A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 11., hétfő

Kerekek és lépések


A Kerekek és lépések műsorkészítői gyalog járták be Magyarország tájait. Többször is jártak a mi vidékünkön. Most megtaláltuk az egyik nálunk készült filmet. Ezen keresztül megismerhetjük a környéket: Tiszamogyorósról érkeztek anno Mándokra, hogy utána tovább menjenek Tornyospálca, Anarcs, Kékcse és Domrád felé.

Jó filmnézést és filmes utazást kívánunk!

Kerekek és lépések 26,21


2015. december 14., hétfő

Széphalom regénye

Az Aegon-Díjat 2o15-ben Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye kapta. Ezt a díjat kortárs írók adott évben megjelent művei közül választják ki.

Péterfy ezen regényének főhőse Kazinczy Ferenc, kora a 18. század vége, a 19. század eleje. Sajátos az elbeszélés stílusa, hiszen a történetet az író felesége, a nemesi származású Török Sophie mondja el.

Sophie idézi fel közös életüket Kazinczyval, kezdeti boldogságukat, anyagi nehézségeiket, egészégi gondjaikat. Kazinczy hét évet töltött osztrák börtönökben, mivel részt vett a jakubinus összeesküvésben. Kiszabadulva veszi feleségül Sophie-t és Széphalomra, a családi birtokra költöznek, ahol kúriát épít.

A történet legérdekesebb része azonban Kazinczy barátsága a Bécsben élő afrikai Angelo Soliman-nal. Ő egy kakukktojás a konzervatív osztrák városban, ahol egyetlen fekete emberként igencsak magára vonja a figyelmet. Hányatott gyerekkora után végül családra és munkára talál, ám élete mégis az áldozatról szól.

Azért ajánlom a művet, mert a közeli Zemplén hegyei között megbújó Széphalom az egyik fő helyszíne. De megjelenik a regényban Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj, Miskolc, Kassa és Munkács is.

Érdemes személyesen is ellátogatni a Magyar Nyelv Emlékhelyére, Széphalomra.

Széphalom

Magyar Nyelv Múzeuma


Néprajzi adattár

Ha valaki szívesen kutakodna régi fotók és néprajzi emlékek között, az kattintson a lenti linkekre. Jó nézelődést.

http://www.vmf.org.rs/NI.html

2015. november 2., hétfő

Útvonalterv: Báthory Anna nyomában

Korábban beszámoltunk Ugron Zsolna: Erdélyi mennyegző című regényéről. Azóta megjelent a regény folytatása, A nádor asszonyai címmel.

Ennek a könyvnek is a főhőse Báthory Anna, a reneszánsz kor alakja, aki történetesen épp a mi vidékünkön élt. A két regény helyszínei a Mándok közelében található történelmi települések: Nyírbátor-Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki.

Ezek a települések anno egy országban, a nagy Magyarországon voltak megtalálhatóak. Ma négy országba kell utaznunk, hogy meglátogassuk ezeket a helyeket. Hozzánk legközeleb Kisvárda városa van. A regényben található vár maradványa, egyik fő fala még ma is áll. A lápos vidéken nem dombra, hanem a sík vidéken a mocsáros rész közepére épült a vár. Jelenleg várszínház működik benne, nyaranta rendeznek itt előadásokat. Aki Kisvárdára látogat, az fürödjön egyet a vár mellett található Várfürdő gyógymedencéiben, vagy látogasson el a régi zsinagógában berendezett, a régiót bemutató Rétköz Múzeumba.

Kisvárda, Vár

A Báthoryak ősi városa Nyírbátor. Ahogyan a neve is mutatja, ősi családi-nemesi fészek ez. Anno a közeli Nagyecseden, az ecsedi láp közelében volt uradalma a Báthory családnak. Ma több épület is hirdeti az ő dicsőségüket a városban, pl. a gyönyörű gótikus református templomban van eltemetve Báthory István fejedelem, a minoriták barokk temploma, valamint a reneszánsz várkastély is megér egy látogatást. Az ecsedi láp természetvédelmi övezet, ezért ide óvatosan, lehetőleg kísérővel közelítsünk.

Báthory várkastély

Nyírbátor és Kisvárda Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, innen utazunk a szomszédos Hajdú-Biharba, ahol Nagykereki található. Az itteni kastély volt Báthory Anna központja, még ma is áll a várkastély egy része.

Nagykereki, várkastély

Ha innen keletnek indulunk, akkor a román-magyar határon átkelve a határ közelében találjuk Nagyváradot, Váradot, a másik Báthory székhelyet. A Szajna partján fekvő város őrzi történelmi-irodalmi emlékeit. Itt van eltemetve Szent László, itt élt és alkotott Ady Endre is.

Nagyvárad

Nagyváradról északnak indulva Kárpátalján, a mai Ukrajnában talájuk Munkács városát. Itt már magasodnak a Kárpátok hegyvonulatai, a város ismert vára is az egyik sziklára épült, s elég jó állapotban vészelte át az évszázadokat. Itt gyerekeskedett II. Rákóczi Ferenc, hiszen anyja, Zrínyi Ilona tulajdona volt a vár.

Munkács vára

Munkácsról nyuganak véve az irányt, s átlépve az urán-szlovák határt érjük el a határon fekvő Királyhelmec városát. Mándokról, a közeli Tetenge hegyről is látszódnak a város hegyei, a völgyben fekvő panelépületek. Személyesen még nem voltunk itt, de reméljük hamarosan erre is sor kerül.

Királyhelmec romvára

Aki pedig nem tud utazni, annak figyelmébe ajánljuk Ugron Zsolna regényeit és Báthory Anna kalandos életét.

Linkek:
http://nagyecsed.hu/tortenelme

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyhelmec#Nevezetess.C3.A9gei

http://www.nagykereki.hu/index.php?modul=21

S itt van egy térkép az útvonaltervvel:




2015. október 5., hétfő

Kepes András: Tövispuszta

Az ismert tévés személyiség regénye Tövispusztán játszódik. Ez egy kitalált tanya, falu, amihez hasonlót találunk az Alföldön, vagy akár Szabolcsban is. Tövispuszta lehetne akár Mándok is.

A regény több család több generációjának történetét meséli el. A 2o. század elején indul a történet e vidéki településen, ahol jól megfér egymás mellett sváb, cigány, paraszt, báró és zsidó. Mindenkinek megvan a helye a faluban, mindenkinek megvan a szerepe. Mindenki más, egy másik hagyományt követ, de mégis jól kiegészítik egymást ebben a színes közegben. 

A báró taníttatja a parasztgyereket, a cigány hegedűórákat ad a magyarnak, a zsidó szolgálja a helyi vegyesbolttal a lakosokat. S barátság is szövődik a fiatalok között, három jóbarát történetét követhejük végik keresztül a 2o. századon. A parasztfiú Veres István, akinek az apja és a fia is az István nevet kapta, akár a nagyapám. A zsidó gyerek Goldstein Dávid, aki Budapestre, majd Amerikába keveredik, átélve holocaustot és 56-ot. A bárófiú pedig Szentágostony Pál, aki Oxfordban tanul, majd mindenét elvesztve még be is börtönzik. De mindannyian élnek, túlélnek.

Itt egy rövid részlet kedvcsinálónak.

"...Amikor aztán a kastély parkjába érve meglátták az öreg bárót a franciaerkélyen, kezében a duplacsövű vadászpuskával, elszántan és mégis kiszolgáltatottan, a két István, a Veres meg a Lázár, alig győzte az embereket csitítani. Veres a Bibliára, Lázár meg arra hivatkozott, hogy erőszakkal nem lehet a másét elvenni, mert az ugyanolyan lopás, mint a magántulajdon. Majd csak megérti a báró úr, ahogy Károlyi gróf is megértette, és szétosztotta a birtokait a parasztok között, magyarázta Lázár fennhangon, hogy az öreg báró is hallja az erkélyen...
...Veres István lázadt néha, de csak úgy, mint a magyar ember: kurucosan. Értette ezt mindenki. Tudták, aztán úgyis marad minden a régiben. Az életnek megvan a maga rendje - mondogatta Veres István, és ilyenkor hatalmas tenyerével az asztalt ütögette, mintha annak is bele akarná verni ezt a fafejébe. Úgy építettem a házamat a saját kezemmel, ahogy az ükapám is tette, ugyanott van a kemence, a konyha, a tisztaszoba, az asztal, a sparhelt. Olyan ruhát, csizmát, kalapot hordok, mint az öregapám, és megbecsülöm a munkát, ahogyan apámtól tanultam..."


2015. szeptember 8., kedd

Kastélyok régi képeken

Klösz György a századforduló egyik legismertebb fotósa. Fotóhagyatéka immár digitálisan is elérhető.
Most a legszebb kastélyfotói közül válogattunk. Sajnos az épületek közül több már nem áll, vagy leromlott állapotban létezik. Ezek a képek szépen őrzik a boldog békeidők romantikus hangulatát.

Füles, Zichy-Meskó kastély

Magaslak, Zichy-vadászkastély

Tiszadob, Andrássy-kastély


Nagymágócs, Károlyi-kastély

2015. július 23., csütörtök

Kastélyunk elkészült

Korábban már többször is beszámoltunk a mándoki Forgách-kastély felújítási munkálatairól. Örömmel jelentjük, hogy az épület átalakítása a végéhez közeledik, már lehet szobát foglalni és rendezvényhez igénybe venni a helyet.



Aktiválták a kastély weboldalát is. Sok szép kép látható itt, szinte hihetetlen látni, hogy milyen csodás termeket alakítottak ki az egykor kiégett, csaknem rombadőlt épületből. A honlapon még nincs fent sok infó, így nem derül ki sem a szobák ára, sem az étterem szolgáltatásai.


Reméljük, lesz alkalmunk személyesen is ellátogatni a kastélyba, akár egy informális épületbejárás alkalmával, akár egy hangulatos étkezés, rendezvény során.

A kastély weboldala.
www.forgachkastely.hu

2015. április 18., szombat

Ilyen volt - ilyen lett

Vendégházunk falán több régi fotó is található. Ezek egy része a saját családi "archívumunkból származik", s vannak képek, melyeket mások hagyatékából kaptunk, sőt volt olyan, hogy egyik messziről érkezett vendégünk adományozott nekünk mándoki témájú fotókat és képeslapokat.

Nemrég a családi fotóinkat egy múzeumi szakértővel rendbe tetettük, kiretusáltattuk. Hihetetlen részletek tűntek elő a képekből. Most itt is megosztjuk a leglátványosabb fotókat, ilyen volt-ilyen lett párosításban.

Egy darabka történelem kelt így életre. A családunk ősei, az arcok, a korhű ruhák és bútorok mögött szinte érinthető valóságba kerültek a régi korok emberei és életei.


Kép az 193o-as évek végéről: dédanyánk és nemrég elhunyt nagyapánk fiatal fiúként. 



Dédapánk és dédanyánk esküvői képe 1929-ből. 


Kép az 19oo-as évek elejéről: üknagyanyánk, a fenti képen látható dédapánk a kicsi fiúcska, s lánytestvére áll a széken

2014. október 15., szerda

Családfakutatás

Egyre több vendég érkezik Vendégházunkba, aki a családjának gyökereit, a családfáját kutatja Mándokon. Régi település lévén Mándokról sokan elszármaztak. A történelem szerteszórt innen családokat: van, aki a közeli városba költözött, van, aki a fővárosban kapott munkát, s van, aki egészen a tengerentúlig ment.


A hozzánk érkező vendégek a helyi anyakönyvekben kutakodnak. Volt már vendégünk Kanadából és az Egyesült Államokból, Magyarország több városából. Akadt, aki már magyarul sem tudott, s ezért tolmácsot hozott magával. Volt, aki még fel tudta idézni gyermekkori emlékeit, az itt töltött nyarakat, a nagyszülők házát.

Mindig igyekszünk a szállásadáson kívül a kutatásban is segíteni a hozzánk érkezőnek. Érdekes kapcsolatok és történetek bontakoznak így ki. Legutóbb New Jerseyből érkeztek vendégeink, de volt, hogy valaki egy közel-keleti országból jelentkezett a Facebook-on.


Mi is elkezdtük a saját családfánk felkutatását. Szerencsénk, hogy a közvetlen felmenőink mindegyike mándoki születésű, ráadásul azonos vallású, ezért "csak" a református anyakönyveket kellett átbújnunk. Mostani kutatásunk 1842-nél tart, ez már a 6. felmenőnk generációja. Érdekes látni, milyen neveket adtak akkor a gyerekeknek. Az anyakönyvekben rögzítették az ikreket, a szülésznő nevét, a keresztszülőket, de a származást is.

Általában 100 gyermek született egy évben a 20. században, ez korábban 70 körül volt. Sok csecsemő meghalt, külön jelölték a halva születetteket és a törvénytelen gyerekeket. Általában egynapos korukban keresztelték a babákat, hogy még véletlenül se maradjanak szenteltvíz nélkül.


Illusztrációnak a saját családunk krónikájából mellékelünk néhány képet. Rólunk annyit lehet tudni, hogy földnélküli parasztok, béresek, zsellérek voltak az őseink, akik a mindennapi betevőt mások földjén keresték meg.

Ha valaki kedvet kapna a családfája kikutatásához, szívesen segítünk!

2014. szeptember 19., péntek

Báthoryak a mi vidékünkön

Ugron Zsolna írónőről már korábban is akartunk írni. Erdélyi nemesi család leszármazottja, újságíróként dolgozik,s egy valódi romantikus történet szereplőjeként férjehez ment egy indiai-magyar arisztokrata felmenőkkel rendelkező helyes fiatalemberrel, akivel családot alapítottak.

Közben visszatértek őseik földjére, Erdélybe, ahol a régi kastélyt felújítva szállásadással, vendéglátással kezdtek foglalatoskodni. Emiatt nagyon is közel érezzük magunkhoz Zsolna értékrendjét, gondolkodásmódját.

Most a legutóbbi regényéről szeretnénk rövid ismertetőt közölni. Az Erdélyi mennyegző című írása  történelmi tényeken alapuló romantikus nőregény, amolyan női történelmi regény, mivel írója és főbb szereplői mind nők. Főhőse Báthory Anna, akiről keveset tudunk, hiszen inkább a neves család többi tagjáról, Báthory Erzsébetről, Báthory Istvánról és Gáborról maradtak  fent történelmi tények.

Anna a fejedelem, Gábor húga. Érzékeny fiatal nő, akit a politika és a történelem sodor különböző szerepekbe, házasságba. A regényt számunkra az teszi igazán izgalmassá, hogy a mi vidékünkön játszódik. Hiszen a Báthoryak szülőföldja a Nyírség, uradalmuk központja Nyírbátor és Nagyecsed. Anna is ezen városokban, ezen várakban él, ám élete során sokat "ingázik" a felső-magyarországi és erdélyi városok között. Bátyja Nagyváradon tartózkodik sokat, van házuk Kolozsváron, Tasnádon. Rokonaik Kisvárdán élnek, ezért ha menekülni kell, ők ide jönnek. Van jóbarátjuk Munkács várában is.

Anna a legtöbbet Nagykereki várában a Kerek-erdő közelében él. A regényben még gyereklány mikor férjhez adják Bánffy Déneshez, de hamar megözvegyül. Aztán szerelemból házasodik meg Jósika Zsigmonddal, kisfia is születik, Gáborka. Ám a török és Habsburg támadások, a hajdúk felkelése, a fejedelem ellen való összeesküvés félreállítja bátyját és őt is. Báthory Erzsébethez hasonlóan őt is boszorkánysággal vádolját, börtönbe vetik, vallatják, míg végül minden vagyonától megfosztva kezd új életet.

Ez a könyv a reneszánsz nők hihetetlenül kemény ám mégis gazdag életét mutatja be. A nők ebben a korban fontos szerepet játszottak, hiszen házasságuk, örökségük révén emelkedhettek fel a hozzájuk kötődő férfiak. Szépnek és erősnek kellett lenniük egyszerre, elviselni megcsalatást, vádakat.

Érdemes lehet beutazni a könyvben említett helyszíneket. Az általunk ajálott "Báthory Anna nyomádban" című útvonal a következő lenne: Nyírbátor, Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki.

Jó olvasást és jó utazást a múltban és a jelenben is!

Az írónővel készül egyik interjú itt olvasható.

2014. szeptember 9., kedd

Megújul a kastélyunk! 2

Már korábban hírt adtunk róla, hogy épül-szépül a mándoki Forgách-kastély. Mostanra már kihajtott a fű is a védettséget élvező kertben, virágoznak a növények. Elkészült a kertet körülzáró kerítés, felállították a főkapu kovácsoltvas elemeit.



Az udvarban csaknem teljesen kész a medence, a wellness-részleg. Az épület megkapta eredeti, sárga színét és homlokzati díszítéseit. Felkerült a főbejárat timpanonjába a Forgách-címer, ami eredetileg is ott volt, csak megsérült. Készül a bejárathoz vezető térburkolattal fedett út.

A mellékelt kép is tanúsíthatja, hogy hamarosan egy csodás épülettel, egy nagyszerű intézménnyel bővül Mándok látnivalóinak sora. Már alig várjuk, hogy meghívót kaphassunk az ünnepélyes megnyitóra.

A kastély megújítását mi is saját magunkénak érezzük, hiszen a Faluvégi Vendégházban szálltak meg az épületet megújító szakemberek.

A kastély felújításáról korábbi képek és infók itt vannak:
http://mandokivendeghaz.blogspot.hu/2014/05/megujul-kastelyunk.html

2014. augusztus 5., kedd

Angol királyi birtok Erdélyben

Kevesen gondolnák, hogy az angol királyi csaldának vannak magyar gyökerei. De nem is olyan régen egy erdélyi grófkisasszony lett a most élő  és uralkodó Erzsébet királynő nagyanyja. Ő volt Rhédey Klaudia.


Nagy divat mostanában a gyökereinket keresni. Mándokra is sok hazánkfia, de éppen külföldre elszármazott honfitársunk is visszatér, s kutatják a családfát, keresik a gyerekkori emlékeket, helyszíneket, a még élő rokonokat.

Az erdélyi grófkisasszony angol leszármazottai is visszatértek, s keresik a kapcsolatot az ősi földdel. Károly herceg pár éve saját birtokot vett Zalánpatakán, ahol ő maga tart fenn biogazdaságot. Vet és arat, kaszál, állatot etet, mint bárki más a vidéken.


Itt pihente ki az esküvő fáradalmait az ijfú Kate és William is. De a házat jó áron bárki bérbe veheti, ha meg tudja fizetni a több tízezer dolláros bérleti díjat. Egy ismert lap a világ legszebb magánházai közé választotta  britokot, amely korhűen van berendezve, nem hivalkodák, ám mégis kényelmes és praktikus.

Bővebben itt olvashatunk a hercegi birtokról:
http://www.gondola.hu/cikkek/77728-Karoly_herceg_zalanpataki_portaja.html

2014. július 14., hétfő

Templomtúra

Szabolcs-Szatmár-Bereg rejtett gyöngyszemeket tartogat. Aki először látogat az ország keleti szegletébe, gyakran meglepődik, hogy milyen virágos utcákat, tiszta portákat és kedves embereket talál itt. Az pedig még meglepőbb, mennyi történelmi emléke, régi épülete, legendája, meséje van a vidéknek.


Nemrég egy honlapon összegyűjtötték a Középkori Templomok Útját, ami sok-sok régi templom útvonalát rejti. A templomok útja átkanyarodik Erdélybe és Kárpátaljára is, hiszen ez a vidék valamikor egy tájat alkotott.

A honlap kicsit nehézkesen működik, útvonalat például nehéz rajta tervezni, viszont egy részletes katalógust jelent, jól listázza ezeket a templomokat. Egyszerre mindet képtelenség felkeresni, több kisebb túra keretében viszont varázslatos helyekre juthatunk. A középkori eredet miatt a legtöbb templom freskókat is rejt, alapja sokszor román kori, elemei gótikusak. Mivel szegény, de hitben gazdag vidékről van szó, a templomok alázattal épültek, ha nem is óriásira, de Isten hatalmás és az ember kicsinységét sugallva.

Jó túrázást!


A Középkori Templomok Útja program honlapja:
http://www.temple-tour.eu/index.php/en/

2013. június 2., vasárnap

A csekei monológ

Nemrég volt a Költészet Napja. Ezen ünnepi alkalomhoz kapcsolódoan most folytatjuk irodalmi körútunkat.

A szabolcs-szatmári-beregi vidékre ezúttal Szabó Magda irónő kalauzol el minket. Novelláskötete A csekei monológ cimmel jelent meg. Ennek záró irása a cimadó novella. Most ezt közöljük teljes terjedelmében.

A novella egyes szám első személyben iródott, az irónő a csekei "remete", Kölcsey Ferenc gondolataiba kalauzolja olvasóit. Mit gondolhatott, miről elmélkedett a világtól elzárva e távoli vidéken Kölcsey,  a Himnusz irója?

Cseke, Szatmárcseke ma is őrzi Kölcsey emlékét. Emlékszobájában saját magunk érezhetjük a költő, irodalmár máig tartó hatását. Látogassunk ide.

Szabó Magda: A csekei monológ

Most kezdődhetett meg.

Csalódást okozott, hogy nem vállaltam személyesen, az lett volna igazi csemege. Utána a kávéházban az utó-zomotoron megállapították volna, jó ízlésű ember nem vállalkozik ilyenre, aki egyszer ledöfött valakit, csak a bécsi operában áll oda a tetemhez elsiratni. Ismerem őket, bár ne ismerném olyan jól. Elborzaszt, mennyire nem szeretem az írókat, mert nélkülük nincs irodalom, és irodalom nélkül nincs se haza, se ország.

Helmeczi érzelmes lesz, nyilván reszkető kézzel lapoz majd és játszik a hangjával. Ha azt mondhatom el a gyászbeszédben, amit legnagyobb megbecsülésük jeléül úgy kínáltak fel, mint egy szál Borgiarózsát, kimondatlan véleményük mérgével átitatva, hadd szívjam be az illatát, s akkor esetleg mindjárt kettőt temethetnek, Júliát Niklán, Romeót Csekén, szóval ha elmondhatom a teljes igazságot a részletekkel együtt, talán még vállalom is. Hozzám már olyan közel az elmúlás, mintha a halál itt ülne velem szemben, és nézné Cseke világvárosi forgalmát ebben a se nem nyár már, se nem ősz még napsütésben. Neki is mindegy már, a szerencsétlennek, de ezt legalább megértené, a Kotzebue-ügyet, mindünk magatartásának magyarázatát a későbbiekben, a látogatása után. Amit most hallhat, ha hallja, túl irodalmi, elvont, mint minden, ami a momentán célon kívül a jövőnek, az utókornak is készült. Egyébként új műfajt alkottam: epitáfium és apológia. Epilógia. Apotáfium. Áfium.

