Foci

Ha nyár, akkor foci. Főként, hogy idén van a világbajnokság is Braziliában. Pár hétre a meccsek uralják a tévéképernyőket. Az utcák az esti órákban kihaltak, a férfinép odahaza vagy egy kocsmában a kivetitőt lesi. Drukkol, lelkesedik, bosszankodik.

De hogy jön a focihoz egy komoly könyvajánló? Úgy, hogy Háy János most megjelent Napra jutni cimű művében az egyik fejezet a Foci cimet viseli. Maga a könyv nagyon könnyen olvasható. Vidékiként sok helyen magunkra ismerhetünk. Bár az iró egy palóc településen született a Dunakanyar közelében, s irásaiban is az itteni emberek és települések jelennek  meg, ám a vidékről, a paraszti életről mégis mintha olyan ismerősen irna.

Ebben a művében szinte saját gyerekkorának és családjának történetét meséli el. A Szibériát megjárt nagyapa meséivel, a téeszben vezetői szintig eljutó gyümölcstermelő, szorgalmas apával, s a gyermekét sajátosan szerető anyával. A gyerek itt "gyerek": nincs neve, mégcsak azt sem kell mondani, hogy fiú, hiszen régen a fiúgyereket, főként ha elsőszülött volt s netán egyke, csak gyereknek nevezték.

Most lássunk egy rövid részletet a Foci cimű fejezetből.

"Focistának nem lenni az tulajdonképpen maga volt a megsemmisülés. Az az öt fiú, aki kimaradt: nem volt. A focista lekapja az utcai cuccát, alul már eleve glottgatya, mert minden fiú abban jár, csak az orvos gyerekén van fehér bugyogó, de hát ő nem is kerülhetett be a csapatba. Fehér alsóruhával itt nem lehet labdába rúgni. Az orvos gyereke ezért a ping-ponggal próbálkozott, amit a glottgatyások a labda mérete miatt női játéknak tartottak, s hiába hozott el járási első, meg megyei második dijat, kiröhögték, amikor évzárókor bemondták a nevét mint élsportoló....

Csak a foci számitott. A Szabó Lacinak hoztak a szülei Csehszlovákiából stoplis cipőt. Mert ott minden cipő nagyon olcsó volt, különösen a sportcipők. Mindenki onnan hozta, átmentek az Ipolyságnál a határon, a legszarabb cipőkben, alig birtak a boltig elbotorkálni, annyira nyomta a lábukat, aztán vettek egy igazi csehszlovák terméket. Bata cipőt. Na azt felhúzták és a határ előtt, az árokparton elhajitották a régi cipőket, a határ környéke tele volt eldobált cipővel, mintha rabokról rángatták volna le a fogvatartók, hogy aztán mezitláb lőhessék őket bele egy gödörbe vagy az Ipolyba. Ilyen cipője volt a csatárnak."

Háy Jánosról