2013. február 14., csütörtök

Kastélyszálló

Kis szünet után újra visszatérünk a blogiráshoz. Egészen véletlenül egyik legutóbbi bejegyzésünk a mándoki Forgách-kastélyról és annak ikertestvéréről szólt.
Az ikertestvér sikeres kastélyszállóvá vált, miközben mándoki testvére pusztul, romlik az állapota és már senki sem tudná megmondani, mikor lesz belőle látványos, szép, használható épület.


Egy hir röppent föl, mely szerint a kastélyt mostani tulajdonosa kastélyszállóvá alakitaná át. Nem tudunk pontosat a tervről, annak finanszirozásáról illetve időtávjáról. Csak reménykedni tudunk, hogy a szálloda elkészül, s sok vendéget fogad majd, akik felüdülhetnek a távoli nyirségi vidéken, Mándokon. 


A két kép ugyanazt a kastélyt ábrázolja. Az egyiken a jelenlegi, még elszomoritó állapot, a másikon az egykori, gondozott kertű épület. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése