfi verse:
FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA...
Falu végén kurta kocsma,Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.
„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, huzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”
„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”
Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.
(Szatmár, 1847. augusztus.)
2014. június 23., hétfő
Foci
Ha nyár, akkor foci. Főként, hogy idén van a világbajnokság is Braziliában. Pár hétre a meccsek uralják a tévéképernyőket. Az utcák az esti órákban kihaltak, a férfinép odahaza vagy egy kocsmában a kivetitőt lesi. Drukkol, lelkesedik, bosszankodik.
De hogy jön a focihoz egy komoly könyvajánló? Úgy, hogy Háy János most megjelent Napra jutni cimű művében az egyik fejezet a Foci cimet viseli. Maga a könyv nagyon könnyen olvasható. Vidékiként sok helyen magunkra ismerhetünk. Bár az iró egy palóc településen született a Dunakanyar közelében, s irásaiban is az itteni emberek és települések jelennek meg, ám a vidékről, a paraszti életről mégis mintha olyan ismerősen irna.
Ebben a művében szinte saját gyerekkorának és családjának történetét meséli el. A Szibériát megjárt nagyapa meséivel, a téeszben vezetői szintig eljutó gyümölcstermelő, szorgalmas apával, s a gyermekét sajátosan szerető anyával. A gyerek itt "gyerek": nincs neve, mégcsak azt sem kell mondani, hogy fiú, hiszen régen a fiúgyereket, főként ha elsőszülött volt s netán egyke, csak gyereknek nevezték.
Most lássunk egy rövid részletet a Foci cimű fejezetből.
"Focistának nem lenni az tulajdonképpen maga volt a megsemmisülés. Az az öt fiú, aki kimaradt: nem volt. A focista lekapja az utcai cuccát, alul már eleve glottgatya, mert minden fiú abban jár, csak az orvos gyerekén van fehér bugyogó, de hát ő nem is kerülhetett be a csapatba. Fehér alsóruhával itt nem lehet labdába rúgni. Az orvos gyereke ezért a ping-ponggal próbálkozott, amit a glottgatyások a labda mérete miatt női játéknak tartottak, s hiába hozott el járási első, meg megyei második dijat, kiröhögték, amikor évzárókor bemondták a nevét mint élsportoló....
Csak a foci számitott. A Szabó Lacinak hoztak a szülei Csehszlovákiából stoplis cipőt. Mert ott minden cipő nagyon olcsó volt, különösen a sportcipők. Mindenki onnan hozta, átmentek az Ipolyságnál a határon, a legszarabb cipőkben, alig birtak a boltig elbotorkálni, annyira nyomta a lábukat, aztán vettek egy igazi csehszlovák terméket. Bata cipőt. Na azt felhúzták és a határ előtt, az árokparton elhajitották a régi cipőket, a határ környéke tele volt eldobált cipővel, mintha rabokról rángatták volna le a fogvatartók, hogy aztán mezitláb lőhessék őket bele egy gödörbe vagy az Ipolyba. Ilyen cipője volt a csatárnak."
Háy Jánosról
De hogy jön a focihoz egy komoly könyvajánló? Úgy, hogy Háy János most megjelent Napra jutni cimű művében az egyik fejezet a Foci cimet viseli. Maga a könyv nagyon könnyen olvasható. Vidékiként sok helyen magunkra ismerhetünk. Bár az iró egy palóc településen született a Dunakanyar közelében, s irásaiban is az itteni emberek és települések jelennek meg, ám a vidékről, a paraszti életről mégis mintha olyan ismerősen irna.
Ebben a művében szinte saját gyerekkorának és családjának történetét meséli el. A Szibériát megjárt nagyapa meséivel, a téeszben vezetői szintig eljutó gyümölcstermelő, szorgalmas apával, s a gyermekét sajátosan szerető anyával. A gyerek itt "gyerek": nincs neve, mégcsak azt sem kell mondani, hogy fiú, hiszen régen a fiúgyereket, főként ha elsőszülött volt s netán egyke, csak gyereknek nevezték.
Most lássunk egy rövid részletet a Foci cimű fejezetből.
"Focistának nem lenni az tulajdonképpen maga volt a megsemmisülés. Az az öt fiú, aki kimaradt: nem volt. A focista lekapja az utcai cuccát, alul már eleve glottgatya, mert minden fiú abban jár, csak az orvos gyerekén van fehér bugyogó, de hát ő nem is kerülhetett be a csapatba. Fehér alsóruhával itt nem lehet labdába rúgni. Az orvos gyereke ezért a ping-ponggal próbálkozott, amit a glottgatyások a labda mérete miatt női játéknak tartottak, s hiába hozott el járási első, meg megyei második dijat, kiröhögték, amikor évzárókor bemondták a nevét mint élsportoló....
Csak a foci számitott. A Szabó Lacinak hoztak a szülei Csehszlovákiából stoplis cipőt. Mert ott minden cipő nagyon olcsó volt, különösen a sportcipők. Mindenki onnan hozta, átmentek az Ipolyságnál a határon, a legszarabb cipőkben, alig birtak a boltig elbotorkálni, annyira nyomta a lábukat, aztán vettek egy igazi csehszlovák terméket. Bata cipőt. Na azt felhúzták és a határ előtt, az árokparton elhajitották a régi cipőket, a határ környéke tele volt eldobált cipővel, mintha rabokról rángatták volna le a fogvatartók, hogy aztán mezitláb lőhessék őket bele egy gödörbe vagy az Ipolyba. Ilyen cipője volt a csatárnak."
Háy Jánosról
2014. június 18., szerda
Nagyar
Nagyar egy tisza-parti falucska a Felső-Tisza vidékén. Több nevezetessége is van, ami miatt megéri ide látogatni.
A történet szerint, Petőfi Sándor Nagyaron vendégeskedett, s itt kapott ihletett A Tiszánál cimű vers megirásához. A falu határában áll egy öreg tölgyfa, a leganda szerint ez alatt állva kémlelte a költő a tájat, majd visszatérve Budapestre megirta imert költeményét. Az eredeti tölgyfát villám súlytotta, ám törzse még áll, zöldell, s mellette egy új, fiatal fácska is kihajtott.
A faluban van több népi lakóház, egyikük látogatható tájház is. A főutcán az út két oldalán, egymással szemben két kúria is áll. Az egyik a Luby-kúria, nemrég csodásan felújitották, kiállitásnak ad helyet. Kertjében többszáz rózsabokor illatozik, hiszen itt korábban is rózsakert volt.
Vele szemben az út túloldalán egy nem használt épület, ami szintén Luby-kúria illetve kastély. Ennek sorsa még megoldásra vár.
Reméljük, kedvet csináltunk egy nagyari kiránduláshoz!
Nagyar honlapja: www.nagyar.hu
Petőfi Nagyaron: http://nagyar.hu/nevezetessegeink/irodalmi-ertekeink/
A történet szerint, Petőfi Sándor Nagyaron vendégeskedett, s itt kapott ihletett A Tiszánál cimű vers megirásához. A falu határában áll egy öreg tölgyfa, a leganda szerint ez alatt állva kémlelte a költő a tájat, majd visszatérve Budapestre megirta imert költeményét. Az eredeti tölgyfát villám súlytotta, ám törzse még áll, zöldell, s mellette egy új, fiatal fácska is kihajtott.
A faluban van több népi lakóház, egyikük látogatható tájház is. A főutcán az út két oldalán, egymással szemben két kúria is áll. Az egyik a Luby-kúria, nemrég csodásan felújitották, kiállitásnak ad helyet. Kertjében többszáz rózsabokor illatozik, hiszen itt korábban is rózsakert volt.
Vele szemben az út túloldalán egy nem használt épület, ami szintén Luby-kúria illetve kastély. Ennek sorsa még megoldásra vár.
Reméljük, kedvet csináltunk egy nagyari kiránduláshoz!
Nagyar honlapja: www.nagyar.hu
Petőfi Nagyaron: http://nagyar.hu/nevezetessegeink/irodalmi-ertekeink/
2014. április 18., péntek
Húsvét - versben
Reviczky Gyula: Husvét
Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámast az isten-ember
Győzedelmesen!
Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen?
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen!
Ezzel kivánunk mindenkinek áldott húsvéti ünnepet!
2014. április 4., péntek
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Hosszú kihagyás után most új bejegyzésünket olvashatják a blogunkban. Folytatjuk irodalmi körútunkat, s ezúttal a közelmúltba, egy 2013-as kiadású regény soraira kalauzoljuk az olvasót.
Borbély Szilárd iró megyénkben, Fehérgyarmaton született. Első műveivel a 80-as évek végén jelentkezett, s azonnal sikert aratott. Számos irodalmi dij kitüntetettje. Legutolsó műve a Nincstelenek, Már elment a Mesijás?
A mű képei, szövegei a szabolcsi hagyományok világába, a szegénysorra, a sarki kocsmákba kalauzolnak. Arra a vidékre, ahol mi is élünk. Itt nincs vagyon, pénz, már annak is örülnek az emberek, ha munkájuk akad, vagy éppen segélyt kapnak. Költeni keveset tudnak, azt sem a legjobb helyen teszik... Itt nem virágzik a kultúra, nincsenek példaértékű vállalkozások, vagy tehetséges emberek.
Még mielőtt nagyon negativan és riasztóan festenénk le ezt a tájat, megnyugtatunk mindenkit: ezen a vidéken nem minden fekete. Sőt. Sajátos túlélési ösztön, irónia és humorérzék tartja életben az ittenieket.
