2012. március 27., kedd

Nyiregyháza

Legutóbb a megye névadójáról, s Szabolcs településről adtunk hirt. Most a megyeközpontba, Nyiregyházára látogatunk.



A település Magyarország egyik legnagyobb városa, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye központja. Budapestről vonaton 3 óra alatt érhető el, autóval a nemrég átadott M3-as autópályán még ennél is gyorsabban. Az ide látogatók általában meglepődnek a település rendezettségén: a virágos utcákon és felújitott történelmi épületek között járva sokan nem is gondolják, hogy Magyarország legkeletibb s legtöbb nehézséggel küzdő szegletébe kerültek.

Nyiregyháza kulturális központ. A Móricz Zsigmond Szinházban egész évben neves szinészek és rendezők előadásait láthatjuk, a Bujtosi Művelődési Központban pedig koncertek, táncbemutatók és egyéb előadások szinesitik a programot.


Világhires és számtalan dij nyertese a Cantemus Kórus és a Pro Musica Női Kar, valamint a Nyirség Táncegyüttes. Innen indultak el a hazai siker felé a 4 for Dance együttes egyedi táncokat bemutató ifjai.

A város mellett található Sóstó a felüdülés helyszine. Az ország második legnagyobb állatkertje és szabadtéri falumúzeuma is itt található. A sós tó melletti fürdőben egyaránt megpihenhet és kúrát vehet idősebb és fiatalabb.


Nehéz lenne felsorolni az összes látnivalót és tudnivalót Nyiregyházáról. Kedvcsinálónak legyen elég a lenti linken egy rövid bemutatkozófilm. Aki pedig nem éri be ennyivel, látogasson el személyesen a meglepetéseket tartogató szabolcis városba!


Nyiregyháza video

Nyiregyháza térkép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése