Borbély Szilárd: Nincstelenek

Hosszú kihagyás után most új bejegyzésünket olvashatják a blogunkban. Folytatjuk irodalmi körútunkat, s ezúttal a közelmúltba, egy 2013-as kiadású regény soraira kalauzoljuk az olvasót.

Borbély Szilárd iró megyénkben, Fehérgyarmaton született. Első műveivel a 80-as évek végén jelentkezett, s azonnal sikert aratott. Számos irodalmi dij kitüntetettje. Legutolsó műve a Nincstelenek, Már elment a Mesijás?

A mű képei, szövegei a szabolcsi hagyományok világába, a szegénysorra, a sarki kocsmákba kalauzolnak. Arra a vidékre, ahol mi is élünk. Itt nincs vagyon, pénz, már annak is örülnek az emberek, ha munkájuk akad, vagy éppen segélyt kapnak. Költeni keveset tudnak, azt sem a legjobb helyen teszik... Itt nem virágzik a kultúra, nincsenek példaértékű vállalkozások, vagy tehetséges emberek.

Még mielőtt nagyon negativan és riasztóan festenénk le ezt a tájat, megnyugtatunk mindenkit: ezen a vidéken nem minden fekete. Sőt. Sajátos túlélési ösztön, irónia és humorérzék tartja életben az ittenieket.

Az iró egyes szám első személyben szinte a saját emlékeit meséli el ebben a műben. Kisgyermekkorának emlékeit meséli, a történéseket a szoba-konyhás szülői házban, a cigánysoron. Emlékképeket a háborúról, zsidók, rutének, magyarok, románok és cigányok együttéléséről. Az itteniek nincstelenek, de mégis sokszinűek, sokféle hagyományt, vallást, ünnepet őriznek.

Húsvét közeledte miatt most az ünnepről idézünk egy részletet:

"Húsvét után már semmi sincs otthon. A sonkát már megettük. A kolbászt is. A kredenc üres, csak kenyér van benne. Anyánk úgy megy el reggel dolgozni, hogy azt mondja:
Egyetek, amit találtok.
De nem találunk semmit. A spájzban a bödön alján van még zsir, a padláson meg lekvár. Szilvalekvár. Abbol mindig sok van. Nagy szilkékben tároljuk. Spárgával körben leszoritva. A spárga alatt hernyók lapulnak. Ha kinyitom, mindig kihull néhány. Eltaposom. Moly lenne belőlük A spárgát le kell szedni időnként, hogy kipucoljuk alóla a molybábokat. Összenyomjuk az ujjunkkal, hogy megdögöljenek.
Más semmi. Mindig zsirt eszünk. Anyám este szalonnát süt a puliszkához. A kukoricát én őrölöm a fészerben. Mi málénak mondjuk.
...
Készülünk a húsvétra. Anyám takarit, mos, vasal, süt, főz. A szokások ereje hajtja. Virágvasárnap cicókát tesz a fali tükör fölé. Mi a barkát mondjuk cicókának. A fűzfáról vágjuk az ágakat. Mi ficfának mondjuk. A barkaágak kersztezik egymást a tükör fölött. Ezek szentelt barkák. Az ünnep után anyám elégeti és a hamut elteszi."