Az iró egyes szám első személyben szinte a saját emlékeit meséli el ebben a műben. Kisgyermekkorának emlékeit meséli, a történéseket a szoba-konyhás szülői házban, a cigánysoron. Emlékképeket a háborúról, zsidók, rutének, magyarok, románok és cigányok együttéléséről. Az itteniek nincstelenek, de mégis sokszinűek, sokféle hagyományt, vallást, ünnepet őriznek.
Húsvét közeledte miatt most az ünnepről idézünk egy részletet:
"Húsvét után már semmi sincs otthon. A sonkát már megettük. A kolbászt is. A kredenc üres, csak kenyér van benne. Anyánk úgy megy el reggel dolgozni, hogy azt mondja:
Egyetek, amit találtok.
De nem találunk semmit. A spájzban a bödön alján van még zsir, a padláson meg lekvár. Szilvalekvár. Abbol mindig sok van. Nagy szilkékben tároljuk. Spárgával körben leszoritva. A spárga alatt hernyók lapulnak. Ha kinyitom, mindig kihull néhány. Eltaposom. Moly lenne belőlük A spárgát le kell szedni időnként, hogy kipucoljuk alóla a molybábokat. Összenyomjuk az ujjunkkal, hogy megdögöljenek.
Más semmi. Mindig zsirt eszünk. Anyám este szalonnát süt a puliszkához. A kukoricát én őrölöm a fészerben. Mi málénak mondjuk.
...
Készülünk a húsvétra. Anyám takarit, mos, vasal, süt, főz. A szokások ereje hajtja. Virágvasárnap cicókát tesz a fali tükör fölé. Mi a barkát mondjuk cicókának. A fűzfáról vágjuk az ágakat. Mi ficfának mondjuk. A barkaágak kersztezik egymást a tükör fölött. Ezek szentelt barkák. Az ünnep után anyám elégeti és a hamut elteszi."
Borbély Szilárd iró megyénkben, Fehérgyarmaton született. Első műveivel a 80-as évek végén jelentkezett, s azonnal sikert aratott. Számos irodalmi dij kitüntetettje. Legutolsó műve a Nincstelenek, Már elment a Mesijás?
A mű képei, szövegei a szabolcsi hagyományok világába, a szegénysorra, a sarki kocsmákba kalauzolnak. Arra a vidékre, ahol mi is élünk. Itt nincs vagyon, pénz, már annak is örülnek az emberek, ha munkájuk akad, vagy éppen segélyt kapnak. Költeni keveset tudnak, azt sem a legjobb helyen teszik... Itt nem virágzik a kultúra, nincsenek példaértékű vállalkozások, vagy tehetséges emberek.
Még mielőtt nagyon negativan és riasztóan festenénk le ezt a tájat, megnyugtatunk mindenkit: ezen a vidéken nem minden fekete. Sőt. Sajátos túlélési ösztön, irónia és humorérzék tartja életben az ittenieket.
Az iró egyes szám első személyben szinte a saját emlékeit meséli el ebben a műben. Kisgyermekkorának emlékeit meséli, a történéseket a szoba-konyhás szülői házban, a cigánysoron. Emlékképeket a háborúról, zsidók, rutének, magyarok, románok és cigányok együttéléséről. Az itteniek nincstelenek, de mégis sokszinűek, sokféle hagyományt, vallást, ünnepet őriznek.
Húsvét közeledte miatt most az ünnepről idézünk egy részletet:
"Húsvét után már semmi sincs otthon. A sonkát már megettük. A kolbászt is. A kredenc üres, csak kenyér van benne. Anyánk úgy megy el reggel dolgozni, hogy azt mondja:
Egyetek, amit találtok.
De nem találunk semmit. A spájzban a bödön alján van még zsir, a padláson meg lekvár. Szilvalekvár. Abbol mindig sok van. Nagy szilkékben tároljuk. Spárgával körben leszoritva. A spárga alatt hernyók lapulnak. Ha kinyitom, mindig kihull néhány. Eltaposom. Moly lenne belőlük A spárgát le kell szedni időnként, hogy kipucoljuk alóla a molybábokat. Összenyomjuk az ujjunkkal, hogy megdögöljenek.
Más semmi. Mindig zsirt eszünk. Anyám este szalonnát süt a puliszkához. A kukoricát én őrölöm a fészerben. Mi málénak mondjuk.
...
Készülünk a húsvétra. Anyám takarit, mos, vasal, süt, főz. A szokások ereje hajtja. Virágvasárnap cicókát tesz a fali tükör fölé. Mi a barkát mondjuk cicókának. A fűzfáról vágjuk az ágakat. Mi ficfának mondjuk. A barkaágak kersztezik egymást a tükör fölött. Ezek szentelt barkák. Az ünnep után anyám elégeti és a hamut elteszi."
2013. június 18., kedd
Szinházi fesztivál Kisvárdán
Immár 25 éve szervezik minden év júniusának végén a Határon Túli Magyar Szinházak Fesztiválját Kisvárdán. Idén június 21-29. között tartják a találkozót.
