2014. november 21., péntek

One Hungarian in Europe

Geszti Péter mindig valami egyedit alkot. Hol egy új stílusú együttest hoz létre, hol Nemzeti Vágtát indít. Nemrég egy zeneszámot komponált, amiben a Magyarországot elhagyó emberek láthatóak.

Geszti Sting Englishman in New York című számát dolgozta át. A dallam innen van, kicsit cimbalmosítva, magyarosítva, a szöveg saját alkotás. A klipet a külföldön élő magyarokkal közösen készítette el: arra kérte az innen kivándorolt magyarokat, hogy küldjenek rövid videókat, amikből aztán összevágták a klippet.

A zenei videó itt tekinthető meg.

Geszti mellett több zenekar is foglalkozik a kivándorlás témájával. Aki több hasonló dalra kiváncsi, itt olvashat, hallgathat. 

Diószedés

800px-Two_English_Walnuts_editA magyar dió beltartalmi értéke magasabb, érése koraibb, mint a világ vezető fajtáinak. Az éves Diókonferencián ezért is helyeztek nagy hangsúlyt a betegségek megelőzésére – amellett, hogy a pozitív tendenciákról is szó esett.

„A 2012-es évben országos szinten körülbelül 20-40%-kal esett vissza a diótermés, köszönhetően a fagynak és a szeptemberi szárazságnak. A megmaradt termés minősége viszont tökéletes volt” – értékelték röviden az évet. Magyarország egy rendkívül jó és stabil piaccal rendelkezik. A dióültetvények mérete évről-évre növekszik és egyre több diót telepítenek országszerte. Emellett az ország jelentős dióexportot bonyolít le Németországba, Olaszországba és Ausztriába.

Magyarország jelenleg 8 államilag minősített fajtával és évente országosan 5-6 ezer tonna szárított héjas termésmennyiséggel rendelkezik. A legnagyobb büszkeségre az adhat okot hazánknak, hogy a diótermés rendkívül jó minőségű és magas beltartalmi értékkel rendelkezik. A magbélben többszörösen telítetlen zsírsavak fordulnak elő, illetve jelentős mennyiségben tartalmaznak antioxidánsokat és fenolokat is.

Ha valaki megkóstolná a saját kertünkben termett idei diót, látogasson el hozzánk, Mándokra!

Forrás:
http://www.bocskairadio.org/a-magyar-dio-a-legjobb-minosegu-a-vilagon/

2014. november 13., csütörtök

Verses kihívás

Egy nyáron kezdődött őrületről szeretnénk beszámolni. Augusztus végén indult egy víruskampány a Facebookon. Egy irodalmár kihívta ismerőseit, hogy megosszák kedvenc versüket. A csodás gondolatot sokan továbbadták, magyar versektől zengett a közösségi oldal.

A kezdeményezés érdekessége, hogy elemezték az eredményeket, megosztásokat. A legtöbb verset a mi megyénkből, Szabolcs-Szatmár-Beregből osztották meg! Még mondja valaki, hogy sötét Szabolcs, és hogy itt nincsenek kultúrlények. No lám!

A Facebookon elindított őrület hatékonyabb és népszerűbb lett, mint a régi korok tévéműsora, a Vers Mindenkinek.

Mi három felkérést is kaptunk, így három kedvenc verset is megosztottunk. Íme az egyik:

Kányádi Sándor:Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

1994

Madárház

Az őszi szezon színes leveleket, hűvöset hoz magával. Ilyenkor több időt töltünk bent, kevesebbet a szabadban. A kis állatok, madárkák azonban továbbra is a szabadban élnek, s jobban igénylik az odafigyelést, törődést. Ezért figyeljünk rájuk!



A környezetünkben, kertünkben, erkélyünk közelében élő madaraknak készíthetünk madáretetőt. A gyerkek már az iskolában barkácsolnak ilyet, a legegyszerűbb egy üres műanyag palackból is elkészíthető. A mi változataink fából készülnek és ház formájuk van. Ha van otthon szeg és kalapács és egy kis maradék faanyag, pár óra alatt varázslatos madárházat készíthetünk.

Pár képet ide másolunk ötletadónak. Készülhet hagyományosabb házikó, barna színre festve, a tájba olvadva. A vagányabbak merész színt is adhatnak az alkotásuknak. Vannak modern formák, vagy éppen világítótorony, templom alakú házak. Csak a képzelőerőnk szabhat határt a fantáziánknak.

A kész házikót akasszuk ki egy fára vagy a házunk falára. Tegyünk bele madaraknak szánt eleséget: apróra vágott diót, almát, szalonnát, magvakat.

Jó barkácsolást!

2014. november 7., péntek

Budapest kreatív térképe

Szívesen számolunk be nem csak vidéki újdonságokról, hanem akár fővárosi vagy az országot, régiót érintő érdekességekről is. Most is egy budapesti "térképre" hívjuk föl a figyelmet.


Egyik kedves ismerősünk merész vállalkozásba kezdett: grafikus barátjával egyedi Budapest térképet rajzoltatott, s azt értékesíti turistáknak. Az UrbanSidewalker kétfős csapata több, mint egy évig készítte elő a nyomtatásra kerülő grafikát. Nagyon alaposan, felülnézetből lerajzolták a város látképét, majd azt modern, kétszínű nyomdatechnikával nyomtatták ki.

A kész térképek modern festményként hatnak a falon. Két méretben lehet megvásárolni online shopjukban, vagy a kedvelt turistahelyszíneken található exklúzív ajándékboltokban. Személyesen a Wamp-on és a Gozsdu Udvarban lehet találkozni velük.


Nekünk már van a térképből.

Bővebb infó itt:
http://welovebudapest.com/elmeny.kultura/urban.sidewalker.aprolekos.budapesti.poszterek