Folytatjuk a szabolcsi tájat megörökitő irodalmi alkotásokról szóló sorozatunkat. Ha már Nyiregyházáról számoltunk be az imént, akkor jöjjön egy izig-vérig nyirségi iró, Krúdy Gyula.
Az iró 1878-ban született Nyiregyházán, s kezdeti munkássága is ehhez a vidékhez köti. Alább a Nyirségről szóló irása olvasható.
Geszteréd, Balkány és a többi falvak, amelyek a nyírségi orkán után, mint megannyi "leégett, tető-vesztett községek" merednek puszta falaikkal a homokdombok között: tudják-e önök, mily derék, szinte honfoglaláskori magyar faluk?
A nyírségi orkán, amely e falvakat lerombolta az elmúlt napokban, a valóságos magyarság eleven testén ütött sebet, midőn vagyon- és életpusztító munkáját végezte. Szegény Nyírség, hol mostanában napi járó földre nem látni férfiembert (mind elmentek a király mellé), vajon felépítik-e ledöntött házikóidat, hol századok homokján, jövő-menő ezüst nyírfák alatt, szinte ázsiai tüzű napsugárban, az első foglalásból maradott földeken az ősmagyarok ivadékai születtek, szokásokat és hagyományokat tiszteltek, csak magyarul tudtak, felhőjük a Tisza vizéből keletkezett, szelük a határszéli szorosok felől fújt, amely az ősök lovainak fejét e tájra irányította, és az ekevas nyomán olykor kifordult a domboldalból egy napkeleti főúr sarkantyúja vagy kardja... Bolondos, zizegő, fáradhatatlan nyíri szél, amely az ezüst-fákat, makkos tölgyeket, rezgő nyárfákat, jószagú akácokat, barnaszemű nőket, méltóságos férfiakat, búskomoly nádasokat, hallgatag morotvákat[1) nótázni tanítod, hogy is tudtál megbolondulni ennyire, romba döntöd a falut, amely a régi időkben legfeljebb követválasztáskor volt szokásban?
A Nyírség Magyarország legszebb tája.
Írni róla csak oly gyöngédséggel lehet, mint egy halott menyasszonyról. Vagy egy elaggott vitézi életről. Régi szép kalandokról, regényes hőstettekről, amelyek ifjúkorában eszébe juthatnának egy tunya, elcsitult falusi nemes embernek, midőn méhesében jelenen és múlton eltűnődik.
A magyar regényes-időknek hősi korában mindig az első sorban lengett Zabolch zászlaja: a vármegyék idejében az első hegedűt játszotta a nemzeti hangversenyben; verekedés, vitézség, sújtásos és kortes években a Nyírség diktálja a divatot; politikai és hazafias időhullámok itt lendülnek a felhőkig, hogy magukkal ragadják életre-halálra az idevaló embereket a meggyőződések, politikai hitek; testvérek, atyafiak, apák és fiúk állanak szemben nemegyszer az ellentáborokban, és az időben szokásos nemzeti politika miatt visszaküldik a más meggyőződéses szülőiházhoz a szeretett ifjú feleségeket, apák fiaikat kitagadják, politikai okokból megvetnek, kigolyóznak hazafiakat, Nyíregyházán az Ébredjünk! című hetilapban évtizedekig folyik társadalmat robbantó hecc azon, hogy ki nem hiszi a vármegyében, hogy Görgei Artúr áruló volt, a csizmadia-színben megbuktatják Fabinyi Teofilt, a minisztert, fokos, tölgyfabot, dikics és bicska járja, ha elkezdődik az alkotmányos küzdelem... holott valójában nem is lakott a vármegyében másféle érzelmű hazafi, mint szélsőbaloldali.
Egy nagy darab nemzeti történelem a Nyírség. Itt pusztult el a legtöbb régi uraság, itt váltotta fel a régi helyét a legjobb, legmagyarabb, legderekabb új birtokos osztály, itt nem vágatta ki a kőrisfát az új gazda, mert a régi szeretett alatta üldögélni, a komondorok szinte érthető magyar nyelven ugatják a holdat, és a keréknyomban ugyanaz a magyar nap ragyog, mint a Tisza vizében. Mintha a levegőnek, a homoknak, a szélnek, a víznek, a legelőnek volna itt olyan varázsa, hogy vadmagyarrá lesz az is, akinek az apja még nem tudott magyarul. Daliás zsidók és selyemruhás szlávok vére keveredett a honfoglalók vérével. Muzsikus cigányok régi nótákat játszanak az ablak alatt, míg a csecsemő a világra jön. Fűben, fában, falevélben az elmúlt szép, régi magyar világ; a kenyérnek illata, a víznek folyása, a hosszú őszi esőnek kopogása, a télnek jószaga, a falusi harangok hangja: az apákra, az ősökre emlékeztet, akiknek hagyományait szent tiszteletben tartják e tájon.
Néha múzeumi hangulatot vélek érezni, midőn a Nyírségre gondolok, mert láttam nagy csöndességben, alvó állapotban, holt vizek között, lecsüngesztett lombú fák alatt, oroszosan mozdulatlan ködben, apatikus kedvében, újságpapirossal beragasztott ablakkal és tunya mozdulatlanságában. Mintha az idevaló emberek éppen úgy élnék a nyarat és az őszt, mint a természet: belsejükben virítanak és lélekben elhervadnak, sárga nyírfalevél lesz az egész vármegye, tiszai kiöntések fölött állongó novemberi köd telepedik az elmékre, a szívekben visszhangzik a szél, amely a régi temetők harasztját zörgeti.
Ilyenkor is szeretem, mert ázsiai eredetünk, napkeletről jött, változékony kedvünk, búskomor magyar szomorúságunk tükröződött a holt vizekben és az emberi szemekben. Még az agarászok is leszállnak lovukról némely esztendőben, a szüreteken csak a szőlőpásztor lövöldöz bolondjában, a sóstói erdőben céltalanul hull a makk, és a házőrző ebek az első lábuk közé temetik hóbortos, szőrös fejüket. Némely esztendőben az egész Nyírség elszomorodik. Nem tudni ennek az okát, mint a fellegnek a célját, amely a lemenő napot eltakarja. Nem tudni, hogy miért énekel a cinke egyik esztendőben halkabban a deres eperfákon, és miért muzsikálnak máskor éjjel-nappal a cigányok? Miért bánatosabb a nők szeme, miért olvassák el újra a gyerekkorukban olvasott Jókai-regényt, miért néznek hosszasabban az első tűzbe, amely a pattogó hasábokon piros lángra lobban? Miért hosszabb az ősz, mint a nyár, miért láthatók olykor különös betűk a holdvilágban, és a síkság felett rengő csillagtábor miért nem vidít a másvilági életre? A keleti népek érthetetlen melankóliája hosszan ásít a tájon, ázsiai álmosság ragasztja le a csősz és a falusi földesuraság szemét, a kocsikerék bánatos kelepeléssel vonult át a hangtalan országúton és a kacsázó vadászok fegyvere csak néha dörren a kemecsei tavak fölött.
A gyerekkoromban elmúladozó kurtanemesség múltakon való elszomorodása volt a bánat, amely e kutyabőrös, voksos, választó nyírségi falvakat elborongta? Itt sokáig éltek abból a lakosok, hogy régi királyok pecséteit őrizték a ládafiában, a múlt vissza-visszatéregetett egy-egy alispán- vagy követválasztáson, és az elkövetkezett új idők nehezen nyomakodnak be a rozsdás kapu-kilincsű házakba. A történelem (amelyet itt mindenki kedve szerint értelmezett), a hagyomány (amely természetesen édes volt, mint az apák simogatása), a szokás-jog (amelyet e falvakban pogány-tiszteletben tartottak): eltünedezőben volt. Kataszter, Nyírvíz-szabályozás, telekjegyzőkönyv...
Gyerekkoromban nem is hallottam más szavakat az idős emberek szájából, úrnak, papnak, parasztnak új törvényeket kellett tiszteletben tartani, új emberek előtt levenni a föveget, és már kezdett nem jelentősége lenni a csendbiztos komaságának.
Talán ezért volt olyan szomorú olykor a Nyírség, mintha már nem is nagyon volna érdemes az életet tovább folytatni. Elhanyagolta az apák sírdombját, és tunyán üldögélt a falusi nemes az udvarházában. A szél dudált, a Tisza kiöntött, a dob pergett: ebből vette észre, hogy a kalendárium valóban igazat mondott, midőn a napok elmúlását jósolta.
A magyarságnak, a nemzeti gondolatnak, őseink tiszteletének tájképe, ezüstös Nyír: a szomorúságom veled, hogy gyér falvaid száma megfogyatkozott. A háborúban a gránicon vért ontani, itthon vihartól tönkremenni, adók súlya alatt nyögni! Most lehet csak bánatos a táj, amelynek melankóliája sohasem biztatott az élet szorgalmas folytatására.
Tirolban a tavasz legbiztosabb jele, ha tehénszagot érzel, és úton-útfélen tehénlepényeket kell kerülgetni.
Minél aromásabb füvet legel a tehén, annál zamatosabb lesz a teje is. Ezek a zillertali tehenek sokkal magasabb tápértékű tejet adnak, mint az istállókban tápokkal etetett társaik, ezek a tejek értékesebb zsírokat tartalmaznak, melyek segítenek az izomzatunk felépítésében vagy a szívünk működésében.
A környezetvédelem az állattartásban is nagyon fontos az osztrákoknál, a hegyi legelőket nem permetezik, és nem használnak semmiféle műtrágyát sem. Persze, a kiránduló utakon néha kerülgetni kell az óriási adag tehénlepényeket, de ez biztosítja a legelők tápanyag utánpótlását. Úgy, mint mindig. A természet körforgására és megóvására nagyon ügyelnek, hiszen az ükunokáinknak is szüksége lesz friss hegyi tejre.