A fesztivál két helyszinen zajlik: a város szélén, a szabadtéri Várszinházban és a város központjában található Művészetek Házában. Ilyenkor összegyűlnek itt a határontúli magyar szinházak képviselői: erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és felvidéki szinházak, de a hazai művészek, rendezők is szivesen ellátogatnak ide.
Ha egy kellemes esti programra vágyunk, tervezzünk be egy kisvárdai szinházi látogatást. Kisvárda alig 30 percnyi autózás Mándokról, igy vendégeink ha nálunk szállnak meg, kellemes programban lehet részük.
Bővebb információ és programműsor:
www.kisvarda.szinhaz.hu
2013. június 2., vasárnap
A csekei monológ
Nemrég volt a Költészet Napja. Ezen ünnepi alkalomhoz kapcsolódoan most folytatjuk irodalmi körútunkat. A szabolcs-szatmári-beregi vidékre ezúttal Szabó Magda irónő kalauzol el minket. Novelláskötete A csekei monológ cimmel jelent meg. Ennek záró irása a cimadó novella. Most ezt közöljük teljes terjedelmében.
A novella egyes szám első személyben iródott, az irónő a csekei "remete", Kölcsey Ferenc gondolataiba kalauzolja olvasóit. Mit gondolhatott, miről elmélkedett a világtól elzárva e távoli vidéken Kölcsey, a Himnusz irója?
Cseke, Szatmárcseke ma is őrzi Kölcsey emlékét. Emlékszobájában saját magunk érezhetjük a költő, irodalmár máig tartó hatását. Látogassunk ide.
Szabó Magda: A csekei monológ
Most kezdődhetett meg.
Csalódást okozott, hogy nem vállaltam személyesen, az
lett volna igazi csemege. Utána a kávéházban az utó-zomotoron megállapították
volna, jó ízlésű ember nem vállalkozik ilyenre, aki egyszer ledöfött valakit,
csak a bécsi operában áll oda a tetemhez elsiratni. Ismerem őket, bár ne
ismerném olyan jól. Elborzaszt, mennyire nem szeretem az írókat, mert nélkülük
nincs irodalom, és irodalom nélkül nincs se haza, se ország.
Helmeczi érzelmes lesz, nyilván reszkető kézzel lapoz
majd és játszik a hangjával. Ha azt mondhatom el a gyászbeszédben, amit
legnagyobb megbecsülésük jeléül úgy kínáltak fel, mint egy szál Borgiarózsát,
kimondatlan véleményük mérgével átitatva, hadd szívjam be az illatát, s akkor
esetleg mindjárt kettőt temethetnek, Júliát Niklán, Romeót Csekén, szóval ha
elmondhatom a teljes igazságot a részletekkel együtt, talán még vállalom is.
Hozzám már olyan közel az elmúlás, mintha a halál itt ülne velem szemben, és
nézné Cseke világvárosi forgalmát ebben a se nem nyár már, se nem ősz még
napsütésben. Neki is mindegy már, a szerencsétlennek, de ezt legalább megértené,
a Kotzebue-ügyet, mindünk magatartásának magyarázatát a későbbiekben, a
látogatása után. Amit most hallhat, ha hallja, túl irodalmi, elvont, mint
minden, ami a momentán célon kívül a jövőnek, az utókornak is készült. Egyébként
új műfajt alkottam: epitáfium és apológia. Epilógia. Apotáfium. Áfium.
Milyen szerencsétlen hivatás, költőnek lenni!
Levantin mesterség, országgal-világgal ismertetni Lollink barna szemöldökét,
melankóliánkat, esetleg a lány sorsát, akit megejtettünk, vagy öngyilkossági
terveinket, ez utóbbitól még világhírű is lehet az ember, ha külföldi.
Iszonyodom az exhibicionizmus minden fajtájától, s attól is, aki a testi-lelki
vetkőződést el nem kerüli. Én sose láttam nőt egészen meztelenül, nem is
törekedtem erre, mint az a másik, az a pirulást nem ismerő, aki a lány ölét
nyaldosó habokról sem átallt írni. Hogy lenéztem mindig a jellegzetes kollégiumi
durvaságot, a cőtus trágár fintorait. Violaszín pecsét, tudom én, mire célzott,
fújta az egész város gyerekkoromban a nászdalt a violaszín kötényről meg az
aranyhalról. Obszcén fantázia. Gyereknek lenni abban a…
Nem erre akarok gondolni. Nem tudom, mire akarok
gondolni. Tudom, mire akarok gondolni. Arra, amire nem akarok.
Vajon hol tart, melyik soromnál? Természettől fogva
teátrális, ezt sose szerettem, ő annál inkább. Ha illenék, rózsából füzért tenne
a fejére, cipruságat lengetne, s dalolgatna: gyász, gyász, gyász. Helmeczi
ilyen, a bánattól fulladozni fog, nem érti, minél merevebb és fagyosabb, mint
szónok, annál forróbb lesz a közönsége. Az én szövegemet olvassa, nem lehet oka
lámpalázra. Egyszer egy télen megcsókoltattak velem Debrecenben egy
templomkilincset, ott maradt az ajkam bőre a vason a fagyban. Diáktréfa. Mint a
kitömött nyúl a kontraszkriba asztalán. Csokonai úr ötletei.
Megint ítélek.
Ha majd az én temetésem lesz, kilesek a szemfedél
alól a fél szememmel és megállapítom, rosszul rendezték, nem esztétikus, a
szónok pedig gyenge. A fél szememmel lesek ki, kettővel lehetetlen, mert nincs,
csak egyetlen szemem. Neked persze kettő volt, akkora óriási két barna szemed,
mint a dió. Ha megírhatnám rólunk az igazságot, és azzal kellene a pódiumra
lépnem, azt hiszed, vonakodnám? Mikor megjelent a bírálat, ne hidd, hogy
komolyan sajnáltak vagy szörnyülködtek, titokban mindenki el volt ragadtatva, te
nem tudod, hogy az író, ha másról van szó, nem saját magáról, milyen kaján
olvasó. Boldogok voltak, hogy egy tisztességes őrült hetekig dolgozott egy
tanulmányon, hogy előbbre vigye az irodalom ügyét, annyit fogtak fel az
egészből, hogy végre beléd mart valaki, s az én recenzióm óta egy bálvánnyal
kevesebb. Ha sziréndal helyett most fricskát kapott az orrára, hát vége az
országos hozsannázásnak. Pénze van, birtoka van, szép családja van, közönsége
van, hát mije legyen még? Általános hitele is? Legalább üssék meg. Az írók egy
percig se hitték, hogy akkora tehetség vagy, amilyen, azt csak én tudtam, aki
támadtalak – hiszen ezért támadtalak meg. Fiatal voltam, hát szigorúan
beszéltem, talán irgalom nélkül. Csakhogy az irodalom nem lelencház, nem
ispotály.
Persze nem is lőtér.
Senki se vádol. Mit magyarázkodom?
Azt hiszem, kevés prózaibb környezet van, mint Cseke,
meg ezek a bútorok itt, az utca, amelyen a szeptemberi, szűrt fényben ökrös
szekerek ballagnak, soha ilyen korán nem törtünk még Csekén kukoricát. Tömény
realitás ez: szekér, tengeri, ökrök. Irreális csak én magam vagyok, reggel óta a
legképtelenebb képzetek tolulnak elém. Látlak például itt és most, holott
februárban haltál meg, és az ország másik, legtávolabbi zugában, és ha
véletlenül arra járok akkor, eszembe se jut belépni a házadba, hogy utoljára még
lássalak, hát akkor mit keres itt a tudatomban most ez a kép. Látlak halottan, a
ravatalon, körötted sírnak, magyar ruhában fekszel, ezt csak gondolom, mert ez
illik hozzád is, ehhez az órához is, és nincs szemfedeled, hanem szalámival vagy
letakarva, lábadtól a félig nyílt szemedig szalámival. Abszurd ez a látomás,
gusztustalan és dekomponált, kétszáz év múlva egy újra felfedezett Schiller
valamelyik rossz ízlésű epigonja talál majd ki ilyet a színpadon, egy szalámis
halottat, a fején babérkoszorú.
Babér.
Mikor találkoztunk, azt gondoltam, ha nem volna a
konyhátokon a csülkös bableveshez hozzávaló, te megfőzetnéd az étel kedvéért a
babérkoszorúdat.
Ó, Krisztus, Krisztusom.
Ha még megvolna, s eljutna hozzá a hír, sírna az
Öreg. Hát ettől megkímélte a sors. Öt éve halott, azaz Isten tudja, mennyivel
előbb az volt már, a kettő nem esik mindig egy időre, a valóság és a tényleges
halál. Kikopott ő már az életből hamarább, akár keshedt frakkja, arcára, mint az
enyves légyfogóra, rátapadt a kétségbeesett mosolygás. Ha el nem viszi a kolera,
elvitték volna Kisfaludyék, mindenki elpusztul, aki fél a fiataloktól. A
fiatalokkal vagy együtt tud élni az irodalmár, elfogadja és megérti őket, vagy
okosabb, ha végez velük, mint Goethe azzal a mértéket és formát nem ismerő
Kleisttel; akkor bölcsebb, ha eliminál. Aki megijed tőlük, esetleg utánozni
próbálja őket, annak vége, aki kegyes akar hozzájuk lenni, annak is, mert azt
felfalják, kegyet nem fogadnak el, csak egyenlőségjelet. Az öreg megijedt és
megalázkodott, ebben elvérzett. Olyan agya volt, tele annyi tudással, mint az
alexandriai nagykönyvtár, de nem volt jó emberismerő. Az a félig tisztelgő,
félig patronáló meghajlás, míg ifjú ellenfelét kézfogással köszöntötte,
fájdalmas volt és restellnivaló. Jobban becsülték volna, ha szemükbe mondja,
semmiben sem ért velük egyet, és ki nem állhatja őket. Akkor ellenség lett
volna, de tekintély, s majdnem bizonyos, hogy befogadják. Furcsák a fiatalok. Az
Öreg elegáns volt velük, udvarias. Tévedett.
