2014. július 14., hétfő

Templomtúra

Szabolcs-Szatmár-Bereg rejtett gyöngyszemeket tartogat. Aki először látogat az ország keleti szegletébe, gyakran meglepődik, hogy milyen virágos utcákat, tiszta portákat és kedves embereket talál itt. Az pedig még meglepőbb, mennyi történelmi emléke, régi épülete, legendája, meséje van a vidéknek.


Nemrég egy honlapon összegyűjtötték a Középkori Templomok Útját, ami sok-sok régi templom útvonalát rejti. A templomok útja átkanyarodik Erdélybe és Kárpátaljára is, hiszen ez a vidék valamikor egy tájat alkotott.

A honlap kicsit nehézkesen működik, útvonalat például nehéz rajta tervezni, viszont egy részletes katalógust jelent, jól listázza ezeket a templomokat. Egyszerre mindet képtelenség felkeresni, több kisebb túra keretében viszont varázslatos helyekre juthatunk. A középkori eredet miatt a legtöbb templom freskókat is rejt, alapja sokszor román kori, elemei gótikusak. Mivel szegény, de hitben gazdag vidékről van szó, a templomok alázattal épültek, ha nem is óriásira, de Isten hatalmás és az ember kicsinységét sugallva.

Jó túrázást!


A Középkori Templomok Útja program honlapja:
http://www.temple-tour.eu/index.php/en/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése