2014. május 28., szerda

Megújul a kastélyunk!


Nagyon jó hírről számolhatunk be: végre felújítják a mándoki Forgách-kastélyt!

Ahogyan már korábban is írtunk róla, a kastély évtizedek óta áll romosan a falu-város közepén. Régóta vártuk már, hogy legyen elegendő pénz és egy elszánt befektető, aki hajlandó pénzt és energiát szánni erre a csodás épületre.


2013-ban nagy erőkkel kezdődött el a felújítás legutóbbi üteme. A tervek szerint elegáns kastélyszálloda lesz az épületben. Ehhez két épületszárnnyal bővítették a meglévő U alakú klasszicista stílusú épületet. A megújult kastélyban wellness-részleg és konferenciaterem is helyt kapott. Elegáns étterem fogja kiszolgálni a 11 szobát ill. apartmant. A kertet már beültették növényekkel.

Szerencsére megmaradtak az eredeti gesztenye- és platánfák. Reméljük, a felújított épülettel a "boldog békeidők" hangulata is visszatér a településre. Ha teljesen elkészült az épület, beszámolunk róla.


2014. május 21., szerda

Lakásdekor gombokból

Semmit sem szeretünk kidobni, elteszünk minden maradék anyagot, nem használt ruhát, cipőt. Sőt még a leszakadt gombokat is gyűjtjük.


Ha nem tudunk mit kezdeni a felhalmozott gombokkal, készítsünk belőle kreatív dekorációt! Egy ötletes blogbejegyzésből vettük a mellékelt képeket. Nagyon egyszerű, könnyen elkészíthető dekorációk ezek, bárki megpróbálkozhat velük.


Nem kell más hozzá, mint egy marék azonos színű vagy egymással harmonizáló, különböző stílusú gomb. Egy képkeretre anyagot feszítsünk, s arra varrjuk rá egyenként a mintának megfelelően a gombokat. Készíthetünk így családfa jellegű képet, gyerekeknek a monogramjukat, vagy a párunknak egy szivecskét.

Jó kreatívkodást!


A képeket a Cafeblog Kreatív Otthon Díszítés oldalról kölcsönöztük. 


Paprika bolt Moszkvában

Magyar élelmiszereket árusító bolt nyílt Moszkvában Paprika néven, a tervek szerint egy éven belül 10-15 üzletből álló hálózat jön létre Oroszországban - mondta az átadó rendezvényen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.


Az Élelmiszer Online arról ír, hogy a magyar és orosz tulajdonosok által alapított Paprika Kft. a tervek szerint minden egymilliónál nagyobb lakosú orosz városban üzletet fog nyitni. A boltoknak egységes arculatuk lesz. Az első, nagyjából kétszáz négyzetméteres alapterületű boltban a szalámik, húsáruk, borok, pálinkák, csokoládék, sörök mellett büfé is működik, ahol tradicionális magyar ételeket kínálnak.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kiemelte: az oroszországi export 2010 óta folyamatosan emelkedik, évente 20-25 százalékkal nő. Ez az emelkedés teszi lehetővé, hogy egyre több késztermék, minőségi magyar kézműves termék jusson el az orosz piacra, és prémium terméket árusító üzletek nyíljanak.

A miniszter szerint jelenleg 100 magyar cégnek van beszállítói jogosultsága az orosz piacra. Terveik szerint a beszállítói körbe további ötven vállalkozást vonnának be a magyar élelmiszerexport további növeléséhez.
(forrás: Élelmiszer Online )

2014. május 13., kedd

Bucharest nem Budapest


Egy jópofa reklámfilmet készített nemrégiben a ROM nevű román csoki gyártója. De miért is írunk egy román kampányról? Mert a kampány címe: Bucharest not Budapest. Vagyis Bukarest nem Budapest.


A reklámfilmben arra hívják fel a figyelmet, hogy a legtöbb ember összetéveszti a két fővárost, mármint a magyar Budapestet a román Bukaresttel. Nagy sztárok, a városba látogató hírességek sem mindig tudják, hol is vannak pontosan.

A kampányhoz kapcsolódóan óriásplakátok is megjelentek. A román kampányhoz kapcsolódóan magyar földön "Nem Bukarest köszönti Önt!" feliratokat is kitettek.


A kampány részeként egy weboldalt is létrehoztak: www.bucharestnotbudapest.com.

A reklámfilm itt tekinthető meg.

2014. május 7., szerda

Városok a turisztikai versenyben

2o13-ban a következő városok vonzották a legtöbb turistát: Budapest, Héviz és Hajdúszoboszló. Ez talán nem meglepő, hiszen a fővárosban landolt a legtöbb külföldi turista. Fürdőhelyeink pedig mind belföldön mind külföldön nagy népszerűségnek örvendenek.

A ranglista további helyein is főként fürdőhelyek vannak: a Balaton-parti települések közül Siófok, Balatonfüred, a Dunántúlról Bük és Sárvár, Zalakaros. Történelmi városok közül Eger, Sopron, Győr és még sorolhatnánk.


A lényeg, hogy van hová utaznunk, van számtalan élmény és látnivaló!