Vannak helyrehozhatatlan tévedések.
Te, mikor meghallottam, hogy nem vagy többé,
felnevettem. A hírhozó jól megnézett, ritkán szoktam én nevetni. De olyan
gyöngyöző, kemény, hetyke kis hangon szólt hozzám, olyan pattogó, jól tagolt,
friss és hangzatos fonetikai egységekben, hogy úgy hatott, mint a száncsengő.
Csak nevetni lehetett azon, hogy eltűntél előlem, egy negyedszázada várok tőled
normális választ, olyat, amivel tudok mit kezdeni, ami nem az a zagyva
kardlapozás, amit az ellenkritikáidban meg a tanulmányaidban produkáltál. Én
hivatásos esztéta vagyok, te zseni, túl tételen, elméleten, elveken, mit
ártottad magad a halandók mesterségébe, én se mentem el Niklára tavaszi
szántáskor. Nem vitatkozni akartam én veled, hanem segíteni neked is, az
irodalomnak is, az irodalom kibírta, te nem, de attól még felelhettél volna
józanul és én is megmondhattam volna nyilvánosság előtt vagy ha akartad volna,
írásban, hogy ekkora támadás már rangadó, és én tiszteletből és serkentésből
kisebbítettelek. Ez a válasz, amit most februárban küldtél, a halálhíred,
világos volt, pátoszmentes, érthető, el is tehetem emlékül. Most nem szidtál,
nem akartál felaprítani, nem tiltakoztál, nem oktattál ki, nem hadakoztál, nem
írtál nagy tanulmányokat, hanem lezártad az ügyet, lefeküdtél, elnémultál, és én
a némaságoddal nem tudok mit elkezdeni. Övön aluli ütés volt, Dániel, halálra
nincs más válasz, csak másik halál. Igazán csak az vigasztal, hogy jottányit sem
érdekel, hogy most már én következem. Egyébként télen kellett volna csinálnod,
úgy lett volna stílusos, télen láttalak először és utoljára.
Két napig várattál bennünket, topogtunk, áztunk a
hídnál, lestük prémes kalapodat, kurta lábadat, tömzsi testedet a kéknél is
kékebb nadrágban. Azt hiszem, azzal kezdődött az ingerültségem, hogy mikor végre
megtaláltunk, nem ott, nem akkor, nem olyan körülmények között, mint
elterveztük, azt éreztem, bár ne leltünk volna rád. Mást vártunk valamennyien,
egy férfit, akit antik istenek lengenek körül és maga a nemes középszer, a derű,
a kiegyensúlyozottság, egy árkádiai pásztor, köntöse ráncai közt tilinkó. Te meg
csak faltál, és mikor el akartunk vinni Virághoz, mert őt mindenkinek illik
meglátogatnia, csak rázogattad a lábadat, hogy bántja a pesti kövezet, és
Biharival akartál találkozni mindenképpen – hát miféle ember az, akinek a
cigányzene a szenvedélye? Engem ki lehet űzni vele a világból. Taszított az
ízlésed, a modorod, egész este csak bosszantottál, azt állítottad, az a silány
Kotzebue nagy író, és belekötöttél mindenkibe. Szegény Miskát majd szél érte,
mert nem csókoltad vissza, mikor üdvözölt, megsértetted Szemerét is, mert
elmondta nekünk, hogy este a szállodában elaludtál a folyóiratukon. És nem
átallottál beleharapni az Öregbe is, aki pedig hogy verte neked a dobot, mikor a
színre léptél, azzal vádoltad, irtja a dunántúli szavakat, mintha bizony a
debrecenieket gyűjtené, keres a tájszavak helyett nemes hangzású újakat, még
mindig természetesebb foglalkozás, mint ha valakinek állandóan az evésen jár az
esze, perecet és kolbászt követel és kritizál mindent, ami más, jó ízlésű
embernek kedves. Mi csak bámultunk. Hát honnan áradt belőled annyi csoda sor és
gondolat, mikor olyan primitív vagy, hogy alig találtunk témát az asztalnál? A
színházban meg lehetett tébolyodni melletted, neked a színjáték se tetszett, ott
is csak Biharit reklamáltad, Biharit és Kotzebue-t, fenntartom a véleményemet ma
is. Kotzebue bűnrossz író, senki, kontár, irodalmi iparos. Szemere méltán védte
Schillert, az legalább alkotó, bár igazán jó darabot ő se tud írni, ahhoz csak a
franciák értenek. Akkor, ha teheted, a bicskádat is belém vágtad volna, mert nem
kellett neked sem a német, sem a francia drámaírói iskola, csak Kotzebue. És
hogy olvastál fel verset! Bár ne kértünk volna. Hogy ejtetted ki azt a szót:
harmónia! Még volt merszed az én szavalásomat kritizálni, csak nem képzeled,
hogy Szemere nem mondta vissza másnap, azt állítottad a lírámról, hogy homályos
és lágytüzű. Az én költészetem! Hát a tied milyen? Hisz nem ismertél se
mértéket, sem arányt, álltál egy kupolában, ott ágáltál össze nem tartozó
fogalmakból mondatokat, s mi nézhettük kinyaklott fejjel, kancsin, hogy szállnak
azok a dagályos szavak. Ha tudom, milyen vagy, dehogy viszek neked verseket
megmutatni, mit értettél belőlük, semmit, az is kínos volt, hogy nem akartál a
kollégákkal összejönni, Pali majd elsírta magát, mikor kiderült, hogy téged
voltaképpen nem is érdekel az irodalom, te csak írni szeretsz, de se vitatkozni
róla, se elemezni nem.
