2012. október 22., hétfő

Magyarbrands


Idén harmadik alkalommal díjazták Magyarbrands elismeréssel a magyar vonatkozású márkákat. A díjat a Superbrands Magyarország szakértői bizottsága és annak vezetői hívták életre 2010-ben.


 A díj odaítélése részben számszerűsíthető kritériumok (tradíció, tulajdon, menedzsment, foglalkoztatás) alapján történik, amelyet szakmai elbírálás (ismertség, reputáció, identitás) egészít ki. Ezen szempontok összegzését követően a program szakértői egy komplex mutatószám létrehozásával alakítják ki a sikeres hazai márkák végleges listáját.

A fogyasztói márkákat rangsoroló listán az első helyen a Herendi végzett, majd ezt követte a Pick, a Gundel, a Zwack és a Zsolnay. Az első tízbe került még a Herz, a Hollóházi, a Kalocsai paprika, az OTP és az Ibusz. 


Az első ötvenbe a médiacégek közül a Figyelő és a HVG kerültek be, a további Magyarbrands címet elnyert márkák között pedig megtalálható a 168 Óra, a Balaton Sound, az Élet és Irodalom, az Éva magazin, az Index, a Napi Gazdaság, a Nők Lapja, az Origo, valamint a Pesti Est.

Az üzleti márkák rangsorát a Videoton vezeti, majd a Rába és a Főgáz következnek. A médiával vagy kommunikációval foglalkozó cégek közül a top 50-be 7. helyen bekerült a Mahir Cityposter, 13. helyen az MTI, 18. helyen a Medián. További, Magyarbrands címet elnyert márkák: Hinora, Hungexpo, Magyar Telekom, Pannon Lapok Társasága, Tárki.

A Magyarbrands igyekszik elismerni azoknak a szervezeteknek a munkáját is, amelyek kiemelten járulnak hozzá a gyermekek jólétét szolgáló feladatok ellátásához valamint a kulturális élet előremozdításához, megerősítéséhez. A Magyarbrands Gyermekekért különdíjat 2012-ben a Csodalámpa, a Magyarbrands Kultúráért különdíjat a Budapesti Operettszínház nyerte el. 


A fiatal, tradícióval még nem rendelkező, de ígéretes ötletet megvalósító márkák kapcsán fogalmazódott meg az igény egy újabb különdíj kategória létrehozására, mely az idei évben debütált. A Magyarbrands Innovációs különdíj kategória nyertese 2012-ben a Metapay.

Forrás: Kreativ Online

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése