Kerekek és lépések

A Kerekek és lépések műsorkészítői gyalog járták be Magyarország tájait. Többször is jártak a mi vidékünkön. Most megtaláltuk az egyik nálunk készült filmet. Ezen keresztül megismerhetjük a környéket: Tiszamogyorósról érkeztek anno Mándokra, hogy utána tovább menjenek Tornyospálca, Anarcs, Kékcse és Domrád felé.

Jó filmnézést és filmes utazást kívánunk!

Kerekek és lépések 26,21

Útvonalterv: Báthory Anna nyomában

Korábban beszámoltunk Ugron Zsolna: Erdélyi mennyegző című regényéről. Azóta megjelent a regény folytatása, A nádor asszonyai címmel.

Ennek a könyvnek is a főhőse Báthory Anna, a reneszánsz kor alakja, aki történetesen épp a mi vidékünkön élt. A két regény helyszínei a Mándok közelében található történelmi települések: Nyírbátor-Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki.

Ezek a települések anno egy országban, a nagy Magyarországon voltak megtalálhatóak. Ma négy országba kell utaznunk, hogy meglátogassuk ezeket a helyeket. Hozzánk legközeleb Kisvárda városa van. A regényben található vár maradványa, egyik fő fala még ma is áll. A lápos vidéken nem dombra, hanem a sík vidéken a mocsáros rész közepére épült a vár. Jelenleg várszínház működik benne, nyaranta rendeznek itt előadásokat. Aki Kisvárdára látogat, az fürödjön egyet a vár mellett található Várfürdő gyógymedencéiben, vagy látogasson el a régi zsinagógában berendezett, a régiót bemutató Rétköz Múzeumba.

Kisvárda, Vár

A Báthoryak ősi városa Nyírbátor. Ahogyan a neve is mutatja, ősi családi-nemesi fészek ez. Anno a közeli Nagyecseden, az ecsedi láp közelében volt uradalma a Báthory családnak. Ma több épület is hirdeti az ő dicsőségüket a városban, pl. a gyönyörű gótikus református templomban van eltemetve Báthory István fejedelem, a minoriták barokk temploma, valamint a reneszánsz várkastély is megér egy látogatást. Az ecsedi láp természetvédelmi övezet, ezért ide óvatosan, lehetőleg kísérővel közelítsünk.

Báthory várkastély

Nyírbátor és Kisvárda Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, innen utazunk a szomszédos Hajdú-Biharba, ahol Nagykereki található. Az itteni kastély volt Báthory Anna központja, még ma is áll a várkastély egy része.

Nagykereki, várkastély

Ha innen keletnek indulunk, akkor a román-magyar határon átkelve a határ közelében találjuk Nagyváradot, Váradot, a másik Báthory székhelyet. A Szajna partján fekvő város őrzi történelmi-irodalmi emlékeit. Itt van eltemetve Szent László, itt élt és alkotott Ady Endre is.

Nagyvárad

Nagyváradról északnak indulva Kárpátalján, a mai Ukrajnában talájuk Munkács városát. Itt már magasodnak a Kárpátok hegyvonulatai, a város ismert vára is az egyik sziklára épült, s elég jó állapotban vészelte át az évszázadokat. Itt gyerekeskedett II. Rákóczi Ferenc, hiszen anyja, Zrínyi Ilona tulajdona volt a vár.

Munkács vára

Munkácsról nyuganak véve az irányt, s átlépve az urán-szlovák határt érjük el a határon fekvő Királyhelmec városát. Mándokról, a közeli Tetenge hegyről is látszódnak a város hegyei, a völgyben fekvő panelépületek. Személyesen még nem voltunk itt, de reméljük hamarosan erre is sor kerül.

Királyhelmec romvára

Aki pedig nem tud utazni, annak figyelmébe ajánljuk Ugron Zsolna regényeit és Báthory Anna kalandos életét.

Linkek:
http://nagyecsed.hu/tortenelme

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyhelmec#Nevezetess.C3.A9gei

http://www.nagykereki.hu/index.php?modul=21

S itt van egy térkép az útvonaltervvel:

A szőke Tisza

Nemrég a Duna TV műsorán a mi vidékünkről készült dokumentumfilm ment éppen. A szőke Tisza című sorozat a Tisza magyarországi szakaszát járja végig. A kalandvágyó filmesek több éven keresztül forgattak a klasszikus Tisza-túrák helyszínén, a Tisza vizén. A film megörökíti a tikkasztó nyári napokat és az esőben való evezést. Bemutatja a tiszaparti települések hagyományait, az ott élő embereket, a növényeket, ételeket. A lenti kép a már szabályozott, de még mindig kanyargós Tiszát mutatja madártávlatból.

A sorozat több része online is megnézhető. 

Az 5. részben Mándok közvetlen szomszédságában fekvő tiszaparti településekre látogatott a stáb. Lónya, Tiszamogyorós, Tuzsér, Eperjeske, Zsurk mesés látnivalóit és még élő hagyományait számunkra ismerős arcok mutatják be. Jó volt látni, amint mogyorósi asszonyok vásznat sulykolnak a Tisza vizében. Vagy éppen a mándoki Vendégházzal jó barátságban lévő zsurki Vendégház házigazdái látták vendégül a forgatócsoportot.

A csoport annyira szerencsés volt, hogy még a tiszavirágzást is látták, megörökítették. Lentebb egy kép illusztrációnak a kérészek tömeges násztáncáról.

Ide linkelünk két részt a sorozatból. 

Jó utazást filmen, de még jobbat élőben, akár a Tisza vizén, akár a partján!

5.rész

https://www.youtube.com/watch?v=NstqFR9FZxg

4. rész

https://www.youtube.com/watch?v=kqA1lhtCQr4

Mándoki viselet

Többen megkerestek minket az elmúlt időszakban, hogy mándoki viseletet, vagyis hagyományos paraszti ill. népviseletet szeretnének kapni. Külföldről írtak nekünk, s kérdezték, hol lehet ilyet venni, szerezni, találni.

