2012. november 27., kedd

Diószezon


Almaszezon után diószezon. Városban lakva tudjuk csak meg igazán, milyen kincs a kertben termett gyümölcs és zöldség. A dió különösen drága (zöldség vagy gyümölcs?). A mi kertünkben, a vendégház udvarán is van diófa, ennek a termését még most, az első fagyok előtt gyűjtük össze.


Az összegyűjtött dió viszont még feldolgozásra kerül. A régi időkben esténként összejöttek a szomszédok, rokonok így karácsony előtt, hogy a süteménybe való diót megpucolják. Ma mi is igy segítünk egymásnak, legalább munka közben beszélgetünk egy kicsit.

A dió törése férfi munka. Óvatosan, érzéssel, s persze egy kalapács segitségével kell a héját megtörni, hogy a 4 gerezd egyben maradjon. A pontos ütés eltalálása precízítást igényel. Egyik kezünkkel fogjuk a diót, a másikkal kalapáccsal ráütünk, hogy a belseje ne törjön össze. A csontos héja lehullik róla és középen ott marad az értékes, olajos mag. Ha nehezebben jön ki , akkor a kés hegyével piszkáljuk ki. 

A diópucolás során  a nehezen pucolható darabokkal nem bajlódunk, ezeket  eltesszük a madáreledelnek. A kis állatok nagyon hálásak lesznek télen, amikor majd kicsipegetnek a téli hidegben.

A dió héját is felhasználjuk, nagyon jól ég a  kályhában. Gyerekek játékcsónakként is használhatják. A régi öregek semmit sem dobáltak el, mindent hasznosítottak.

A dió rendkivül egészséges. Külsőleg bőrbetegségekben, pattanások, kelések, fekélyek, ekcéma esetén lemosásra, borogatására alkalmazzák, aranyér ellen pedig a növényből készített ülőfürdő javallott.
A dió vértisztító hatású, illetve gyomor- és bélhurut kialakulása esetén is alkalmazzák.
A dió nagyon finom a  karácsonyi süteményekben is, vagy csak  nassoláshoz is egészséges. Hamarosan receptekkel jelentkezünk.

Addig egy mese a dióról: A három dió

2012. november 17., szombat

A mándoki kastély ikertestvére


Településünk, Mándok fő nevezetessége (lehetne) a Forgách-kastély. Sajnos az épület eléggé tönkrement, s ugyan pár éve komoly helyreállitási munkák kezdődtek, még közel sincs befejezve a kastély helyreállitása.

Ugyanakkor figyelmünket felkeltette egy a mienkhez kisértetiesen hasonlitó kastély. A Nógrád megyei Alsópetény településen az egykori Prónay-kastélyt és parkját csodásan felújitották. Benne szállodát alakitottak ki, korhű berendezéssel, rendezvényközponttal és uszodával.


Ábrándozva nézegetjük a kastélyszálló képeit, s közben a fejünkben megjelenik egy kép a mándoki kastélyról. A mi kastélyunk épp ilyen neobarokk stilusú, U-alakú épület, csodás védett kerttel, tulipán- és platánfákkal, kovácsoltvas-keritéssel. Mikor látjuk ezt az épületet régi pompájában?









Na, melyik kép ábrázolja az alsópetényi és melyik a mándoki kastélyt?

Alsópetényi kastély honlapja

2012. november 9., péntek

Tornaterem a vendégházban

Már irtunk róla, hogy vendégházunk különböző rendezvények szinhelye. Nem gondolnánk, de az istállóból átalakitott rendezvényterem a hét néhány estéjén tornatermül szolgál.

Elég abszurdnak hangzik, de igaz. A mozgásra vágyó nők és asszonyok közül egy kis csoport nálunk gyűlik össze, hogy egy-egy este közös tornával edzésben tartsák magukat.

Várjuk a korábbi kreativ ötleteket és megkereséseket. Ha vendégházunk valamilyen családi vagy baráti, munkahelyi program helyszinéül szolgálhat, állunk rendelkezésetekre.

(A fenti kép illusztráció, nem a vendégház "tornatermét" ábrázolja.)

Filmforgatás

Az elmúlt héten érdekes dolgok helyszine volt a vendégházunk. Az MTV egyik műsorát forgatták Mándokon, s a műsor "főszereplője" épp a vendégházunkban szállt meg.

Mint kiderült, a Mándokról elszármazott Lakatos Lejla újságiró, kommunikációs szakember lett, s az ő szülőfalujába jött vissza a tévéstáb. De miért is ilyen fontos az ő személye?

Lejla cigány származású. Viszont a cigányokról összeállitott statisztikákat meghazudtolva, ő szeretett és képes volt tanulni. Szorgalmával hamar előrejutott, s kiemelkedett a többi cigány közül. Ezt ő oly annyira nyiltan vállalja, hogy most példát akar mutatni sorstársainak, ezért is jött a falunkba, városunkba forgatni.

Ez nagyon biztató számunkra, Szabolcsban élőknek, ahol a lakosság több mint 1o százaléka cigány származású. Testközelből tapasztaljuk a tanulatlanságból eredő problémákat, a munkanélküliséget, a segélyen élőket, bűnügyeket.

A műsort majd megszerezzük, s feltesszük a blogunkba is.

2012. november 1., csütörtök

Magyar Inyencbolt

Szeretünk olvasóink figyelmébe ajánlani magyar termékeket, márkákat és üzleteket. Budapesten a Deák tér közelében található a Népmesebolt. A nevével ellentétben itt nem meséket lehet kapni, hanem a népmesékből ismert magyar finomságokat.

Kizárólag magyar termelőktől származnak a termékeik, kapható itt sajt, húsárú, lekvárok, befőttek, tészták és szörpök. Ha finomat szeretnél enni vagy főzni, s egyben támogatni akarod a hazai kezdeményezéseket (értsd termelőket és forgalmazókat), akkor érdemes betérni a boltba.

www.nepmesebolt.hu

Osztálytalálkozó

Nem is gondolnád, hányféle rendezvény helyszinéül szolgálhat vendégházunk. Az istállóból
átalakitott rendezvényteremben tartottak már számtalan születésnapot, keresztelőt és szilveszteri partit. Nemrég egy osztálytalálkozóra került éppen sor.


A lenti képek igazolják, hogy ahol sok jó ember összejön, s egy jó helyszin is adott, akkor garantált a jó szórakozás. Volt itt is finom étel  és ital, cigányzene és tánc, beszélgetések.


Várunk hasonlóan kedves társaságokat, családokat és barátokat! Ha ünnepelni szeretne, válassza a Faluvégi Vendégházat Mándokon!


2012. október 22., hétfő

Magyarbrands


Idén harmadik alkalommal díjazták Magyarbrands elismeréssel a magyar vonatkozású márkákat. A díjat a Superbrands Magyarország szakértői bizottsága és annak vezetői hívták életre 2010-ben.


 A díj odaítélése részben számszerűsíthető kritériumok (tradíció, tulajdon, menedzsment, foglalkoztatás) alapján történik, amelyet szakmai elbírálás (ismertség, reputáció, identitás) egészít ki. Ezen szempontok összegzését követően a program szakértői egy komplex mutatószám létrehozásával alakítják ki a sikeres hazai márkák végleges listáját.

A fogyasztói márkákat rangsoroló listán az első helyen a Herendi végzett, majd ezt követte a Pick, a Gundel, a Zwack és a Zsolnay. Az első tízbe került még a Herz, a Hollóházi, a Kalocsai paprika, az OTP és az Ibusz. 


Az első ötvenbe a médiacégek közül a Figyelő és a HVG kerültek be, a további Magyarbrands címet elnyert márkák között pedig megtalálható a 168 Óra, a Balaton Sound, az Élet és Irodalom, az Éva magazin, az Index, a Napi Gazdaság, a Nők Lapja, az Origo, valamint a Pesti Est.

Az üzleti márkák rangsorát a Videoton vezeti, majd a Rába és a Főgáz következnek. A médiával vagy kommunikációval foglalkozó cégek közül a top 50-be 7. helyen bekerült a Mahir Cityposter, 13. helyen az MTI, 18. helyen a Medián. További, Magyarbrands címet elnyert márkák: Hinora, Hungexpo, Magyar Telekom, Pannon Lapok Társasága, Tárki.

A Magyarbrands igyekszik elismerni azoknak a szervezeteknek a munkáját is, amelyek kiemelten járulnak hozzá a gyermekek jólétét szolgáló feladatok ellátásához valamint a kulturális élet előremozdításához, megerősítéséhez. A Magyarbrands Gyermekekért különdíjat 2012-ben a Csodalámpa, a Magyarbrands Kultúráért különdíjat a Budapesti Operettszínház nyerte el. 


A fiatal, tradícióval még nem rendelkező, de ígéretes ötletet megvalósító márkák kapcsán fogalmazódott meg az igény egy újabb különdíj kategória létrehozására, mely az idei évben debütált. A Magyarbrands Innovációs különdíj kategória nyertese 2012-ben a Metapay.

Forrás: Kreativ Online

Divat a kalocsai


Nagy divatját éli a magyaros himzett minta. A tájegységek himzései közül a kalocsai nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon hódit.


Kalocsai mintás ruhában tűnnek fel filmsztárok (mint Nicole Kidman vagy Emma Stone), ilyen uniformisban feszitenek sportolók (mint a Forma 1-es pilóták).


A magyar iparművészek és formatervezők is örömmel használják ezt a mintát. Megtaláljuk övön, farmernadrágon, vagy éppen tornacipőn. Sőt: himzés kerülhet akár az esküvői ruhára is.

Akinek kedve támadt egy kis kézimunkához, himezhet magának kalocsai mintát. Kiindulásnak vehetünk egy textilzsákot, tarisznyát, vagy inget.


2012. október 12., péntek

Süssünk kenyeret!

Aki már járt nálunk, tudja, hogy vendégházunk udvarán kemence áll. Ebben akár 10-12 kenyeret lehet megsütni. A kenyérsütés azonban egésznapos elfoglaltságot ad a háziasszonyoknak, s mivel a mai nőknek se idejük, se kemencéjük nincs, lássuk hogyan lehetne mégis ropogós, friss, egészséges kenyeret varázsolni az asztalra.

Manapság nagy divatja volt, van a kenyérsütő gépeknek. Ám nem mindenki tudja megengedni magának ezt a gépet. Aki mégis friss kenyérre vágyik, megdagaszthatja maga, s kisütheti a saját sütőjében. 


Egy nyolcszáz grammos kenyérhez 250 gramm teljes kiőrlésű rozslisztre és ugyanannyi teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztre lesz szükséged. Szárított élesztőből egy teáskanálnyit, sóból két teáskanálnyit adj a lisztekhez, majd másfél-két csapott evőkanál cukrot az élesztő miatt. Ha mindezt összekeverted a magokkal, akkor mérj ki 180 ml vizet és 175 ml kefírt, illetve másfél evőkanál olívaolajat, majd ezeket keverd össze a lisztes keverékkel. Hagyd meleg helyen kelni egy órát, majd a sütőpapírral kibélelt tepsibe vagy jénai edénybe, esetleg őzgerincformába téve süsd közepes hőmérsékleten körülbelül 40-45 percig. Alig több mint másfél óra alatt egészséges, ropogós héjú, igen tömör, jóízű kenyeret kapsz, de felvágni csak kihűlt állapotában érdemes.

Jó étvágyat!

2012. október 3., szerda

Szatmári ajánló

Bár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elég messze van a fővárostól és az ország nyugati felétől, mégis sok szinész éppen innen indult, innen "csinálta meg a szerencséjét. Köztük van a népszerű, fiatal szinész, Szabó Győző is. Nemrég a Veranda Magazin egyik számában éppen ő ajánlotta a nagyközönség figyelmébe a környék látnivalóit, étkeit, szálláshelyeit. A cikk lentebb található.
 


Országimázs-konferencia

Nemrég országmimázs-konferenciát szervezett a szakértő nagyérdemű. Összejöttek turisztikai szakemberek, borászok, a gasztronómia nagy nevei, divattervezők és egyéb műkedvelők. Céljuk volt, hogy a hagyományos "paprika, puszta, Piroska" (gúnyosan 3Pnek nevezik) országimázstól elmozdulva egy modernebb, vállalhatóbb és izgalmasabb Magyarország-képet alkossanak meg a külföldi turisták és mi magunk számára is.


Ahogyan mondták: a legfontosabb, hogy mi magunk is szeressük a helyet, ahol élünk. A fő értékeink között van a gasztronómiánk, a boraink, a divat. Ezekből nemzetközi szinvonalú termékeket és szolgáltatásokat kell létrehozni, s ha a nagyvilág érdeklődésére nem is számitunk, bizzunk a helyi keresletben, a környékbeli országokból idelátogatókban.

A legjellegzetesebb vonzerőinket a fenti kép jól összefoglalja. Nagy kelletje van a budapesti romkocsmáknak, ahol szedett-vetett bútorokon ülve, háborús hangulatú gangos házakban iszogathatnak a fiatalok (és idősebbek). A fürdőink, fesztiváljaink, Budapest és a Balaton vonzerejét nem kell bemutatni.

Ha valakit még nem győztünk meg, olvassa el az egész cikket itt.


2012. szeptember 24., hétfő

Almás érdekességek

Ha Szabolcs, akkor alma. Ha ősz, akkor almaszezon.

Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt
ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla,
ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének. Nagyon jól tárolható, szállítható.

Több, mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben
megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor,csersav.
Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma. Az almát nagyon rövid idő
alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle.
Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik
szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

Az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi
betegségekre: - Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta
bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved
van. - Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a
bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket. - Gyógyítja a reumát,
a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket. Az alma, mint gyümölcs, savas
ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a
*fehérjebomlástermékeiből származó savakat. * *Kiválóan gyógyítja a
hörghurutot, és a felső légúti betegségeket*. Jó ha tudod azt, is, hogy
másként hat az édes, és másként a savanyú alma. Édes almát fogyasszanak
mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább
savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal
küzdenek. Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos
mindazoknak akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük,
esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs
zavarok megszüntetésére.

Minden embernek, de főleg azoknak, akik   rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene   almakúrát tartani.Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.
Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk. Lehetőleg
törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának
más a savassági foka. Az alma fogyasztásával
még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni. Almakúrát egész
évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül,
melyből egy hét legyen a bevezetés.

Jó étvágyat!!!!

Szabolcsi almás máktorta

Egy ideje minden évben megválasztják az ország tortáját. Idén, nagy örömünkre, egy veszprémi cukrász remekműve, a szabolcsi almás máktorta nyerte el ezt a megtisztelő dijat.

El kell, hogy áruljuk, mi, szabolcsiak almás süteményt igen gyakran készitünk, de almás-mákos tortát eddig még nem alkottunk.  De hát itt az almaszezon, ezt is meg lehet próbálni!