El akarod adni az ökröket – közölted, amikor
kiléptünk a német színházból. Abgangnak remek volt, el is némultunk mind. Akkor
megszöktél, megkerested bálványodat, Biharit, azzal mulattál egész éjjel.
Megbotránkozott az egész írói kör, Miska nem is akart többé látni, helyetted is
szégyelltük magunkat. Nekünk az életünk volt az, amit nem vállaltál, amit untál,
hát hogy lett volna egy közös gondolatunk ekkora közöny és ilyen felületes
műveltség láttán. Nem szerettelek. Persze hogy nem szerettelek. NEM SZERETTELEK! Mit szerettem volna rajtad,
önmagad cáfolatát? Csak megzavartál minket. Vártunk egy látomást, egy csudát a
Dunántúlról, a Parnasszus fiát, ehelyett azt mondtad a folyóiratunkra:
fityfene.
Persze, igazad volt. Nem a folyóirat értékében, hanem
általában. Aki akkora költő, mint te vagy, az érezheti az irodalomelméletet
fűrészpornak, és unhatja a vitákat is. Az azzal engeszteli a maga szakmája adta
halálos veszedelmet ráhozó iszonyatot Scylla és Charybdis között, amivel akarja,
tudja, amivel lehet. Az én mértékem más, nem Bihari, nem Kotzebue, és más a
Scyllám és Charybdisem is, de ismerem a szakma ránk hozta veszedelmet. Nekem nem
fűrészpor az irodalom elmélete. Ha egyáltalán volt valami élethez hasonló létem,
hát akkor ez volt az életem.
Körülbelül most rehabilitálnak, halhatatlan halott,
akinek porteste fölött zeng az engesztelő ének, az én énekem, most ért Helmeczi
az Akadémián az utolsó részhez. Míg Téged égbe visz, az én pozíciómat is
megerősíti, milyen jellemes irodalmár lehetek én, hogy ilyen nyíltan kimondom,
ártottam neked, tévedtem, s azzal, hogy elnémítottalak, ártottam az országnak
is. Így, szemre, mindenki azt hiszi, megint csak én győztem, hiszen magam tettem
kritikusi tollamat ravatalod elé. Csak én tudom, meg te, aki örökkévaló lettél
és halhatatlan a magyar lírában, hogy kezdettől fogva tied volt a hatalom és
dicsőség, akkor is, amikor más nem látta meg, mikor földi szemeddel te se vetted
észre. Most már ott vagy az örökkévalók között, szép sávos abrosszal asztalt
terítettél, kolbásszal kínálod a többi üdvözültet, és most már tudod, hogy csak
a te életed volt igazán élet, mert két szemed volt, számtalan dajnát megöleltél,
jókedvedben átugrottad az asztalt, szép voltál, férfias, erős, szerettek, volt
családod, és furcsa módon, holott utáltál minden elméletet, éppúgy az irodalomba
pusztultál bele te is, ahogy én fogok.
Körülbelül most lett vége. Most felállnak, és némán
rád gondol mindenki. Rád és rám. Két percig. Iszonyú hosszú idő.
A harmónia szót görögösen kell ejteni, Dániel. Így:
hármonijja.
Te! Szinte felfoghatatlan, mennyire nem számít annak,
akinek halála lesz az irodalom, hogy az illető szerette-e valamikor, vagy nem
szerette Kotzebue-t.