Akit tudtunk a Mándoki Közösségi Házba irányítottunk. Az ottani "falutörténeti múzeumban" van néhány régi, nagyapánk-korabeli csizma, nadrág, ing, meg nagymama-korabeli szoknya, kötény. Viszont ilyen viseletet ma már senki sem hord, sőt azt is nehéz megmondani, hogy a nagyszülőktől ránk maradt viseletek közül melyik az eredeti mándoki formavilágú ill. mintájú ruha.

Nemrég azonban egy lelkes Mándokon tanító néptánc-tanártól kaptunk két képet. Ezeken egy mándoki pár látható itteni viseletben. Sajnos nem tudjuk, hogy mikor és hol készültek a fotók pontosan. Ha valaki ráismer családtagjára, kérjük, jelezze nekünk! Az első képen a fiatal párt látjuk, lehet, hogy jegyes korukban, vagy fiatal házasként. A második kép pár évvel később készülhetett, itt már megszületett az első gyermek is.

A képeken látható viselet követi a nyírségi viselet hagyományát. Nemrég ünnepelte a Nyírség Táncegyüttes fennállásának 4o. évfordulóját. A Nyíregyházán tartott ünnepi gálaműsorukban a képen látható viseletben is adtak elő táncot. Ugyan mándoki tánc nem volt itt, de volt ajaki, meg szatmári, nyírségi, tirpák. Ez a műsor is azt mutatta, hogy milyen sokszínű a megyénk zenei, tánc- és népviseleti öröksége.

Bővebben a Nyírség Táncegyüttesről itt olvashatnak:
http://www.nyirsegtanc.hu/

Báthoryak a mi vidékünkön

Ugron Zsolna írónőről már korábban is akartunk írni. Erdélyi nemesi család leszármazottja, újságíróként dolgozik,s egy valódi romantikus történet szereplőjeként férjehez ment egy indiai-magyar arisztokrata felmenőkkel rendelkező helyes fiatalemberrel, akivel családot alapítottak.

Közben visszatértek őseik földjére, Erdélybe, ahol a régi kastélyt felújítva szállásadással, vendéglátással kezdtek foglalatoskodni. Emiatt nagyon is közel érezzük magunkhoz Zsolna értékrendjét, gondolkodásmódját.

Most a legutóbbi regényéről szeretnénk rövid ismertetőt közölni. Az Erdélyi mennyegző című írása  történelmi tényeken alapuló romantikus nőregény, amolyan női történelmi regény, mivel írója és főbb szereplői mind nők. Főhőse Báthory Anna, akiről keveset tudunk, hiszen inkább a neves család többi tagjáról, Báthory Erzsébetről, Báthory Istvánról és Gáborról maradtak  fent történelmi tények.

Anna a fejedelem, Gábor húga. Érzékeny fiatal nő, akit a politika és a történelem sodor különböző szerepekbe, házasságba. A regényt számunkra az teszi igazán izgalmassá, hogy a mi vidékünkön játszódik. Hiszen a Báthoryak szülőföldja a Nyírség, uradalmuk központja Nyírbátor és Nagyecsed. Anna is ezen városokban, ezen várakban él, ám élete során sokat "ingázik" a felső-magyarországi és erdélyi városok között. Bátyja Nagyváradon tartózkodik sokat, van házuk Kolozsváron, Tasnádon. Rokonaik Kisvárdán élnek, ezért ha menekülni kell, ők ide jönnek. Van jóbarátjuk Munkács várában is.

Anna a legtöbbet Nagykereki várában a Kerek-erdő közelében él. A regényben még gyereklány mikor férjhez adják Bánffy Déneshez, de hamar megözvegyül. Aztán szerelemból házasodik meg Jósika Zsigmonddal, kisfia is születik, Gáborka. Ám a török és Habsburg támadások, a hajdúk felkelése, a fejedelem ellen való összeesküvés félreállítja bátyját és őt is. Báthory Erzsébethez hasonlóan őt is boszorkánysággal vádolját, börtönbe vetik, vallatják, míg végül minden vagyonától megfosztva kezd új életet.

Ez a könyv a reneszánsz nők hihetetlenül kemény ám mégis gazdag életét mutatja be. A nők ebben a korban fontos szerepet játszottak, hiszen házasságuk, örökségük révén emelkedhettek fel a hozzájuk kötődő férfiak. Szépnek és erősnek kellett lenniük egyszerre, elviselni megcsalatást, vádakat.

Érdemes lehet beutazni a könyvben említett helyszíneket. Az általunk ajálott "Báthory Anna nyomádban" című útvonal a következő lenne: Nyírbátor, Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki.

Jó olvasást és jó utazást a múltban és a jelenben is!

Az írónővel készül egyik interjú itt olvasható.

Templomtúra

Szabolcs-Szatmár-Bereg rejtett gyöngyszemeket tartogat. Aki először látogat az ország keleti szegletébe, gyakran meglepődik, hogy milyen virágos utcákat, tiszta portákat és kedves embereket talál itt. Az pedig még meglepőbb, mennyi történelmi emléke, régi épülete, legendája, meséje van a vidéknek.

Nemrég egy honlapon összegyűjtötték a Középkori Templomok Útját, ami sok-sok régi templom útvonalát rejti. A templomok útja átkanyarodik Erdélybe és Kárpátaljára is, hiszen ez a vidék valamikor egy tájat alkotott.

A honlap kicsit nehézkesen működik, útvonalat például nehéz rajta tervezni, viszont egy részletes katalógust jelent, jól listázza ezeket a templomokat. Egyszerre mindet képtelenség felkeresni, több kisebb túra keretében viszont varázslatos helyekre juthatunk. A középkori eredet miatt a legtöbb templom freskókat is rejt, alapja sokszor román kori, elemei gótikusak. Mivel szegény, de hitben gazdag vidékről van szó, a templomok alázattal épültek, ha nem is óriásira, de Isten hatalmás és az ember kicsinységét sugallva.

Jó túrázást!

A Középkori Templomok Útja program honlapja:
http://www.temple-tour.eu/index.php/en/

Nagyar

Nagyar egy tisza-parti falucska a Felső-Tisza vidékén. Több nevezetessége is van, ami miatt megéri ide látogatni.

A történet szerint, Petőfi Sándor Nagyaron vendégeskedett, s itt kapott ihletett A Tiszánál cimű vers megirásához. A falu határában áll egy öreg tölgyfa, a leganda szerint ez alatt állva kémlelte a költő a tájat, majd visszatérve Budapestre megirta imert költeményét. Az eredeti tölgyfát villám súlytotta, ám törzse még áll, zöldell, s mellette egy új, fiatal fácska is kihajtott.

A faluban van több népi lakóház, egyikük látogatható tájház is. A főutcán az út két oldalán, egymással szemben két kúria is áll. Az egyik a Luby-kúria, nemrég csodásan felújitották, kiállitásnak ad helyet. Kertjében többszáz rózsabokor illatozik, hiszen itt korábban is rózsakert volt.

Vele szemben az út túloldalán egy nem használt épület, ami szintén Luby-kúria illetve kastély. Ennek sorsa még megoldásra vár.

Reméljük, kedvet csináltunk egy nagyari kiránduláshoz!

Nagyar honlapja: www.nagyar.hu

Petőfi Nagyaron: http://nagyar.hu/nevezetessegeink/irodalmi-ertekeink/

A csekei monológ

Nemrég volt a Költészet Napja. Ezen ünnepi alkalomhoz kapcsolódoan most folytatjuk irodalmi körútunkat.

A szabolcs-szatmári-beregi vidékre ezúttal Szabó Magda irónő kalauzol el minket. Novelláskötete A csekei monológ cimmel jelent meg. Ennek záró irása a cimadó novella. Most ezt közöljük teljes terjedelmében.

A novella egyes szám első személyben iródott, az irónő a csekei "remete", Kölcsey Ferenc gondolataiba kalauzolja olvasóit. Mit gondolhatott, miről elmélkedett a világtól elzárva e távoli vidéken Kölcsey,  a Himnusz irója?

Cseke, Szatmárcseke ma is őrzi Kölcsey emlékét. Emlékszobájában saját magunk érezhetjük a költő, irodalmár máig tartó hatását. Látogassunk ide.

Szabó Magda: A csekei monológ

Most kezdődhetett meg.

Csalódást okozott, hogy nem vállaltam személyesen, az lett volna igazi csemege. Utána a kávéházban az utó-zomotoron megállapították volna, jó ízlésű ember nem vállalkozik ilyenre, aki egyszer ledöfött valakit, csak a bécsi operában áll oda a tetemhez elsiratni. Ismerem őket, bár ne ismerném olyan jól. Elborzaszt, mennyire nem szeretem az írókat, mert nélkülük nincs irodalom, és irodalom nélkül nincs se haza, se ország.

Helmeczi érzelmes lesz, nyilván reszkető kézzel lapoz majd és játszik a hangjával. Ha azt mondhatom el a gyászbeszédben, amit legnagyobb megbecsülésük jeléül úgy kínáltak fel, mint egy szál Borgiarózsát, kimondatlan véleményük mérgével átitatva, hadd szívjam be az illatát, s akkor esetleg mindjárt kettőt temethetnek, Júliát Niklán, Romeót Csekén, szóval ha elmondhatom a teljes igazságot a részletekkel együtt, talán még vállalom is. Hozzám már olyan közel az elmúlás, mintha a halál itt ülne velem szemben, és nézné Cseke világvárosi forgalmát ebben a se nem nyár már, se nem ősz még napsütésben. Neki is mindegy már, a szerencsétlennek, de ezt legalább megértené, a Kotzebue-ügyet, mindünk magatartásának magyarázatát a későbbiekben, a látogatása után. Amit most hallhat, ha hallja, túl irodalmi, elvont, mint minden, ami a momentán célon kívül a jövőnek, az utókornak is készült. Egyébként új műfajt alkottam: epitáfium és apológia. Epilógia. Apotáfium. Áfium.

Milyen szerencsétlen hivatás, költőnek lenni! Levantin mesterség, országgal-világgal ismertetni Lollink barna szemöldökét, melankóliánkat, esetleg a lány sorsát, akit megejtettünk, vagy öngyilkossági terveinket, ez utóbbitól még világhírű is lehet az ember, ha külföldi. Iszonyodom az exhibicionizmus minden fajtájától, s attól is, aki a testi-lelki vetkőződést el nem kerüli. Én sose láttam nőt egészen meztelenül, nem is törekedtem erre, mint az a másik, az a pirulást nem ismerő, aki a lány ölét nyaldosó habokról sem átallt írni. Hogy lenéztem mindig a jellegzetes kollégiumi durvaságot, a cőtus trágár fintorait. Violaszín pecsét, tudom én, mire célzott, fújta az egész város gyerekkoromban a nászdalt a violaszín kötényről meg az aranyhalról. Obszcén fantázia. Gyereknek lenni abban a…

Nem erre akarok gondolni. Nem tudom, mire akarok gondolni. Tudom, mire akarok gondolni. Arra, amire nem akarok.

Vajon hol tart, melyik soromnál? Természettől fogva teátrális, ezt sose szerettem, ő annál inkább. Ha illenék, rózsából füzért tenne a fejére, cipruságat lengetne, s dalolgatna: gyász, gyász, gyász. Helmeczi ilyen, a bánattól fulladozni fog, nem érti, minél merevebb és fagyosabb, mint szónok, annál forróbb lesz a közönsége. Az én szövegemet olvassa, nem lehet oka lámpalázra. Egyszer egy télen megcsókoltattak velem Debrecenben egy templomkilincset, ott maradt az ajkam bőre a vason a fagyban. Diáktréfa. Mint a kitömött nyúl a kontraszkriba asztalán. Csokonai úr ötletei.

Megint ítélek.

Ha majd az én temetésem lesz, kilesek a szemfedél alól a fél szememmel és megállapítom, rosszul rendezték, nem esztétikus, a szónok pedig gyenge. A fél szememmel lesek ki, kettővel lehetetlen, mert nincs, csak egyetlen szemem. Neked persze kettő volt, akkora óriási két barna szemed, mint a dió. Ha megírhatnám rólunk az igazságot, és azzal kellene a pódiumra lépnem, azt hiszed, vonakodnám? Mikor megjelent a bírálat, ne hidd, hogy komolyan sajnáltak vagy szörnyülködtek, titokban mindenki el volt ragadtatva, te nem tudod, hogy az író, ha másról van szó, nem saját magáról, milyen kaján olvasó. Boldogok voltak, hogy egy tisztességes őrült hetekig dolgozott egy tanulmányon, hogy előbbre vigye az irodalom ügyét, annyit fogtak fel az egészből, hogy végre beléd mart valaki, s az én recenzióm óta egy bálvánnyal kevesebb. Ha sziréndal helyett most fricskát kapott az orrára, hát vége az országos hozsannázásnak. Pénze van, birtoka van, szép családja van, közönsége van, hát mije legyen még? Általános hitele is? Legalább üssék meg. Az írók egy percig se hitték, hogy akkora tehetség vagy, amilyen, azt csak én tudtam, aki támadtalak – hiszen ezért támadtalak meg. Fiatal voltam, hát szigorúan beszéltem, talán irgalom nélkül. Csakhogy az irodalom nem lelencház, nem ispotály.

Persze nem is lőtér.

Senki se vádol. Mit magyarázkodom?

Azt hiszem, kevés prózaibb környezet van, mint Cseke, meg ezek a bútorok itt, az utca, amelyen a szeptemberi, szűrt fényben ökrös szekerek ballagnak, soha ilyen korán nem törtünk még Csekén kukoricát. Tömény realitás ez: szekér, tengeri, ökrök. Irreális csak én magam vagyok, reggel óta a legképtelenebb képzetek tolulnak elém. Látlak például itt és most, holott februárban haltál meg, és az ország másik, legtávolabbi zugában, és ha véletlenül arra járok akkor, eszembe se jut belépni a házadba, hogy utoljára még lássalak, hát akkor mit keres itt a tudatomban most ez a kép. Látlak halottan, a ravatalon, körötted sírnak, magyar ruhában fekszel, ezt csak gondolom, mert ez illik hozzád is, ehhez az órához is, és nincs szemfedeled, hanem szalámival vagy letakarva, lábadtól a félig nyílt szemedig szalámival. Abszurd ez a látomás, gusztustalan és dekomponált, kétszáz év múlva egy újra felfedezett Schiller valamelyik rossz ízlésű epigonja talál majd ki ilyet a színpadon, egy szalámis halottat, a fején babérkoszorú.

Babér.

Mikor találkoztunk, azt gondoltam, ha nem volna a konyhátokon a csülkös bableveshez hozzávaló, te megfőzetnéd az étel kedvéért a babérkoszorúdat.

Ó, Krisztus, Krisztusom.

Ha még megvolna, s eljutna hozzá a hír, sírna az Öreg. Hát ettől megkímélte a sors. Öt éve halott, azaz Isten tudja, mennyivel előbb az volt már, a kettő nem esik mindig egy időre, a valóság és a tényleges halál. Kikopott ő már az életből hamarább, akár keshedt frakkja, arcára, mint az enyves légyfogóra, rátapadt a kétségbeesett mosolygás. Ha el nem viszi a kolera, elvitték volna Kisfaludyék, mindenki elpusztul, aki fél a fiataloktól. A fiatalokkal vagy együtt tud élni az irodalmár, elfogadja és megérti őket, vagy okosabb, ha végez velük, mint Goethe azzal a mértéket és formát nem ismerő Kleisttel; akkor bölcsebb, ha eliminál. Aki megijed tőlük, esetleg utánozni próbálja őket, annak vége, aki kegyes akar hozzájuk lenni, annak is, mert azt felfalják, kegyet nem fogadnak el, csak egyenlőségjelet. Az öreg megijedt és megalázkodott, ebben elvérzett. Olyan agya volt, tele annyi tudással, mint az alexandriai nagykönyvtár, de nem volt jó emberismerő. Az a félig tisztelgő, félig patronáló meghajlás, míg ifjú ellenfelét kézfogással köszöntötte, fájdalmas volt és restellnivaló. Jobban becsülték volna, ha szemükbe mondja, semmiben sem ért velük egyet, és ki nem állhatja őket. Akkor ellenség lett volna, de tekintély, s majdnem bizonyos, hogy befogadják. Furcsák a fiatalok. Az Öreg elegáns volt velük, udvarias. Tévedett.

Vannak helyrehozhatatlan tévedések.

Te, mikor meghallottam, hogy nem vagy többé, felnevettem. A hírhozó jól megnézett, ritkán szoktam én nevetni. De olyan gyöngyöző, kemény, hetyke kis hangon szólt hozzám, olyan pattogó, jól tagolt, friss és hangzatos fonetikai egységekben, hogy úgy hatott, mint a száncsengő. Csak nevetni lehetett azon, hogy eltűntél előlem, egy negyedszázada várok tőled normális választ, olyat, amivel tudok mit kezdeni, ami nem az a zagyva kardlapozás, amit az ellenkritikáidban meg a tanulmányaidban produkáltál. Én hivatásos esztéta vagyok, te zseni, túl tételen, elméleten, elveken, mit ártottad magad a halandók mesterségébe, én se mentem el Niklára tavaszi szántáskor. Nem vitatkozni akartam én veled, hanem segíteni neked is, az irodalomnak is, az irodalom kibírta, te nem, de attól még felelhettél volna józanul és én is megmondhattam volna nyilvánosság előtt vagy ha akartad volna, írásban, hogy ekkora támadás már rangadó, és én tiszteletből és serkentésből kisebbítettelek. Ez a válasz, amit most februárban küldtél, a halálhíred, világos volt, pátoszmentes, érthető, el is tehetem emlékül. Most nem szidtál, nem akartál felaprítani, nem tiltakoztál, nem oktattál ki, nem hadakoztál, nem írtál nagy tanulmányokat, hanem lezártad az ügyet, lefeküdtél, elnémultál, és én a némaságoddal nem tudok mit elkezdeni. Övön aluli ütés volt, Dániel, halálra nincs más válasz, csak másik halál. Igazán csak az vigasztal, hogy jottányit sem érdekel, hogy most már én következem. Egyébként télen kellett volna csinálnod, úgy lett volna stílusos, télen láttalak először és utoljára.

Két napig várattál bennünket, topogtunk, áztunk a hídnál, lestük prémes kalapodat, kurta lábadat, tömzsi testedet a kéknél is kékebb nadrágban. Azt hiszem, azzal kezdődött az ingerültségem, hogy mikor végre megtaláltunk, nem ott, nem akkor, nem olyan körülmények között, mint elterveztük, azt éreztem, bár ne leltünk volna rád. Mást vártunk valamennyien, egy férfit, akit antik istenek lengenek körül és maga a nemes középszer, a derű, a kiegyensúlyozottság, egy árkádiai pásztor, köntöse ráncai közt tilinkó. Te meg csak faltál, és mikor el akartunk vinni Virághoz, mert őt mindenkinek illik meglátogatnia, csak rázogattad a lábadat, hogy bántja a pesti kövezet, és Biharival akartál találkozni mindenképpen – hát miféle ember az, akinek a cigányzene a szenvedélye? Engem ki lehet űzni vele a világból. Taszított az ízlésed, a modorod, egész este csak bosszantottál, azt állítottad, az a silány Kotzebue nagy író, és belekötöttél mindenkibe. Szegény Miskát majd szél érte, mert nem csókoltad vissza, mikor üdvözölt, megsértetted Szemerét is, mert elmondta nekünk, hogy este a szállodában elaludtál a folyóiratukon. És nem átallottál beleharapni az Öregbe is, aki pedig hogy verte neked a dobot, mikor a színre léptél, azzal vádoltad, irtja a dunántúli szavakat, mintha bizony a debrecenieket gyűjtené, keres a tájszavak helyett nemes hangzású újakat, még mindig természetesebb foglalkozás, mint ha valakinek állandóan az evésen jár az esze, perecet és kolbászt követel és kritizál mindent, ami más, jó ízlésű embernek kedves. Mi csak bámultunk. Hát honnan áradt belőled annyi csoda sor és gondolat, mikor olyan primitív vagy, hogy alig találtunk témát az asztalnál? A színházban meg lehetett tébolyodni melletted, neked a színjáték se tetszett, ott is csak Biharit reklamáltad, Biharit és Kotzebue-t, fenntartom a véleményemet ma is. Kotzebue bűnrossz író, senki, kontár, irodalmi iparos. Szemere méltán védte Schillert, az legalább alkotó, bár igazán jó darabot ő se tud írni, ahhoz csak a franciák értenek. Akkor, ha teheted, a bicskádat is belém vágtad volna, mert nem kellett neked sem a német, sem a francia drámaírói iskola, csak Kotzebue. És hogy olvastál fel verset! Bár ne kértünk volna. Hogy ejtetted ki azt a szót: harmónia! Még volt merszed az én szavalásomat kritizálni, csak nem képzeled, hogy Szemere nem mondta vissza másnap, azt állítottad a lírámról, hogy homályos és lágytüzű. Az én költészetem! Hát a tied milyen? Hisz nem ismertél se mértéket, sem arányt, álltál egy kupolában, ott ágáltál össze nem tartozó fogalmakból mondatokat, s mi nézhettük kinyaklott fejjel, kancsin, hogy szállnak azok a dagályos szavak. Ha tudom, milyen vagy, dehogy viszek neked verseket megmutatni, mit értettél belőlük, semmit, az is kínos volt, hogy nem akartál a kollégákkal összejönni, Pali majd elsírta magát, mikor kiderült, hogy téged voltaképpen nem is érdekel az irodalom, te csak írni szeretsz, de se vitatkozni róla, se elemezni nem.

El akarod adni az ökröket – közölted, amikor kiléptünk a német színházból. Abgangnak remek volt, el is némultunk mind. Akkor megszöktél, megkerested bálványodat, Biharit, azzal mulattál egész éjjel. Megbotránkozott az egész írói kör, Miska nem is akart többé látni, helyetted is szégyelltük magunkat. Nekünk az életünk volt az, amit nem vállaltál, amit untál, hát hogy lett volna egy közös gondolatunk ekkora közöny és ilyen felületes műveltség láttán. Nem szerettelek. Persze hogy nem szerettelek. NEM SZERETTELEK! Mit szerettem volna rajtad, önmagad cáfolatát? Csak megzavartál minket. Vártunk egy látomást, egy csudát a Dunántúlról, a Parnasszus fiát, ehelyett azt mondtad a folyóiratunkra: fityfene.

Persze, igazad volt. Nem a folyóirat értékében, hanem általában. Aki akkora költő, mint te vagy, az érezheti az irodalomelméletet fűrészpornak, és unhatja a vitákat is. Az azzal engeszteli a maga szakmája adta halálos veszedelmet ráhozó iszonyatot Scylla és Charybdis között, amivel akarja, tudja, amivel lehet. Az én mértékem más, nem Bihari, nem Kotzebue, és más a Scyllám és Charybdisem is, de ismerem a szakma ránk hozta veszedelmet. Nekem nem fűrészpor az irodalom elmélete. Ha egyáltalán volt valami élethez hasonló létem, hát akkor ez volt az életem.

Körülbelül most rehabilitálnak, halhatatlan halott, akinek porteste fölött zeng az engesztelő ének, az én énekem, most ért Helmeczi az Akadémián az utolsó részhez. Míg Téged égbe visz, az én pozíciómat is megerősíti, milyen jellemes irodalmár lehetek én, hogy ilyen nyíltan kimondom, ártottam neked, tévedtem, s azzal, hogy elnémítottalak, ártottam az országnak is. Így, szemre, mindenki azt hiszi, megint csak én győztem, hiszen magam tettem kritikusi tollamat ravatalod elé. Csak én tudom, meg te, aki örökkévaló lettél és halhatatlan a magyar lírában, hogy kezdettől fogva tied volt a hatalom és dicsőség, akkor is, amikor más nem látta meg, mikor földi szemeddel te se vetted észre. Most már ott vagy az örökkévalók között, szép sávos abrosszal asztalt terítettél, kolbásszal kínálod a többi üdvözültet, és most már tudod, hogy csak a te életed volt igazán élet, mert két szemed volt, számtalan dajnát megöleltél, jókedvedben átugrottad az asztalt, szép voltál, férfias, erős, szerettek, volt családod, és furcsa módon, holott utáltál minden elméletet, éppúgy az irodalomba pusztultál bele te is, ahogy én fogok.

Körülbelül most lett vége. Most felállnak, és némán rád gondol mindenki. Rád és rám. Két percig. Iszonyú hosszú idő.

A harmónia szót görögösen kell ejteni, Dániel. Így: hármonijja.

Te! Szinte felfoghatatlan, mennyire nem számít annak, akinek halála lesz az irodalom, hogy az illető szerette-e valamikor, vagy nem szerette Kotzebue-t.

Tündérmező 2

Nemrég irtunk Tündérmezőről, vagyis Szabolcs-Szatmár-Bereg megye új nevéről. A megye készitett egy kiváló imázsfilmet is. Bármilyen nyelven érthető, hiszen szöveg nélkül, csupán a képekkel mutatja be a régiót.

Látjuk itt a modern és a régi tájat, embereket, épületeket, történéseket. Szavakkal nehéz is lenne mindent elmesélni, bemutatni. A film inkább figyelemfelkeltő hatású: "Ha tetszik, amit itt látsz, gyere és látogass el ide személyesen!" - ez lehet a fő üzenete.

A képeken megjelennek a történelmi nevezetességek, a megye templomai, emlékhelyei. Ott van a táj, és a tájat művelő ember. Nélkülük nem is lenne Szabolcs az, ami. A képek elénk hozzák az itteni izeket és zamatokat: itt terem a szabolcsi alma, itt készül a legfinomabb pálinka és szilvalekvár. Itt még élnek a hagyományok, az asszonyok vasalt csirkét és tócsnit sütnek épp...

A filmet itt nézhetitek meg. Aztán látogassatok el hozzánk, fedezzétek fel magatok a tündérek vidékét!

Márai a Nyirségben?

Nem állitjuk, hogy a népszerű iró, Márai Sándor járt a Nyirségben, viszont az biztos, hogy irt róla. Most folytatjuk irodalmi kalandozásainkat, melynek során olyan irókat és műveiket mutatunk be, akik kapcsolódnak a környékünkhöz, a Nyirséghez, Bereghez, Szabolcshoz.

Márai Sándor legtöbb műve a kassai vagy budapesti polgári életet mutatja be. Egyik művében azonban találtunk hivatkozást a Nyirségre. Sőt, a főhős onnan származik, s számos alkalommal felemlegeti gyerekkori élményit. Az igazi cimű regényről illetve annak folytatásáról a Judit ...és az utóhang cimű művekről van szó. Most idézünk belőle.

"Az apám dinnyés volt a Nyirségben, kanadás. Igy nevezik ott ezeket. Mi olyan koldusok voltunk, hogy a földbe vájtunk gödröt, s ott laktunk télen át, együtt az egerekkel. De ha visszagondolok az apámra, mindig úgy látom őt, mintha az úriemberek közül jött volna. Mert nem lehetett megsérteni. Nyugodt volt.. Ha dühös volt, akkor ütött. Olyan ökle volt, mint a kő. Néha tehetetlen volt, mert a világ lefogta a kezét, mert koldus volt. Ilyenkor hallgatott, pislogott. Tudott olvasni, ákombákomokkal le tudta irni a nevét is, de ritkán élt ezzel a tudással. Inkább csak hallgatott. Azt hiszem, gondolkozott is, de csak röviden. Néha pálinkához jutott, ilyenkor az eszméletlenségig leitta magát. De ha minden emlékem összerakom, akkor ez az ember, az apám, aki velünk, anyámmal és a gyerekekkel élt a gödörben, az egerek között... emlékeszem egy télre, amikor nem volt cipője, a postamestertől kapott egy lyukas cipőt, abban járt, rongyokba gongyölte a lábát... ez az ember soha nem sértődött meg."

Tündérmező

Mi jut eszünkbe a Tündérmező szóról?

A Nyírség és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye?

Ha igen, jó helyen keresgélünk.

A megye fejlesztéséért felelős szervezet új stratégiába kezdett. Új arculatot próbál formálni megyénknek, a nyírségi régiónknak. Tudjátok-e, miért Tündérmező a stratégia kulcsszava?