Ha kedved támad megkóstolni ezt a finomságot, akkor kérheted a nagyobb cukrászdákban, vagy megsütheted magad is. A receptet alább találod.

Jó étvágyat!

A torta receptje:

3 db 16 szeletes 22 cm Ø tortához

Tészta:
tojásfehérje 1,6 kg
kristálycukor 1 kg
darált, hőkezelt mák (IREKS-STAMAG, Mantler) 0,6 kg
édes morzsa 0,2 kg
hámozott, reszelt alma (Jonatán vagy Idared ) 0,4 kg
1 citrom reszelt héja
A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot verünk. A mákot, a morzsát és citromhéjat a reszelt almával összekeverjük, majd óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérjéhez. Olajozott, lisztezett sütőlemezekre 18 db doboslap vastagságú tortalapot kenünk. 200 oC-os sütőben 12- 14 percig sütjük. Sütés után melegen alávágunk. Csak közvetlenül a betöltés előtt szúrjuk ki, mivel a laza szerkezet miatt esetleg kicsit zsugorodhat a lap. Így akár 1-2 nappal előre kisüthetjük a masszát.

Krém:
tej 1,8 l
cukor 0,39 kg
kukorica keményítő 0,21 kg
tojás sárgája 9 db
vaníliarúd 1 db
tejszínhab 0,75 kg (35%-os állati)
Kevés tejjel simára keverjük a keményítőt és a tojássárgáját. A többi tejet, a cukrot és a kikapart vaníliarúd tartalmát felforraljuk, majd a folyamatos keverés közben hozzáadott keményítős tojássárga keverékkel besűrítjük. Kicsit szilárdabb krémet kapunk az általában használtaknál, mert nem akartunk egyéb kötőanyagot (pl. zselatin, lékötő stb.) felhasználni a torta elkészítéséhez. A kihűlt krémhez óvatosan hozzákeverjük a felvert tejszínt. (A jobb és tartósabb állag eléréséhez lehetőleg 35 %-os zsírtartalmú tejszínt ajánlunk.)

Almatöltelék:
Reszelt hámozott alma (Jonatán vagy Idared) 1,5 kg
vaj 0,15 kg
cukor 0,15 kg
őrölt fahéj 1,5 dkg
citrom 2 db
Az almát meghámozzuk, lereszeljük, a cukorral, 2 citrom levével, fahéjjal vajon megpároljuk, majd kihűtjük.
Betöltés:

A betöltéshez hat lap közé felváltva rétegezzük a krém- és almatölteléket:
3 réteg egyenként 20-22 dkg tejszínnel lazított krém,
2 réteg egyenként 30-32 dkg almatöltelék.

Az alma egyszerűbb elegyengetését könnyíti, ha az almával töltött 2-2 lapot előre az asztalon összetöltjük (talán egyszerűbb kézzel elsimítani). Ezután az alsó lapot megkenjük krémmel és ráhelyezzük a már almával
töltött 2-3. lapot. Erre kenjük a második krémréteget és rátesszük az almával töltött 4.-5. lapot. Ezek tetejére ismét a krémtöltelék kerül és ráhelyezzük az utolsó lapot is. Kicsit dermesztjük, majd a maradék krémből a tetejét és az oldalát lekenjük.

Díszítés:
A torta oldalán az alsó 2,5-3 cm-t darált mákkal panírozzuk. Tetején a közepét kb. 7 cm-es kiszúró segítségével mákkal megszórjuk. A díszítéshez használt almát meghámozzuk, negyedelve kevés cukorral és citromlével
megdinszteljük. Miután kihűlt, vékony szeletekre vágjuk és belső élét darált mákba mártjuk. A kész tortát 16 szeletre felvágjuk, vaxoljuk. Szeletenként krémstuffokkal és a mákos almaszeletekkel díszítjük.

2012. június 2., szombat

Virtuálisan átalakulunk

Rég nem jelentkeztünk. Nem mintha nem történt volna sok minden a házunk táján, éppen ezért. Kicsit elfoglaltak minket a tavaszi kerti munkák, a vendégház körüli felújitások.


Immár 6 év lesz, hogy megnyitottunk, s idén jött el az ideje, hogy kicsit felújitsuk, felfrissitsük a házat. Kifestettük a szobákat, kijavitottuk a kisebb házban található hibákat.

A ház körül is nekiláttunk a gyökeres átalakitásoknak, szó szerint. A hatalmas kertet eddig minden évben bevetettük valamivel, kukoricával többnyire. Idén úgy döntöttünk, legyen erdő, növekedjenek fák a területen. Igy többszáz akácfa csemetét ültettünk, amiket folyamatosan gondozni, metszeni, kapálni kell.

Azért, hogy virtuális látogatóink se maradjanak újdonságok nélkül, több kisebb fejlesztést tettünk az online világban. Átalakult Facebook oldalunk. Májustól már nem barátként, ismerősként találsz meg minket, hanem rajongóként, lájkolóként.

Facebook oldalunk

Azért, hogy minél többen megtaláljanak minket a Google keresőjében, regisztráltuk a Vendégházat a Google térképein. Ha valaki szálláshelyet keres a környéken, vagy mándoki vállalkozásokat kutat, akkor könnyen találkozhat velünk, mégpedig pontos adatokkal, a térképen bejelölve.

A nyár első napja van.
Szép nyarat kivánunk!

2012. május 14., hétfő

Imázsfilm, ami inkább árt

Több jólsikerült imázsfilmről adtunk már rövid jelentést. A turisztikai szakmában általában reklámfilmek helyett rövid úgy nevezett imázsfilmeket forgatnak. Ezek a filmek egy város, egy régió, vagy egy ország látnivalóit mutatják be, szép képekkel, lágy zenével és egyértelmű, pozitiv üzenetekkel.

Vannak azonban félresikerült filmek is. Lelkes amatőrök néha arra vetemednek, hogy saját szavaikkal, netán saját zenéjükkel csalogassák a városba, vagy országba az ismeretleneket. Igy tett két operetténekes is, akik Budapest utcáin fakadtak dalra. A várost megéneklő nóták és operetténekek kedvesek, de nem igy a képek és a szereplők. Erőltetett kedvesség, szépség és bájnélküli képek, s igencsak hamis angol és német szöveg. Jaj. Reméljük nem sok külföldi látja, a komolynak tűnő, ám komolytalan filmet.

Addig is tanuljunk belőle, nevessünk rajta egy jót.

A borzalmas videót oldja a fenti kép. Ez egy pályázat győztes alkotása, Budapestet próbálja láttatni egy bőröndbe zárva. Sokkal jobban és kreativabban mint a mellékelt film.

Operett antiimázsfilm

Majális

Ha május, akkor majális. Május elsején a falusi hagyomány szerint a fiúk májusfát állitottak a lányok udvarán, mégpedig titokban. Általában az éj leple alatt vitték a lányos házhoz szekéren a korábban egészben kivágott fácskát. A fára szines szalagokat akasztottak. A fát az udvaron, vagy a kapuban, a keritéshez kötve állitották fel. Kellemes meglepetés volt ez reggel a lányoknak.

Manapság már csak ritkán állitanak májusfát az ifjak. Viszont Mándokon még él a hagyomány, ha nem is a régi formájában. A fiúk a kiszemelt lánynak ma már nem fát, hanem virágkosarat visznek. Ezzel vallanak szerelmet. A virágkosár általában több cserepes növényt jelent egy hatalmas kosárba ültetve. A kosarat kapó lány a szerzeményét a háza ablakába teszi, azért hogy az utcán elmenők lássák, itt olyan lány lakik, akinek udvarlója van.

Néhány éve mi is megtartottuk a saját, vendégházas majálisunkat. Egy napra az ünnepé lett a vendégházunk kertje. Hatalmas májusfát állitottunk a kemence mögé, az udvaron vendégül láttuk a falu apraját-nagyját. A programról helyi hagyományőrzők gondoskodtak: volt ijászbemutató, lovasbemutató, énekelt a nyugdijas népdalkör, s még sorolhatnánk.

Több képet a linken találsz.

2012. április 19., csütörtök

Zsindelyruha

Örülünk, ha a hagyományos tárgyak, épületek, öltözetek modern felhasználásáról számolhatunk be. Blogunkban mutattunk szatmári himzésminta által ihletett ékszert, most egy érdekes ruhát ismertetünk.

A Gombold újra! egy divattervezők által kezdett mozgalom, melynek keretében hazai iparművészek, designerek és alkotók hagyományos magyar formákat, anyagokat és mintákat használnak fel modern öltözékek tervezéséhez. Idén az egyik győztes alkotás egy olyan ruha, melyet a fazsindelyes tető ihletett. A ruha akkora sikert aratott, hogy Budapest egyik épületének a tűzfalára is felfestették.

Kiváncsiak vagyunk, mennyire kényelmes a zsindelyruha... Illetve vajon hogyan, milyen anyagból készül a fa anyagra hasonlitó öltözék?

Nekünk akaratlanul is a mándoki fatemplom, s annak többszázéves zsindely teteje jutott eszünkbe.

Film külföldieknek

Több filmbejátszást, reklámot közöltünk már blogunkban. Most egy elsősorban külföldieknek szóló turisztikai reklámfilmet ajánlunk a figyelmetekbe.

Ugyan a film magyarul készült, a képek és a háttérben szóló zene meggyőző lehet, ha éppen hazánkba akarunk csalogatni külföldi ismerősöket.
Nekünk, magyaroknak amolyan "ismétlés", jó kis felelevenitése annak, hogy milyen sok értéket őriz hazánk.

Jó filmnézést!

Film

Turizmus trendek 2012-re

A turizmus lehet az európai gazdaság motorja 2012-ben.
Az Európai Unió megbízásából készült legfrissebb, "Attitudes of Europeans Towards Tourism” című Eurobarometer kutatás az európai lakosság turizmussal kapcsolatos attitűdjeit, preferenciáit és utazási szokásait vizsgálta.