Milyen szerencsétlen hivatás, költőnek lenni! Levantin mesterség, országgal-világgal ismertetni Lollink barna szemöldökét, melankóliánkat, esetleg a lány sorsát, akit megejtettünk, vagy öngyilkossági terveinket, ez utóbbitól még világhírű is lehet az ember, ha külföldi. Iszonyodom az exhibicionizmus minden fajtájától, s attól is, aki a testi-lelki vetkőződést el nem kerüli. Én sose láttam nőt egészen meztelenül, nem is törekedtem erre, mint az a másik, az a pirulást nem ismerő, aki a lány ölét nyaldosó habokról sem átallt írni. Hogy lenéztem mindig a jellegzetes kollégiumi durvaságot, a cőtus trágár fintorait. Violaszín pecsét, tudom én, mire célzott, fújta az egész város gyerekkoromban a nászdalt a violaszín kötényről meg az aranyhalról. Obszcén fantázia. Gyereknek lenni abban a…

Nem erre akarok gondolni. Nem tudom, mire akarok gondolni. Tudom, mire akarok gondolni. Arra, amire nem akarok.

Vajon hol tart, melyik soromnál? Természettől fogva teátrális, ezt sose szerettem, ő annál inkább. Ha illenék, rózsából füzért tenne a fejére, cipruságat lengetne, s dalolgatna: gyász, gyász, gyász. Helmeczi ilyen, a bánattól fulladozni fog, nem érti, minél merevebb és fagyosabb, mint szónok, annál forróbb lesz a közönsége. Az én szövegemet olvassa, nem lehet oka lámpalázra. Egyszer egy télen megcsókoltattak velem Debrecenben egy templomkilincset, ott maradt az ajkam bőre a vason a fagyban. Diáktréfa. Mint a kitömött nyúl a kontraszkriba asztalán. Csokonai úr ötletei.

Megint ítélek.

Ha majd az én temetésem lesz, kilesek a szemfedél alól a fél szememmel és megállapítom, rosszul rendezték, nem esztétikus, a szónok pedig gyenge. A fél szememmel lesek ki, kettővel lehetetlen, mert nincs, csak egyetlen szemem. Neked persze kettő volt, akkora óriási két barna szemed, mint a dió. Ha megírhatnám rólunk az igazságot, és azzal kellene a pódiumra lépnem, azt hiszed, vonakodnám? Mikor megjelent a bírálat, ne hidd, hogy komolyan sajnáltak vagy szörnyülködtek, titokban mindenki el volt ragadtatva, te nem tudod, hogy az író, ha másról van szó, nem saját magáról, milyen kaján olvasó. Boldogok voltak, hogy egy tisztességes őrült hetekig dolgozott egy tanulmányon, hogy előbbre vigye az irodalom ügyét, annyit fogtak fel az egészből, hogy végre beléd mart valaki, s az én recenzióm óta egy bálvánnyal kevesebb. Ha sziréndal helyett most fricskát kapott az orrára, hát vége az országos hozsannázásnak. Pénze van, birtoka van, szép családja van, közönsége van, hát mije legyen még? Általános hitele is? Legalább üssék meg. Az írók egy percig se hitték, hogy akkora tehetség vagy, amilyen, azt csak én tudtam, aki támadtalak – hiszen ezért támadtalak meg. Fiatal voltam, hát szigorúan beszéltem, talán irgalom nélkül. Csakhogy az irodalom nem lelencház, nem ispotály.

Persze nem is lőtér.

Senki se vádol. Mit magyarázkodom?

Azt hiszem, kevés prózaibb környezet van, mint Cseke, meg ezek a bútorok itt, az utca, amelyen a szeptemberi, szűrt fényben ökrös szekerek ballagnak, soha ilyen korán nem törtünk még Csekén kukoricát. Tömény realitás ez: szekér, tengeri, ökrök. Irreális csak én magam vagyok, reggel óta a legképtelenebb képzetek tolulnak elém. Látlak például itt és most, holott februárban haltál meg, és az ország másik, legtávolabbi zugában, és ha véletlenül arra járok akkor, eszembe se jut belépni a házadba, hogy utoljára még lássalak, hát akkor mit keres itt a tudatomban most ez a kép. Látlak halottan, a ravatalon, körötted sírnak, magyar ruhában fekszel, ezt csak gondolom, mert ez illik hozzád is, ehhez az órához is, és nincs szemfedeled, hanem szalámival vagy letakarva, lábadtól a félig nyílt szemedig szalámival. Abszurd ez a látomás, gusztustalan és dekomponált, kétszáz év múlva egy újra felfedezett Schiller valamelyik rossz ízlésű epigonja talál majd ki ilyet a színpadon, egy szalámis halottat, a fején babérkoszorú.

Babér.

Mikor találkoztunk, azt gondoltam, ha nem volna a konyhátokon a csülkös bableveshez hozzávaló, te megfőzetnéd az étel kedvéért a babérkoszorúdat.

Ó, Krisztus, Krisztusom.

Ha még megvolna, s eljutna hozzá a hír, sírna az Öreg. Hát ettől megkímélte a sors. Öt éve halott, azaz Isten tudja, mennyivel előbb az volt már, a kettő nem esik mindig egy időre, a valóság és a tényleges halál. Kikopott ő már az életből hamarább, akár keshedt frakkja, arcára, mint az enyves légyfogóra, rátapadt a kétségbeesett mosolygás. Ha el nem viszi a kolera, elvitték volna Kisfaludyék, mindenki elpusztul, aki fél a fiataloktól. A fiatalokkal vagy együtt tud élni az irodalmár, elfogadja és megérti őket, vagy okosabb, ha végez velük, mint Goethe azzal a mértéket és formát nem ismerő Kleisttel; akkor bölcsebb, ha eliminál. Aki megijed tőlük, esetleg utánozni próbálja őket, annak vége, aki kegyes akar hozzájuk lenni, annak is, mert azt felfalják, kegyet nem fogadnak el, csak egyenlőségjelet. Az öreg megijedt és megalázkodott, ebben elvérzett. Olyan agya volt, tele annyi tudással, mint az alexandriai nagykönyvtár, de nem volt jó emberismerő. Az a félig tisztelgő, félig patronáló meghajlás, míg ifjú ellenfelét kézfogással köszöntötte, fájdalmas volt és restellnivaló. Jobban becsülték volna, ha szemükbe mondja, semmiben sem ért velük egyet, és ki nem állhatja őket. Akkor ellenség lett volna, de tekintély, s majdnem bizonyos, hogy befogadják. Furcsák a fiatalok. Az Öreg elegáns volt velük, udvarias. Tévedett.

Vannak helyrehozhatatlan tévedések.

Te, mikor meghallottam, hogy nem vagy többé, felnevettem. A hírhozó jól megnézett, ritkán szoktam én nevetni. De olyan gyöngyöző, kemény, hetyke kis hangon szólt hozzám, olyan pattogó, jól tagolt, friss és hangzatos fonetikai egységekben, hogy úgy hatott, mint a száncsengő. Csak nevetni lehetett azon, hogy eltűntél előlem, egy negyedszázada várok tőled normális választ, olyat, amivel tudok mit kezdeni, ami nem az a zagyva kardlapozás, amit az ellenkritikáidban meg a tanulmányaidban produkáltál. Én hivatásos esztéta vagyok, te zseni, túl tételen, elméleten, elveken, mit ártottad magad a halandók mesterségébe, én se mentem el Niklára tavaszi szántáskor. Nem vitatkozni akartam én veled, hanem segíteni neked is, az irodalomnak is, az irodalom kibírta, te nem, de attól még felelhettél volna józanul és én is megmondhattam volna nyilvánosság előtt vagy ha akartad volna, írásban, hogy ekkora támadás már rangadó, és én tiszteletből és serkentésből kisebbítettelek. Ez a válasz, amit most februárban küldtél, a halálhíred, világos volt, pátoszmentes, érthető, el is tehetem emlékül. Most nem szidtál, nem akartál felaprítani, nem tiltakoztál, nem oktattál ki, nem hadakoztál, nem írtál nagy tanulmányokat, hanem lezártad az ügyet, lefeküdtél, elnémultál, és én a némaságoddal nem tudok mit elkezdeni. Övön aluli ütés volt, Dániel, halálra nincs más válasz, csak másik halál. Igazán csak az vigasztal, hogy jottányit sem érdekel, hogy most már én következem. Egyébként télen kellett volna csinálnod, úgy lett volna stílusos, télen láttalak először és utoljára.

Két napig várattál bennünket, topogtunk, áztunk a hídnál, lestük prémes kalapodat, kurta lábadat, tömzsi testedet a kéknél is kékebb nadrágban. Azt hiszem, azzal kezdődött az ingerültségem, hogy mikor végre megtaláltunk, nem ott, nem akkor, nem olyan körülmények között, mint elterveztük, azt éreztem, bár ne leltünk volna rád. Mást vártunk valamennyien, egy férfit, akit antik istenek lengenek körül és maga a nemes középszer, a derű, a kiegyensúlyozottság, egy árkádiai pásztor, köntöse ráncai közt tilinkó. Te meg csak faltál, és mikor el akartunk vinni Virághoz, mert őt mindenkinek illik meglátogatnia, csak rázogattad a lábadat, hogy bántja a pesti kövezet, és Biharival akartál találkozni mindenképpen – hát miféle ember az, akinek a cigányzene a szenvedélye? Engem ki lehet űzni vele a világból. Taszított az ízlésed, a modorod, egész este csak bosszantottál, azt állítottad, az a silány Kotzebue nagy író, és belekötöttél mindenkibe. Szegény Miskát majd szél érte, mert nem csókoltad vissza, mikor üdvözölt, megsértetted Szemerét is, mert elmondta nekünk, hogy este a szállodában elaludtál a folyóiratukon. És nem átallottál beleharapni az Öregbe is, aki pedig hogy verte neked a dobot, mikor a színre léptél, azzal vádoltad, irtja a dunántúli szavakat, mintha bizony a debrecenieket gyűjtené, keres a tájszavak helyett nemes hangzású újakat, még mindig természetesebb foglalkozás, mint ha valakinek állandóan az evésen jár az esze, perecet és kolbászt követel és kritizál mindent, ami más, jó ízlésű embernek kedves. Mi csak bámultunk. Hát honnan áradt belőled annyi csoda sor és gondolat, mikor olyan primitív vagy, hogy alig találtunk témát az asztalnál? A színházban meg lehetett tébolyodni melletted, neked a színjáték se tetszett, ott is csak Biharit reklamáltad, Biharit és Kotzebue-t, fenntartom a véleményemet ma is. Kotzebue bűnrossz író, senki, kontár, irodalmi iparos. Szemere méltán védte Schillert, az legalább alkotó, bár igazán jó darabot ő se tud írni, ahhoz csak a franciák értenek. Akkor, ha teheted, a bicskádat is belém vágtad volna, mert nem kellett neked sem a német, sem a francia drámaírói iskola, csak Kotzebue. És hogy olvastál fel verset! Bár ne kértünk volna. Hogy ejtetted ki azt a szót: harmónia! Még volt merszed az én szavalásomat kritizálni, csak nem képzeled, hogy Szemere nem mondta vissza másnap, azt állítottad a lírámról, hogy homályos és lágytüzű. Az én költészetem! Hát a tied milyen? Hisz nem ismertél se mértéket, sem arányt, álltál egy kupolában, ott ágáltál össze nem tartozó fogalmakból mondatokat, s mi nézhettük kinyaklott fejjel, kancsin, hogy szállnak azok a dagályos szavak. Ha tudom, milyen vagy, dehogy viszek neked verseket megmutatni, mit értettél belőlük, semmit, az is kínos volt, hogy nem akartál a kollégákkal összejönni, Pali majd elsírta magát, mikor kiderült, hogy téged voltaképpen nem is érdekel az irodalom, te csak írni szeretsz, de se vitatkozni róla, se elemezni nem.