2013. április 2., kedd
Kassa Európa Kulturális Fővárosa
2013-ban Európa Kulturális Fővárosa lett Kassa. Pár éve Magyarországról Pécs képviselte ezt a megtisztelő cimet. Idén Kassa legalább annyira szlovák mint magyar képviselő, ezáltal egy határszéli város jól megtestesiti a az európai multikulti értékrendet.
Kassán található magyar főkonzulátus, ők egyedi magyar programokkal készülnek erre az évre. Kassa testvérvárosa Miskolc, ők több közös rendezvényben, akcióban gondolkodnak.
Nehéz is lenne felsorolni Kassa magyar vonatkozású látnivalóit és emlékeit. A Főtéren áll a legjelentősebb műemléke, a Szent Erzsébet székesegyház, mely ugye Árpád-házi Szent Erzsébetet tiszteli a nevében. Kassán élt és alkotott Márai Sándor iró, akiről teret neveznek el épp, s
Kulturális programokról itt olvashatunk (angolul)
A kassai magyar programokról itt van info
Kassán található magyar főkonzulátus, ők egyedi magyar programokkal készülnek erre az évre. Kassa testvérvárosa Miskolc, ők több közös rendezvényben, akcióban gondolkodnak.
Nehéz is lenne felsorolni Kassa magyar vonatkozású látnivalóit és emlékeit. A Főtéren áll a legjelentősebb műemléke, a Szent Erzsébet székesegyház, mely ugye Árpád-házi Szent Erzsébetet tiszteli a nevében. Kassán élt és alkotott Márai Sándor iró, akiről teret neveznek el épp, s
Kulturális programokról itt olvashatunk (angolul)
A kassai magyar programokról itt van info
2013. március 30., szombat
Márai a Nyirségben?
Nem állitjuk, hogy a népszerű iró, Márai Sándor járt a Nyirségben, viszont az biztos, hogy irt róla. Most folytatjuk irodalmi kalandozásainkat, melynek során olyan irókat és műveiket mutatunk be, akik kapcsolódnak a környékünkhöz, a Nyirséghez, Bereghez, Szabolcshoz.Márai Sándor legtöbb műve a kassai vagy budapesti polgári életet mutatja be. Egyik művében azonban találtunk hivatkozást a Nyirségre. Sőt, a főhős onnan származik, s számos alkalommal felemlegeti gyerekkori élményit. Az igazi cimű regényről illetve annak folytatásáról a Judit ...és az utóhang cimű művekről van szó. Most idézünk belőle.
"Az apám dinnyés volt a Nyirségben, kanadás. Igy nevezik ott ezeket. Mi olyan koldusok voltunk, hogy a földbe vájtunk gödröt, s ott laktunk télen át, együtt az egerekkel. De ha visszagondolok az apámra, mindig úgy látom őt, mintha az úriemberek közül jött volna. Mert nem lehetett megsérteni. Nyugodt volt.. Ha dühös volt, akkor ütött. Olyan ökle volt, mint a kő. Néha tehetetlen volt, mert a világ lefogta a kezét, mert koldus volt. Ilyenkor hallgatott, pislogott. Tudott olvasni, ákombákomokkal le tudta irni a nevét is, de ritkán élt ezzel a tudással. Inkább csak hallgatott. Azt hiszem, gondolkozott is, de csak röviden. Néha pálinkához jutott, ilyenkor az eszméletlenségig leitta magát. De ha minden emlékem összerakom, akkor ez az ember, az apám, aki velünk, anyámmal és a gyerekekkel élt a gödörben, az egerek között... emlékeszem egy télre, amikor nem volt cipője, a postamestertől kapott egy lyukas cipőt, abban járt, rongyokba gongyölte a lábát... ez az ember soha nem sértődött meg."
2013. március 13., szerda
Tündérmező
Mi jut eszünkbe a Tündérmező szóról?
A Nyírség és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye?
Ha igen, jó helyen keresgélünk.
A megye fejlesztéséért felelős szervezet új stratégiába kezdett. Új arculatot próbál formálni megyénknek, a nyírségi régiónknak. Tudjátok-e, miért Tündérmező a stratégia kulcsszava?
Hát igen, Móricz miatt. Ugyanis a nagy író itt született, s itt nevelkedett. A túristvándi-istvándi nyarak emléke mint Tündérmező rémlik fel az elméjében. Ahogyan ő írja:
Nagy örömmel köszöntjük a kezdeményezést. Igenis arcra, új arculatra van szüksége ennek a vidéknek. S ez nem csak a formaság, a küllem, hanem a belső is. Szükséges, hogy mi is elhiggyük, Tündérmező a milyen, tündéri vidéken élünk, oly messze a zajos, modern világtól, hogy még az is lehet, itt tündérek röpködnek a fák közt.
Ha nem hiszed, járj utána. Látogass el magad a már most is tündéri világba. Vár Tündérmező!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






