Az eredmények szerint 2011-ben az Unió állampolgárainak 72%-a vett részt utazáson, 2012-ben pedig 80% tervez hosszabb-rövidebb utazást. Az európaiak utazásait vizsgáló Flash Eurobarometer felmérést immár negyedik alkalommal ismételték meg, ami lehetőséget ad a rövid és középtávú tendenciák megfigyelésére, és lehetővé teszi, hogy nemcsak az Európai Bizottság, hanem valamennyi turisztikai szereplő megfelelően reagálhasson a turisztikai kereslet változásaira.

A kutatás többek közt arra is rávilágított, hogy 2011-ben a korábbinál többen maradtak Európán belül, és idén még ennél is többen terveznek európai utazást.

A teljes kutatási jelentés és a magyar nyelvű összefoglaló egyaránt elérhető a Magyar Turizmus Zrt. szakmai oldalain keresztül:
Kutatási jelentés

A cikket a Magyar Turizmus Rt. hirleveléből vettük át, változatlan formában közöltük.

2012. április 18., szerda

Világfalu - Namibiai kitérő

- Barbara Sommer, Dél-Afrika -

Folytatjuk afrikai kalandozásunkat. Most a Dél-Afrikával szomszédos Namibiába látogatunk. Itt is ámultunk a sivatag és a sivatag közepén található oázis láttán. Itt a „Weltenvrede“, vagyis világbéke nevű farmon aludtunk.


Itt is minden szobához tartozott terasz fennséges kilátással a hegyekre és a naplementére. Napfelkeltekor az ágyunkban rengeteg madarat láthattunk és hallhattunk, ők inni mentek egy kis vizforráshoz. S mindezt az ágyunkból nézhettük!

Amit még szeretünk az afrikai vidéken az a „Boerekos“,vagyis a paraszti étel. Ezt esténként egy hosszú asztalnál fogyasztják, ahol a szálláshely összes vendégét leültetik, s egymással megbeszéljük a nap történéseit mialatt felszolgálják a vacsorát. Jellemző étel ilyenkor a grillezett hús, mégpedig mindenféle fajta hús: strucc, kudu antilop, déli tökpüré, krumpli, céklasaláta, mazsolás rizs, krémes spenót. Desszertnek forró sütemény jellegű pudingot adnak.

Különös hangulatot teremt a hatalmas asztal a sok vendéggel és magukkal a vendéglátokkal, valamint a háttérben meggyújtott tűzzel. Ezek után mindenki feltöltődve ébred, készen a pusztai túrára, vagy a továbbutazásra. A legtöbb farm itt akkora, hogy jelzett ösvények szelik át a területét.



A legutóbbi helyen, a "Groenfonten" (Zöld Forrás) nevű vendégházban még egy kis tavacskát is épitettek, ahol úszni tudtunk körülvéve a végtelen sivataggal, a hegyláncokkal és néhány cserjével. S ha szerencsénk volt, akkor még egy helyi teknősbékával is összetalálkozhattunk, amikor éppen kiúszott a partra napozni!


Most éppen Lesothoban táborozunk, ahol a Sárkányhegységben túrázunk. A lakájos vidéki szálláshelyek helyett itt spártai körülmények között lakunk egy hegyi kunyhóban, ahová még az élelmet is magunkkal kellett hozni.


Barbara Sommer Németországban született, két évre érkezett férjével Dél-Afrikába. Német tanárként dolgozik a pretoriai egyetemen. Világutazó és szinte nincs a világon ország, ahol még nem járt. Németül, angolul és spanyolul felső fokon beszél, de más nyelveken is megérteti magát. Éveket töltött Spanyolországban, a latinos temperamentum azóta is jellemző rá. Magyar gyökerei is vannak: szépmamája egy bécsi magyar leány volt.

2012. április 14., szombat

Világfalu - Vendégként Dél-Afrikában

- Barbara Sommer, Dél-Afrika -

Dél-Afrikában sok szépséges szálláshelyet találunk. Habár inkább a nagyvárosok ismertebbek – mint például Johannesburg, Fokváros és Durban -, a helyiek többsége vidéken lakik.


A vidékiek életét a régi korok farmjainak kultúrája jellemzi: napfelkeltekor ébrednek, s pár órával naplemente után mennek aludni, még a nagyvárosokban is. Ezért a legtöbben ezért 8-16 óráig dolgoznak, s még a telefondijakat is ehhez az időszakhoz kötik. Az öltözéküket is a földeken való munka határozza meg: vastagtalpú munkáscipő, földszinű trikó és rövidnadrág. Az énekeikben is a földműves témák jelennek meg, egymást pedig „Oum“ (férfiak esetében) vagy „Tannie“ (nőknél) üdvözlik.

Sok vendéglátó farm, illetve birtok van, ahol szállást találhatunk. Ezek legtöbbször luxus szinten vannak berendezve. Mi az Antbear Vendégházban szálltunk meg a több mint 3ooo méter magas Sárkányhegyek között. Elámultunk a sok kézi faragástól, amiket minden „vendégkunyhóban“ különböző képen készitettek. A tulajdonosok minden ablakkeretet, wcpapirtartót, szekrényt, ágyat megfaragtak! Minden házhoz tartozik kandalló, ugyanis téli estéken itt elég hideg van. Aki azt gondolja, hogy Afrikában nincs hó, az téved: épp itt, Lesotho-ban van Afrika egyetlen sipályája!

Egy másik szálláshely is a kedvencünk, a „DeZeekoe“, aminek jelentése viziló. Ez a ház Dél-Afrika nyugati részén egy félsivatagos területen található, 2oo km-re Fokvárostól. Hegyek és holdbéli táj fogad itt minket. A szálláshely egy valóban működő gazdaság, folyóparton terül el, aminek a vizében valamikor vizilovak is élhettek. Igencsak veszélyes állatok ezek, évente a legtöbb embert az állatok közül ők támadják meg.

 A „De Zeekoe“ szobáihoz tartozik egy veranda, kilátással a félsivatagra és a hegyekre. Aki már járt a pusztában, tudja milyen néma csend tud ott lenni, még akkor is, ha mindenfajta madár él a farm közelében. Januárban végtelen számú gólya gyülekezett épp, ők Európából jöttek el télre.

Jövő héten folytatjuk a beszámolót.
Barbara Sommer Németországban született, két évre érkezett férjével Dél-Afrikába. Német tanárként dolgozik a pretoriai egyetemen. Világutazó és szinte nincs a világon ország, ahol még nem járt. Németül, angolul és spanyolul felső fokon beszél, de más nyelveken is megérteti magát. Éveket töltött Spanyolországban, a latinos temperamentum azóta is jellemző rá. Magyar gyökerei is vannak: szépmamája egy bécsi magyar leány volt.

2012. április 10., kedd

Filmajánló - A halálba táncoltatott leány

A halálba táncoltatott leány film cime elég morbid, a film témája nem halálos, sőt ennél sokkal szinesebb. Kicsit hosszú, néhol vontatott, ám mégis nagyon ajánlom megnézésre. Bár a hazai kritikák eléggé negativ hangon nyilatkoztak róla, külföldön nagy érdeklődéssel nézte a közönség. Sőt, sokan éppen a film láttán kaptak kedvet egy budapesti utazáshoz. Ezért gondoljuk, hogy a film amolyan imázsfilmnek is beillik, amely Magyarországot és Budapestet népszerűsiti.


A film rendezője játsza az egyik főhőst, aki egy Amerikából hazatérő táncos-producer. A halálba táncoltatott leány cimű táncprodukció szinre vitelére szerződik a saját öccsével, aki egy budapesti néptáncegyüttes vezetője.
A szindarab és a film sztorija párhuzamosan zajlik: egy régi "népszokás" szerint a sok szeretőt tartó lányt a fiúk kitáncoltatták a teremből, s az holtfáradtan esik össze az ajtóban. A táncpróbák alatt, mögött fut a történet, a két testvér múltja, a jelen konfliktusai.

Gyönyörűek a képek Budapestről, Zsigmond Vilmos Oscar-dijas operatőr képei ezek. A profi táncért a Honvéd Táncegyüttes tagjai felelnek. Csodás népzene kiséri a történetet, szépen kiegészitve a képeket.

A kritikák megoszlanak a filmről. A hazai vélemények nem fogadták osztatlan örömmel, sokan a tengerentúlról jött alkotó hollywoodi hatásvadász alkotásának tartják a filmet. De el kell ismernünk, hogy rég volt olyan magyar film, amit könnyen megértenek a külföldiek, s a képek, a zene, a tartalom miatt szivesen is utaznának.

A többit döntsétek el magatok, nézzétek meg a filmet!
Filmelőzetes

2012. április 4., szerda

Falusi húsvét

Az ünnepek közül talán húsvét kötődik a leginkább a vidékhez, a faluhoz. A tojásfestés és locsolás hagyománya bár lassan megkopik, de azért még mindig él falun, igy Mándokon is.

Farsang után kezdődött a 4o napos böjti időszak, melynek során a vallásukat szigorúan gyakorlók pénteki napokon húsmentes ételt, esetleg halat fogyasztottak. A húsvét a feltámadás ünnepe. Ilyenkor megújul, újjászületik a természet is, virágba borulnak a fák, friss zöldet hajt a fű, s fészküket rakják a madarak.

Húsvét előtt a lányok, asszonyok szorgalmasan készülnek az ünnepre. Ilyenkor végzik el a tavaszi nagytakaritást, lemossák az ablakokat, függönyt mosnak, s tavaszi fénybe öltöztetik a házat. A férfiak a kerti munkáknak látnak neki: megmetszik a gyümölcsfákat, megszántják, s boronálják a vetés előtt álló földeket, megkapálják a virágoskertet.

A konyhában készülnek a hagyományos finomságok: a kalács, ami lehet diós, túrós, vagy mákos, a füstölt-főtt sonka, amit a téli disznóvágás során előkészitett, besózott húsból készül, valamint a sárga túró, ami egy édes "sajtszerű" étel. A lányok tojást festenek, hagyományosan diófalevél és hagyma levében.  Apró leveleket egy harisnyával a tojásra szoritanak, s igy mártják a szines vizbe.

Nagypéntek a keresztények gyászünnepe. A falusiak ilyenkor feketébe öltözve mennek az esti templomi szertartásra, ahol passiójáték során elevenitik fel a Golgotán történteket. Húsvét vasárnapja viszont örömünnep. Krisztus feltámadását vizágokkal, barkával, zöld ágakkal ünneplik. A katolikusok, s Mándkon a görögkatolikusok a paphoz viszik a kalácsot, sonkát, sárgatúrót, amit az megáld.

Húsvéthétfő a hagyományok napja. A fiúk ilyenkor körbejárják a falusi ismerősöket és rokonokat, s kölnivel meglocsolják a lányokat és asszonyokat. A kisgyerekek verseket mondanak, s cserébe festett vagy csoki-tojást kapnak. Mig a családok férfi tagjai a házakat járják, a nők otthon türelmesen várják a betérő látogatókat. Előfordul, hogy ilyenkor látják újra az egy éve nem látott ismerősöket.

Milyen jó lenne, ha ezek a szokások fennmaradnának. Fess tojást, süss kalácsot, s ünnepeld a szivedben is a tavaszt, az újjászületést!

Világfalu - Az amerikai amishok földjén

- Oláh Krisztina, Ohio, USA -

Amerikában sokféle nemzetiség, népcsoport és vallási közösség él együtt, általában jól megférnek egymással. Nem véletlenül, hiszen az Újvilág a lehetőségek, s az emberi szabadság hazája. Éppen ezért otthonra lelnek itt háborúk vagy vallási korlátozások elől menekülő európaiak. Az amishok ez utóbbi csoportba tartoznak.

Az amishok eredetileg Svájcból vándoroltak ki Amerikába. Konzervativ protestánsok, de különös vallási nézeteik miatt (például nem harcolnak háborúkban, nem használnak elektromos és modern dolgokat, s nem lehet őket fényképezni) nem fogadták el Európában őket, így a 17-18. századtól kezdve az USA Pennsylvania és Ohio államában telepedtek le.

Ma kb. 35-38 ezren élnek több kisebb településen Clevelandtől délre, kb. egy órányira autóval, ahol volt szerencsém személyesen is "felkeresni" őket. Az amishok eredetileg farmokon gazdálkodtak, ma is jónéhány tehenészetet találunk itt, de vannak saját üzeleteik, éttermeik, sajtüzemük. Szorgalmas, dolgos népség, s a sok gyerek miatt megvan az utánpótlás is.

Az Amishok egy fura népség, fő ismertetőjegyük, hogy lovaskocsin járnak (autót nem vezethetnek), a férfiaknak szakálluk, s nagy kalapjuk van, a nők haja főkötőben, s szoknyát viselnek. Látva őket olyan, mintha egy kosztümös filmből lépnének elő, pedig nekik ez igy természetes, immár 2oo éve. A dimbes-dombos vidékük kicsit az Őrségre emlékeztet girbe-gurba utcáival és a rengeteg zöld mezővel.

Sugarcreek faluját Little Switzerland-nek (Kis Svájc) nevezik. A belváros épületei alpesi stílusban készültek, a kocsmában ródlizene szól, a helyiek tudnak németül, s évente svájci fesztivált rendeznek. A helyi múzeumban az Amishok és az itt élő svájci leszármazottak történetét, régi használati tárgyait nézhettük meg.
Az Amishok földjének egyik központja Berlin, melynek neve szintén a német-svájci eredetre utal. Ez a városka a turizmusról szól: főutcáján egymást érik a hangulatos kávézók, éttermek, patchwork-üzletek (a foltmunka vagy quilt is amish találmány). Az éttermek amolyan "nagymama konyhája" stilusúak: korrekt árakon hatalmas adag házias menüt szolgáltak fel, természetesen amish nők és lányok.
Persze az amerikai "Svájc" mi sem lenne a sajtja nélkül, itt is minden faluban találni sajtüzemet. Mi meglátogattunk egyet, ahol a ingyenes gyárlátogatásban is részünk volt. Naponta több tízezer liter tejből 5o féle sajtot készítenek, amiket a gyár üzletében ingyen  végig lehet kóstolgatni, s közben bevásárolni.
Mit tanulhatunk ezektől a fura népektől? Alázatot és egyszerűséget, erős hitet és kitartást a kemény munkában is. Jó ellátogatni hozzájuk, hogy megtudjuk milyen egyszerű módon is lehet boldogan élni.

...
Oláh Krisztina közgazdász, marketing és PR szakember. Két éve él Amerikában, ahol ösztöndijasként egy Cleveland környéki egyetemen szerez mesterdiplomát. Bár az utóbbi években városban élt, igazán vidéken, falun érzi otthon magát. A turizmus a hobbija: ő a Faluvégi Vendégház ötletadója és nem mellesleg a tulajdonosok lánya. Amerikai élményeit oboriska blogjában osztja meg barátaival.