El akarod adni az ökröket – közölted, amikor kiléptünk a német színházból. Abgangnak remek volt, el is némultunk mind. Akkor megszöktél, megkerested bálványodat, Biharit, azzal mulattál egész éjjel. Megbotránkozott az egész írói kör, Miska nem is akart többé látni, helyetted is szégyelltük magunkat. Nekünk az életünk volt az, amit nem vállaltál, amit untál, hát hogy lett volna egy közös gondolatunk ekkora közöny és ilyen felületes műveltség láttán. Nem szerettelek. Persze hogy nem szerettelek. NEM SZERETTELEK! Mit szerettem volna rajtad, önmagad cáfolatát? Csak megzavartál minket. Vártunk egy látomást, egy csudát a Dunántúlról, a Parnasszus fiát, ehelyett azt mondtad a folyóiratunkra: fityfene.

Persze, igazad volt. Nem a folyóirat értékében, hanem általában. Aki akkora költő, mint te vagy, az érezheti az irodalomelméletet fűrészpornak, és unhatja a vitákat is. Az azzal engeszteli a maga szakmája adta halálos veszedelmet ráhozó iszonyatot Scylla és Charybdis között, amivel akarja, tudja, amivel lehet. Az én mértékem más, nem Bihari, nem Kotzebue, és más a Scyllám és Charybdisem is, de ismerem a szakma ránk hozta veszedelmet. Nekem nem fűrészpor az irodalom elmélete. Ha egyáltalán volt valami élethez hasonló létem, hát akkor ez volt az életem.

Körülbelül most rehabilitálnak, halhatatlan halott, akinek porteste fölött zeng az engesztelő ének, az én énekem, most ért Helmeczi az Akadémián az utolsó részhez. Míg Téged égbe visz, az én pozíciómat is megerősíti, milyen jellemes irodalmár lehetek én, hogy ilyen nyíltan kimondom, ártottam neked, tévedtem, s azzal, hogy elnémítottalak, ártottam az országnak is. Így, szemre, mindenki azt hiszi, megint csak én győztem, hiszen magam tettem kritikusi tollamat ravatalod elé. Csak én tudom, meg te, aki örökkévaló lettél és halhatatlan a magyar lírában, hogy kezdettől fogva tied volt a hatalom és dicsőség, akkor is, amikor más nem látta meg, mikor földi szemeddel te se vetted észre. Most már ott vagy az örökkévalók között, szép sávos abrosszal asztalt terítettél, kolbásszal kínálod a többi üdvözültet, és most már tudod, hogy csak a te életed volt igazán élet, mert két szemed volt, számtalan dajnát megöleltél, jókedvedben átugrottad az asztalt, szép voltál, férfias, erős, szerettek, volt családod, és furcsa módon, holott utáltál minden elméletet, éppúgy az irodalomba pusztultál bele te is, ahogy én fogok.

Körülbelül most lett vége. Most felállnak, és némán rád gondol mindenki. Rád és rám. Két percig. Iszonyú hosszú idő.

A harmónia szót görögösen kell ejteni, Dániel. Így: hármonijja.

Te! Szinte felfoghatatlan, mennyire nem számít annak, akinek halála lesz az irodalom, hogy az illető szerette-e valamikor, vagy nem szerette Kotzebue-t.

2013. április 23., kedd

Tündérmező 2

Nemrég irtunk Tündérmezőről, vagyis Szabolcs-Szatmár-Bereg megye új nevéről. A megye készitett egy kiváló imázsfilmet is. Bármilyen nyelven érthető, hiszen szöveg nélkül, csupán a képekkel mutatja be a régiót.


Látjuk itt a modern és a régi tájat, embereket, épületeket, történéseket. Szavakkal nehéz is lenne mindent elmesélni, bemutatni. A film inkább figyelemfelkeltő hatású: "Ha tetszik, amit itt látsz, gyere és látogass el ide személyesen!" - ez lehet a fő üzenete.

A képeken megjelennek a történelmi nevezetességek, a megye templomai, emlékhelyei. Ott van a táj, és a tájat művelő ember. Nélkülük nem is lenne Szabolcs az, ami. A képek elénk hozzák az itteni izeket és zamatokat: itt terem a szabolcsi alma, itt készül a legfinomabb pálinka és szilvalekvár. Itt még élnek a hagyományok, az asszonyok vasalt csirkét és tócsnit sütnek épp...

A filmet itt nézhetitek meg. Aztán látogassatok el hozzánk, fedezzétek fel magatok a tündérek vidékét!

2013. április 2., kedd

Kassa Európa Kulturális Fővárosa

2013-ban Európa Kulturális Fővárosa lett Kassa. Pár éve Magyarországról Pécs képviselte ezt a megtisztelő cimet. Idén Kassa legalább annyira szlovák mint magyar képviselő, ezáltal egy határszéli város jól megtestesiti a az európai multikulti értékrendet.


Kassán található magyar főkonzulátus, ők egyedi magyar programokkal készülnek erre az évre. Kassa testvérvárosa Miskolc, ők több közös rendezvényben, akcióban gondolkodnak.

Nehéz is lenne felsorolni Kassa magyar vonatkozású látnivalóit és emlékeit. A Főtéren áll a legjelentősebb műemléke, a Szent Erzsébet székesegyház, mely ugye Árpád-házi Szent Erzsébetet tiszteli a nevében. Kassán élt és alkotott Márai Sándor iró, akiről teret neveznek el épp, s


Kulturális programokról itt olvashatunk (angolul)

A kassai magyar programokról itt van info

2013. március 13., szerda

Online múzeum

Gondolnánk, hogy nem is kell múzeumba mennünk ahhoz, hogy múzeumi élményben legyen részünk? A Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményének egy része immár online is elérhető. Megkönnyíti ez a kutatók és látogatók munkáját.


A lenti linken a múzeum fotós adattárában kutakodhatunk. Több mint 100 ezer kiállítási tárgy, dokumentum, fotó között válogathatunk így pillanatok alatt. Mivel a kiállítótermekben sem fér el az összes múzeumi tárgy, így ez a speciális,  online eszköz lehetővé teszi soha sem látott, ritka kincsek elérését is.

A fenti kép is a múzeum adattárából származik. Meseszerű az 1928-ból származó kép, amely hímző matyó menyecskéket mutat.

Online Néprajzi Múzeum


2013. február 27., szerda

Nyirség könyv

Erdész Sándor: Nyirség cimű könyve a 70-es években jelent meg, de még ma is átfogó képet ad a nyirségi néphagyományokról. Most egy rövid figyelemfelkeltő ismertető következik.

Gondoltuk volna, hogy a Nyirségben az 1920-as évekig éltek a hagyományok, majd a második világháború után, az 50-es évektől fokozatosan tűntek el a hétköznapokból.

Mándokon még a 80-as években lehetett látni hagyományos paraszti viseletbe öltözött bácsikat, a nők öltözéke mintha korábban eltűnt volna. A férfiak vászonnadrágot és inget, fölött lajbit (mellény) vagy kabátot hordtak. Ha a földeken vagy az udvarban dolgoztak hosszú sötét kötényt kötöttek maguk elé.

A Nyirség nevének eredetét vitatják. Arról még nem hallottam, hogy nyirvizet csapoltak a fákból. Ezt egy idő után betiltották, mivel nem volt elegendő fa hozzá. A nyirvizet üditőként fogyasztották hidegen vagy melegen. A hires szabolcsi jonatán alma csak a 30-as években jelent meg, a kisvárdai rózsa krumpli pedig az 50-es évek "fejlesztési" eredménye.

Dohánytermesztés is későn kezdődött a hevesi dohánykertészek, betelepülő palócok segitségével. Az aratásokkor a Felvidékről tót summások jöttek le dolgozni, akik néha itt ragadtak, beházasodtak, letelepedtek és tirpákok lettek.

A Nyirségben 30-40 vizimalom és számtalan szárazmalom működött. Ezek közül ma már alig találunk néhányat. Ugyan nem a Nyirségben, de Mándok közelében van a tarpai szárazmalom és a túristvándi vizimalom.

2013. február 22., péntek

Amerikai magyar hagyaték


Hihetetlen kincsre tett szert a Szentendrei Skanzen: a magyar lakta területek közül most egy amerikai (!) látnivalóval  bővül a múzeum kinálata.

Vintondale-ben a Bagu Balázs üzlet
 
"Véletlenül" találtak az USA-beli Pennsylvania államban található magyar üzletre a néprajzkutató tudósok. Azt tudták, hogy egykori bányászvárosban, Vintondale-ben magyarok is dolgoztak. De mivel a bánya már lassan száz éve bezárt, senki sem gondolta, hogy érintetlen magyar "hagyatékra" találnak ott.

A ma ott élők között még vannak magyar leszármazottak, akik se a nyelvet, se a kultúrát nem ismerik már. Az egyik magyar származású lakó viszont eladásra kinálta ősei házát: egy épületet, melynek tetőterében kiadó szobák vannak (amit burdosháznak, boarding house-nak neveznek), földszintjén pedig kis fűszerüzlet. Ráadásul a ház berendezése szinte érintetlenül maradt fent az 1920-as évekből!

 Az üzlet berendezése: papircsomagolók
 
Az üzletben ott van még a mérleg, a kassza, az árcédulák, nyugtakönyvek. A szálláshely szobái is állnak. Szinte csipkerózsika-álmot aludt az épület majdnem száz évig, mostani felfedezéséig. Az épületet a Skanzen szakértői pontosan felmérték, a vele azonos házat hamarosan felépitik Szentendrén. Az épület felszerelését a Múzeum felvásáráolta. Gondosan kiválogatta, majd hajóra rakta, s már meg is érkezett Magyarországra.

A felfedezésről a lenti cikkben lehet bővebben olvasni. Hamarosan reméljük személyesen is megtekinthetjük ezt a hihetetlen tengerentúli látnivalót.

Beszámoló a Skanzen új szerzeményéről

Az amerikai temetőben még vannak magyar sirok

2012. április 19., csütörtök

Film külföldieknek

Több filmbejátszást, reklámot közöltünk már blogunkban. Most egy elsősorban külföldieknek szóló turisztikai reklámfilmet ajánlunk a figyelmetekbe.

Ugyan a film magyarul készült, a képek és a háttérben szóló zene meggyőző lehet, ha éppen hazánkba akarunk csalogatni külföldi ismerősöket.
Nekünk, magyaroknak amolyan "ismétlés", jó kis felelevenitése annak, hogy milyen sok értéket őriz hazánk.

Jó filmnézést!

Film