2012. október 22., hétfő

Magyarbrands


Idén harmadik alkalommal díjazták Magyarbrands elismeréssel a magyar vonatkozású márkákat. A díjat a Superbrands Magyarország szakértői bizottsága és annak vezetői hívták életre 2010-ben.


 A díj odaítélése részben számszerűsíthető kritériumok (tradíció, tulajdon, menedzsment, foglalkoztatás) alapján történik, amelyet szakmai elbírálás (ismertség, reputáció, identitás) egészít ki. Ezen szempontok összegzését követően a program szakértői egy komplex mutatószám létrehozásával alakítják ki a sikeres hazai márkák végleges listáját.

A fogyasztói márkákat rangsoroló listán az első helyen a Herendi végzett, majd ezt követte a Pick, a Gundel, a Zwack és a Zsolnay. Az első tízbe került még a Herz, a Hollóházi, a Kalocsai paprika, az OTP és az Ibusz. 


Az első ötvenbe a médiacégek közül a Figyelő és a HVG kerültek be, a további Magyarbrands címet elnyert márkák között pedig megtalálható a 168 Óra, a Balaton Sound, az Élet és Irodalom, az Éva magazin, az Index, a Napi Gazdaság, a Nők Lapja, az Origo, valamint a Pesti Est.

Az üzleti márkák rangsorát a Videoton vezeti, majd a Rába és a Főgáz következnek. A médiával vagy kommunikációval foglalkozó cégek közül a top 50-be 7. helyen bekerült a Mahir Cityposter, 13. helyen az MTI, 18. helyen a Medián. További, Magyarbrands címet elnyert márkák: Hinora, Hungexpo, Magyar Telekom, Pannon Lapok Társasága, Tárki.

A Magyarbrands igyekszik elismerni azoknak a szervezeteknek a munkáját is, amelyek kiemelten járulnak hozzá a gyermekek jólétét szolgáló feladatok ellátásához valamint a kulturális élet előremozdításához, megerősítéséhez. A Magyarbrands Gyermekekért különdíjat 2012-ben a Csodalámpa, a Magyarbrands Kultúráért különdíjat a Budapesti Operettszínház nyerte el. 


A fiatal, tradícióval még nem rendelkező, de ígéretes ötletet megvalósító márkák kapcsán fogalmazódott meg az igény egy újabb különdíj kategória létrehozására, mely az idei évben debütált. A Magyarbrands Innovációs különdíj kategória nyertese 2012-ben a Metapay.

Forrás: Kreativ Online

Divat a kalocsai


Nagy divatját éli a magyaros himzett minta. A tájegységek himzései közül a kalocsai nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon hódit.


Kalocsai mintás ruhában tűnnek fel filmsztárok (mint Nicole Kidman vagy Emma Stone), ilyen uniformisban feszitenek sportolók (mint a Forma 1-es pilóták).


A magyar iparművészek és formatervezők is örömmel használják ezt a mintát. Megtaláljuk övön, farmernadrágon, vagy éppen tornacipőn. Sőt: himzés kerülhet akár az esküvői ruhára is.

Akinek kedve támadt egy kis kézimunkához, himezhet magának kalocsai mintát. Kiindulásnak vehetünk egy textilzsákot, tarisznyát, vagy inget.


2012. október 12., péntek

Süssünk kenyeret!

Aki már járt nálunk, tudja, hogy vendégházunk udvarán kemence áll. Ebben akár 10-12 kenyeret lehet megsütni. A kenyérsütés azonban egésznapos elfoglaltságot ad a háziasszonyoknak, s mivel a mai nőknek se idejük, se kemencéjük nincs, lássuk hogyan lehetne mégis ropogós, friss, egészséges kenyeret varázsolni az asztalra.

Manapság nagy divatja volt, van a kenyérsütő gépeknek. Ám nem mindenki tudja megengedni magának ezt a gépet. Aki mégis friss kenyérre vágyik, megdagaszthatja maga, s kisütheti a saját sütőjében. 


Egy nyolcszáz grammos kenyérhez 250 gramm teljes kiőrlésű rozslisztre és ugyanannyi teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztre lesz szükséged. Szárított élesztőből egy teáskanálnyit, sóból két teáskanálnyit adj a lisztekhez, majd másfél-két csapott evőkanál cukrot az élesztő miatt. Ha mindezt összekeverted a magokkal, akkor mérj ki 180 ml vizet és 175 ml kefírt, illetve másfél evőkanál olívaolajat, majd ezeket keverd össze a lisztes keverékkel. Hagyd meleg helyen kelni egy órát, majd a sütőpapírral kibélelt tepsibe vagy jénai edénybe, esetleg őzgerincformába téve süsd közepes hőmérsékleten körülbelül 40-45 percig. Alig több mint másfél óra alatt egészséges, ropogós héjú, igen tömör, jóízű kenyeret kapsz, de felvágni csak kihűlt állapotában érdemes.

Jó étvágyat!

2012. október 3., szerda

Szatmári ajánló

Bár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elég messze van a fővárostól és az ország nyugati felétől, mégis sok szinész éppen innen indult, innen "csinálta meg a szerencséjét. Köztük van a népszerű, fiatal szinész, Szabó Győző is. Nemrég a Veranda Magazin egyik számában éppen ő ajánlotta a nagyközönség figyelmébe a környék látnivalóit, étkeit, szálláshelyeit. A cikk lentebb található.
 


Országimázs-konferencia

Nemrég országmimázs-konferenciát szervezett a szakértő nagyérdemű. Összejöttek turisztikai szakemberek, borászok, a gasztronómia nagy nevei, divattervezők és egyéb műkedvelők. Céljuk volt, hogy a hagyományos "paprika, puszta, Piroska" (gúnyosan 3Pnek nevezik) országimázstól elmozdulva egy modernebb, vállalhatóbb és izgalmasabb Magyarország-képet alkossanak meg a külföldi turisták és mi magunk számára is.


Ahogyan mondták: a legfontosabb, hogy mi magunk is szeressük a helyet, ahol élünk. A fő értékeink között van a gasztronómiánk, a boraink, a divat. Ezekből nemzetközi szinvonalú termékeket és szolgáltatásokat kell létrehozni, s ha a nagyvilág érdeklődésére nem is számitunk, bizzunk a helyi keresletben, a környékbeli országokból idelátogatókban.

A legjellegzetesebb vonzerőinket a fenti kép jól összefoglalja. Nagy kelletje van a budapesti romkocsmáknak, ahol szedett-vetett bútorokon ülve, háborús hangulatú gangos házakban iszogathatnak a fiatalok (és idősebbek). A fürdőink, fesztiváljaink, Budapest és a Balaton vonzerejét nem kell bemutatni.

Ha valakit még nem győztünk meg, olvassa el az egész cikket itt.