Hát igen, Móricz miatt. Ugyanis a nagy író itt született, s itt nevelkedett. A túristvándi-istvándi nyarak emléke mint Tündérmező rémlik fel az elméjében. Ahogyan ő írja:

Nagy örömmel köszöntjük a kezdeményezést. Igenis arcra, új arculatra van szüksége ennek a vidéknek. S ez nem csak a formaság, a küllem, hanem a belső is. Szükséges, hogy mi is elhiggyük, Tündérmező a milyen, tündéri vidéken élünk, oly messze a zajos, modern világtól, hogy még az is lehet, itt tündérek röpködnek a fák közt.

Ha nem hiszed, járj utána. Látogass el magad a már most is tündéri világba. Vár Tündérmező!

Tündérmező az interneten

Szatmári ajánló

Bár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elég messze van a fővárostól és az ország nyugati felétől, mégis sok szinész éppen innen indult, innen "csinálta meg a szerencséjét. Köztük van a népszerű, fiatal szinész, Szabó Győző is. Nemrég a Veranda Magazin egyik számában éppen ő ajánlotta a nagyközönség figyelmébe a környék látnivalóit, étkeit, szálláshelyeit. A cikk lentebb található.

 

Nagygéc - egy elnéptelenedett falu

197o-ben hatalamas árviz súlytotta a szabolcsi tájat: a Tisza felduzzadt vizmennyisége falvakat és városokat sodort el. Köztük Nagygécet, egy határmenti párszáz lelkes kistelepülést. Mig a letöbb helyet, épületet újjáépitették, Nagygécre nem térhettek vissza lakosai. Közigazgatásilag a kihalt települést a közeli Csengersimához csatolták.

Az árviznek is előre látható okai voltak. A trianon után elcsatolt szomszédos települések Romániához kerültek, velük együtt a töltés is. Több település rekedt igy védőgát nélkül az ártéren.

2o1o-ben az árviz 4o éves évfordulójára felélénkült az elhagyott település. Távoli városokból érkeztek az egykori lakosok, akik emlékművet avattak és istentiszteletet tartottak az elhagyott, de még álló református templomban.

Gondolnánk, hogy ez a település már a tatárjárás idején is lakott volt? Alapitó oklevele 128o-ból származik. Nemesi birtok volt, még az osztrák Haynau is birtokolta egy ideig. Fő nevezetessége a református templom, melynek egyik része Árpád-kori, másik része pedig Mátyás király idején épült.

A kisértetjárta településről készült rövidfilmet a lenti linken találjátok.
Az árvizről, illetve annak évfordulójáról megjelent cikket is csatoljuk.

Nagygéc video

4o éves évforduló cikk

Penyigei ballada

Nemrég új sorozatot kezdtük: Szabolcs megyei irodalmi értékek, irások, regények után kutatunk, illetve az ismerteket szeretnénk összegyűjteni és itt közzétenni.

Most egy ismeretlen szerző kevéssé ismert balladájával ismertetjük meg az olvasót. Hallottatok már a Penyigei balladáról? Elvileg ez az utolsó magyar ballada, s valós eseményeket dolgoz fel. 19o5-ben Penyige községben tragédia történt: 9 kislány fulladt a falu mentén található Szenke folyóba. A tragédiát a helyi, egyszerű nép fiai és leányai dalban, balladában örökitették meg. A lenti linken élőben hallható a ballada és a keletkezéséről is megtudhatunk részleteket.

A tragédia egy kortárs fiatal fotóst is megihletett, aki kamerájával próbálta megörökiteni, mi is történhetett több mint száz éve. Az ő fotóit, s egy angol nyelvű leirást is linkelek.

Ha még nem jártál Penyigén, látogass el ide. A temetőben külön emlékmű van a tragédia áldozatainak. A falu pedig hires a "nemtudom" szilváról, melyből hagyományos módon főzik a szilvalekvárt.

Penyigei ballada filmen

Pálinkafőzés

A magyar nyelv nem világnyelv. Ha külföldiekkel találkozunk, s jártak már országunkban, akkor általában egy-két kulcsszót tudnak. Igen, nem, köszönöm és... pálinka!

Hiába, a jó ételek és italok a világ bármely részén összehozzák az embereket. A pálinka maga is éppen azért született, hogy összehozza az embereket. A régiek pálinkával inditották a napot, pálinkát ittak a laktató ebédekhez, pálinkával koccintottak ünnepekkor, ezzel köszöntötték a vendéget, vagy éppen ezzel mosták el bújukat.

Mándokon is nagy hagyománya van a pálinkafőzésnek. A vendégháztól mindössze pár percre található a település hivatalos szeszfőzdéje, ahol egész évben lehet főzetni saját gyümölcsből a folyékony nedüt. A helyiek néha sorban is állnak, hogy egy pár óra alatt a rézcsövekeben italt varázsoljanak a felesleges almából, körtéből, barackból, szilvából és meggyből.

Persze a mértékletes pálinkafogyasztásra igencsak ügyelnie kell a koccintós barátoknak.
A Faluvégi Vendégházba betérő ismeretlenek sem kerülhetik el sorsukat: a szakavatott pohárkákból (kupica) az első közös étkezés előtt illik felhajtani a saját készitésű italt. S az ital felhajtásával a külföldi vendégek még
egy újabb szóval bővithetik magyar tudásukat: Egészségedre!

Móricz Zsigmond: Fáklya

Szeretnénk bemutatni néhány olyan regényt, novellát, vagy verset, melyek Mándok környékén, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében iródtak, vagy éppen ott játszódnak. Megyénkben sok neves irodalmár élt, vagy született. Közülük az egyik legismertebb Móricz Zsigmond, aki Tiszacsécsén (egykor Csécse) született 1879-ben.

Az iró életét végigkiséri a szatmári vidéken töltött gyermekkor élménye. Iróként is visszatér ehhez a vidékhez, több művének főhőse származik innen, vagy éppen maga a történet játszódik itt.

Móricz egyik legnagyobb hatású regénye A fáklya. Főhőse egy magával és a világgal vivódó szatmári lelkész, akinek életét egy tragédia pecsételi meg.

Ez a tragédia a valóságban is megtörtént: 191o-ben a mai Ököritófülpösön (akkor Szatmárököritó) egy tűzkatatsztrófában többszázan vesztették életüket. Húsvéti bált rendeztek a faluban, s azért hogy fizetés nélkül senki se tudjon beosonni, a bejáratot beszegezték. A mulatságnak helyt adó csűrben akkor petróleumlámpákkal világitottak, s  véletlenül valaki egyet leütött, s az lángra lobbantotta az épületet. A bálozók nem tudtak kimenekülni a zárt ajtók miatt.

A tragédia hatása még ma is érezhető a faluban, hiszen szinte nem volt család, akinek egy leszármazottja oda ne veszett volna, vagy meg nem sérült.

Ajánljuk a regényt a klasszikus próza kedvelőinek!
S ajánljuk, hogy látogassanak el hozzánk a szabolcsi, szatmári vidékre, ahol sok vidéki hagyomány és régi legenda él még!

Regény ismertetője

Ököritófülpösi tűzvész

Önfenntartó falvak Szabolcsban

Korábban már irtunk arról, hogy mennyire fontos, hogy hol szerezzük be a megvásárolandó termékeket. Felhivtuk a figyelmet a hazai vidéken előállitott élelmiszerekre, s arra biztattuk az olvasót, hogy vásároljon bátran helyi termelőktől, akárt tőlünk is!

Szerencsére ez a hozzáállás kezd elterjedni és követőkre találni Magyarországon. Vannak állami programok, pályázatok, melyek támogatják a kistelepüléseket, az ott élő termelőket. Önszerveződő csoportokról is tudunk, akik összefogva, akár egy városi környezetben is virágzó háztáji kerteket alakitanak ki. Sőt, vannak települések, ahol a falu vezetői, az önkormányzat és maga a polgármester áll ilyen kezdeményezés mögé.

Nagyon örültünk, mikor két cikket is találtunk, amelyben  két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települést is országos példaként emlitenek.

Rozsály vezetése úgy döntött, hogy a falu úgy száll szembe a gazdasági válsággal és a munkanélküliséggel, hogy önfenntartásra állnak át. Vagyis maguk, a falu határain belül termelik meg, amire a lakosoknak szükségük van. Csirkét és disznót hizlalnak, a konyhakertben termett zöldséget és gyümölcsöt helyi szinten árusitják illetve dolgozzák fel. A falu fűtését is saját tüzeléssel oldják meg. Ha kell, gépek helyett kézi erővel dolgoznak, munkát biztositva igy a helyi lakosoknak.

Panyola a Szociális Földprogramhoz csatlakozva földet ad a rászoruló lakosoknak. A helyiek a kapott földön állatokat tarthatnak, vagy növényeket, gyümölcsöket termelhetnek és tehetnek pénzzé, igy biztositva a megélhetésüket. Sőt, termékeiket nemcsak a helyi kisboltban lehet megvásárolni, hanem az interneten is!

A két településről bővebben a lenti linkeken olvashatnak.
Reméljük, minél több település - s akár Mándok is - csatlakozik ezekhez a nagyszerű kezdeményezésekhez.

Rozsály cikk

Panyola cikk

Szilvalekvár

Ha megkérdezünk tőlünk távol élő embereket, hogy szerintük mi a legismertebb szabolcsi, szatmári étek vagy ital, a legtöbben valami szilvás finomságot emlegetnek majd. Szilvapálinkát vagy szilvalekvárt.

A mi vidékünkön terem a hires szatmári szilva, Mándokon berbencinek nevezik a legjobb fajta, óriásira növő szilvát. Az ősz elejére beérő szilva megmosva kiváló gyümölcs, tele vitaminokkal, rosttal és ásványokkal.
Ősszel a szilva illatát lehet érezni az utcákon. Mándokon még őrzik a régi hagyományt, s nem csak a kertekben találunk gyümölcsfákat, hanem a házak előtt, az utak mellett is. A sok gyümölcs alatt roskadozó fákat gyakran alá kell támasztani, hogy a fa ne rogyjon össze a terhe alatt.

A leszedett gyümölcsből egyszerű, ám hosszadalmas eljárással készül a szilvalekvár. Ez nem dzsem, nem tartalmaz zselésitőt, cukrot, vagy tartósitószert. Egy alkotóeleme van: a szilva! A gyümölcsöt megmosás után kimagvazzuk, ez jó kis kézimunka, ilyenkor jó ha összegyűlik a család apraja-nagyja és közösen, egymást segitve készül a finomság. A kimagvazott szilvát egy hatalmas réz üstbe öntjük, ami alatt ég a fával megrakott tűz. Speciális lekvárfőző üstre van szükség a mutatványhoz: közepén egy karral, amellyel folyamatosan kavarni kell a rotyogó lekvárt. A főzési f

olyamat 2o-24 órán keresztül tart, egymást váltják a kavarásnál a segitő szomszédok, barátok és rokonok. A félkész lekvár neve cibere. Ez amolyan édes gyümölcsszósz, amit levesként puha kenyérrel szoktunk enni. A szilvalekvár akkor készül el, amikor már fekete a szine és olyan az állaga, hogy már nem esik le a kanálról. Az kész lekvárt nem üvegekbe, hanem cserépedénybe töltjük. Ebben jól szellőzik és nem szárad ki. Általában egy évre elegendő lekvárt főzött egy család.

A lekvárból készithető finomságokról a későbbiekben irunk majd.

Addig tessék házi szilvalekvárt szerezni!